Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1936-08-01 / 7. szám

Könyvek és hók zött, ez tette forróbbá a hatást, s a körülötte keletkezett vita és szellemi peres­kedés mellett is mindenképpen rokonszenvesebbé az írót és művét azokkal szemben, akik csupán az irodalmi divatnak és konjunktúrának siettek eleget tenni hasonló fajú műveikkel. A nemrég, ötvenhárom éves korában elhunyt Surányi Miklós így kapta a sors kegyéből élete utolsó napjaiban azt a tényt, amelyet az olvasók tömege, a feléje felfigyelő irodalmi közvélemény juttat az írónak. Majdnem élete utolsó pillanataiban. De még volt ideje arra, hogy szembeszálljon a támadá­sokkal, amelyek művével kapcsolatban érték. Nyilatkozott és állt a dobogón annak a nagy vitának zajában, mely műve nyomán Széchenyi életének titkai körül keletkezett. Bámulatba ejtett ennek a vitának során az a nagy otthonos­ság, amellyel benne élt műve hősének és korának ismeretében, abban a vég­telen szövődményben, amelyet Széchenyi élete és kora jelent. A támadókkal és kifogásolókkal szemben nagy érve volt az, hogy művét még nem fejezte be. A nagy életregény Széchenyinek csupán az 1848-as szabadságharc kitöréséig megfutott életpályáját rajzolja meg, az ekkor megbomlott nagy lélek lobogá­­saiban fejtette volna meg az életregény további lapjain Surányi hőse életének titkait. Talán itt hozta volna azokat a kibékítő akkordokat is, amelyek a műve körül keletkezett vita­zajt lecsendesítették volna. De e nagy műve befejezése előtt érte váratlanul a halál. Teljes munka­lázban. Halála nemcsak egy írói élet fájdalmas torzóját állítja elénk, hanem egy érdekes nagy mű torzóját is. Halálában a kiengesztelő motívum csak az, hogy élete utolsó napjaiban érezhette legjobban író voltának jelentőségét. KOVÁCS LÁSZLÓ BALÁZS FERENC: RÖG ALATT — Torda, 1936. — öt-hat esztendő egy kis aranyos-széki félig székely faluban. Építés, falu­­szervezés, küzdelmek, csalódások, hit és lázas munka, apostoli élet. Nem lehet ma Erdélyben erről a könyvről tárgyilagos kritikát írni. Aki valamennyire is közel áll a szerzőhöz —és aki az erdélyi magyarság munkájában ma vala­milyen formában is részt vesz, hogy ne állana közel Balázs Ferenchez, amikor ezt a könyvet olvassa? — csak az erdélyi magyar életnek egy eleven darabját látja itt kibontakozni maga előtt és vele együtt viaskodik a jövőért. Talán az idő vagy a tér higgadttá tevő távolságából lehet majd más ítéletet mondani, rámutatni a könyv ugráló, rendszertelen előadási formájára, amely ellene mond mindennemű műformai követelménynek, egymásba olvaszt életrajzrészeket, személyes élményeket, vallásos, társadalmi, bölcseleti eszmék, elméletek kifej­tését, a falu életének megfigyelését és szigorú számadásokat; hirtelen előre rohan, majd visszafordul, ismét nekiindul, meglepi az olvasót és mégis ragadja tovább magával. Ez a Balázs Ferenc lelkülete, milyen keveset mond tulajdon­képen önmagáról, a belső kétségeiről, harcairól, fejlődéséről és mégis mennyire benne van az egész könyvben! Aki a nyugalmat, változatlan formákat, rend­szereket, az élet minden vonatkozását szabályozó törvényeket szereti, az tegye le ezt a könyvet, Balázs Ferencnek fölforgató eszméi vannak, meg fogja ijesz­teni. Balázs Ferenc magának az életnek igazságát, célzatosságát és ebből fakadó 149

Next