Erdélyi Helikon, 1937 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám
hoz, az Aba-Novák, Szőnyi iskolájához. A tárlat temérdek látogatója a már ismert s elismert stíluson mérhette össze leginkább a transzilván festészet értékét a magyar képzőművészek erejével. Nem kellett szégyenkezniök. Nagy Imre pedig utat tört az utána következőknek, kik ha tárgyban talán kevésbbé transzilvánok is, de stílustörekvéseik, művészi fegyvertáruk fokozottan az, s ezért úttörő hijján aggódniok kellett volna esetleges ellenérzések s visszariadások miatt. Budapest kényes közönségének átmenet kell. Jellegzetesen transzsilván tárgynak kell először felhívnia figyelmét, hogy keresse, eszére vegye s elfogadja a transzilván művészi szellemet is. Az irodallom után most a képzőművészet készül megújulni az erdélyiség forrásán s elismerést vívni ki magának az egyetemes magyarság művészei előtt s között is. Ezt a célt szolgálja a Helikon Barátainak kiállítássorozata, melynek második tárlatát, Szervátiusz Jenő szobrászművész műveit talán még fokozottabb érdeklődés várja, mint elődjét. Vásárhelyi Z. Emil MÁLÉKENYÉR Komoly ígéretként jelentkezik »Málékenyér« (12 szénrajz, Sonnenfeldkiadás) című grafikai sorozatával Kazár László. Témája: a máramarosvidéki erdőmunkások mindennapi élete, akiknek a mindennap apró bajai: tragédiák. Az útszélén felforduló ló a család útfenntartója, s a szombati berúgás pillanatnyi örömét egy hétig böjtöli az asszony s a gyerekek. Grafikus jobb tárgyat keresve sem találhatna. A kicsi drámák szinte maguktól rendeződnek grafikai kompozíciókba. A mozgalmas élet túlfűtött vonalai, a figurák és tájék lendülete mellett a szín csak zavaró körülmény lenne. Vonalak, fekete határok, a mozdulatok határai a fehér papíron, még a borókafenyő görcsölődő ágai is mint az élni akarás és létért való küzdelem grafikonjai rajzolódnak az égre. Született grafikus, aki első kísérletül biztos kézzel talál ilyen témát. Sok s jó mester iskoláját járhatta szeme és keze. A Kazár rajzain a legnagyobb japán fametszők világa kereget életre. Fiatalsága az oka minden bizonnyal, hogy ezt a világot ma még csak külsőségein keresztül iparkodik megközelíteni. Elég reátekintenünk bármelyik rajzára, hogy ez nyilvánvalóvá váljék előttünk. Egyenesen tudatos stílusutánzásnak kell hinnem az »Erdőmunkások« és »Csók« című lapjait. A japánoktól pedig többet tanulhat, mint bárkitől s a tanulás évein át kell esnie. A stíluselemeken túli, rajzai frissek s őszinte művészlélekről beszélnek; jogosan várjuk, hogy igazi magára találva, értékekkel gyarapítja majd képzőművészetünket. Vásárhelyi Z. Emil 228 Művészeti Szemle