Erdélyi Helikon, 1937 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 10. szám

Tusa Gábor: Az Erdélyi Múzeum Egyesületről jól reánk szállott szellemi örökséget tovább vinni és utódaiknak átadni. Mi tehát az a programm, amit reánk hagytak és amit mi tovább kell vi­gyünk és mi az a követelmény, ami a változott körülményeknek meg­felelően szem előtt tartandó? Az alábbiakban ezt kísérlem meg felvázolni s azt hiszem sike­rülni fog azt a megnyugtató megállapítást tennem, hogy a mi Er­délyben élő népünk képes volt arra, hogy szellemi életének ön­álló intézményeit önmagában felállítsa és fenntartsa. Élénk cáfolatául annak, hogy nemzeti kultúrát, tudományos és irodalmi életet csak egy önálló nemzeti állam kereteiben lehet fenntartani és fejleszteni. Gróf Mikó Imre az Erdélyi Múzeum Egyesület alakuló közgyűlé­sén 1859 november 23-ikán megnyitó beszédében megemlítette azt, hogy már az 1841—43. országgyűlés kimondotta, »hogy Erdélynek múzeuma legyen« s az egyesület alapszabálya mindjárt az első mondatban leszö­gezi, hogy »az egyesület célja az 1841—43. évi erdélyi országgyűlésen elhatározott és 1859-ben Kolozsvárt megalapított erdélyi nemzeti mú­zeum fenntartása.« Ezek a kijelentések bizonyos megvilágítást igényel­nek. Ugyanis az Erdélyi Múzeum Egyesületet, tisztán és kizárólag tár­sadalmi uton, az erdélyi magyarság hozta létre, abban sem törvényhozási intézkedés, sem állami közpénz nem vett részt. Gróf Kemény József és unokatestvére Sámuel már 1841 február 4-ikén Kiskü­llő vármegye össze­gyűlt rendeinek ünnepélyesen bejelentették, hogy a legközelebbi erdélyi országgyűlésen könyv-, kézirat- és ásványgyűjteményüket a Kolozsvárt állítandó nemzeti múzeum alapjául ajánlják fel. Ez meg is történt s az országgyűlésen 1842. június 21-ikén az elnök bejelentette a két gróf nagylelkű ajánlatát s erre az országgyűlés napirendre tűzte a múzeum ügyét s kiadta a Rendszeres Központi Bizottmánynak, hogy terjesszen elő részletesen kidolgozott javaslatot a létesítésre vonatkozólag. Egy al­bizottság Mikó Imre elnöklete alatt ki is dolgozta a javaslatot és azt a Rendszeres Központi Bizottmánynak benyújtotta, ahol az keresztül is ment. A javaslat szerint 100.000 forint tőke lett volna szükséges a mú­zeum létesítéséhez. Az országgyűlésen azonban nehézségek merültek fel, mert a szászok nem járultak hozzá, hogy egy ilyen múzeum céljaira or­szágos rovatait vezessenek be, azzal az adózó nép vállait terheljék meg. Erre kimondották, hogy csak a magyarok és székelyek tartoznak fizetni. Az így elfogadott javaslatot szentesítés végett felterjesztették, az azon­ban soha szentesítést nem nyert. Az országgyűlés 1843 elején végetért és jellemző az akkori viszonyokra, hogy habár 1845-ben, tehát a felterjesztés után 3 évre a főkormányszékhez királyi leirat érkezett, melyben a terv­nek és helyszínrajznak bemutatását kérték, az újabb felterjesztés dacára sem történt meg a szentesítés. Az újabb országgyűlés 1947 november havában újból felírt az uralkodóhoz, sürgette a szentesítést, de eredmény­telenül. Az erdélyi országgyűlés határozata tehát csak törvényjavaslat jellegével bírt, mely az erdélyi magyarság igyekezetét és véleményét

Next