Erdélyi Helikon, 1937 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 10. szám
a 3-ik kép stáció-vándorlásának, amely az egész drámának harmada, s egyben leglényegesebb része. A cselekmény naivságát pontosan követi a szöveg sok kedves fordulata, gyermekmeséket idézve emlékezetünkbe igen szerencsésen. Mintha a Pancsatantra halászát szidná a dzsin: »Uj Hunyadi akarsz lenni? András vagy te, egyéb semmi!« »Piroska ez, ha jól látom« ... ismeri fel képéről a Haramia, jóllehet soha azelőtt nem látta...; »még a sár is galuska« ... olyan bőség van a malom körül. A dráma mese cselekményébe illeszkedik a stációszín metafizikai világa. — Nem a legszerencsésebben. Amennyire önmagából következő a drámai cselekmény, annyira szervetlen a stáció egyes állomásainak kapcsolata. Ezek az állomások a bennső tisztulási folyamat egyes fázisait kellene, hogy szimbolizálják egyre fokozódóan. — Ehelyett teljesen külsőségesen sorakoznak egymás mellé az elbeszélés rendjén, csak növelve a gyakran homályos szimbólumok keltette zavart. Szerző a közismert metafizikai drámák összes kellékeit felsorakoztatja. A jós-kút és a hármas-út a »Csongor és Tünde«-ből ismerős, a feltámadt erdő a Szentivánéji álomra, az egész bolyongás atmoszférája a Peer-Gynt és a Gombkötő találkozására, a sírásóval való jelenet az Ember Tragédiájának sírjelenetére, a szegedi alsóvárosi búcsú a londoni vásárra emlékeztet. Ez a jelenet különben kitűnő alkalom szerzőnek az alsóvárosi búcsú szinte folklorista érdekességű és mellékízű népszokásának bemutatására. A szereplők népviseletben paprikát, papucsot és halászhálót ajánlanak fel Máriának. (Színpadon rendkívül hatásos lehet, gyöngyös bokréta, stb.) A középső, erkölcs-oktató rész külsőleges tanulságainál szinte értékesebb a Musztafa pasa emberi gyarlósága s megtérése bennső és mély érzelmének parancsszavára; mindenesetre drámaibb mint a szélfordulta által igazgatott Andrásé, akinek megtérése csak külső segédlettel mehet végbe, s aki hithű katolikus igével vallja is ezt a misztikus és transzcendens hitet: »Ellenség is annyi van, hogy itt már csak hinni szabad« ... A zárszó szinte az Ember Tragédiájának katolikus átirata: »... higyjetek, csak higyjetek!« András csak a két utolsó jelenetben, anyja és kedvese elvesztése után tér meg lélekben, és erősen katolikusan színezve válik általánosan emberivé, s ezáltal drámaivá is alakja. — Most, és csak most válik hihetővé, hogy veszteségei bennsejében az örök emberi hitté, a világbirodalom egyik örökös drámai alaptémájává alakultak, hogy a teremtésért, vagy megváltatásért misztikus áldozatot kell nyújtania valakinek, s áldozatul azt kell odavetnie, ami szivének legdrágább. Berczeli verselésén (ez nem vonatkozik nagyon kedvesen sikerült táncverseire) néha a verslábak kedvéért betoldott szavak értenek, s néha, ezt különösen a szavaló-kórus részeknél érezzük, mintha túlságosan kongatnákongatná a hangokat. Máskor azonban meglepően szép hatásokat képes e hangszeréből kicsalni. Pl. az anyja haláláról értesülő Andrást félrevert harangok kreszcsendója: »Eszedbe se jutott szegény!« üldözi számtalan ismétlésben. • Külön dicséret illeti Bordás Ferenc fametszeteit, melyek a könyvnek igazi díszei. Itt-ott mintha Buday hatás villanna fel dúcain, de legnagyobb részük intellektuálisan finom és kiegyensúlyozott remek lap. A címlap Máriája, az András előtt megjelenő Szűzanya, a Bajadérok tánca minden dicséretet megérdemel. Vásárhelyi Z. Emil