Erdélyi Helikon, 1937 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1937-08-01 / 7. szám
Kovács László: A féltékenyek ságról, amelyhez meghatódással és felfedező szeretettel kell egyszer visszatérni... A másik mondanivaló: elégiikus hősköltemény a polgárról, a Művészről, akinek századokon át kicsiszolódott, elfinomult műve az az életforma és magatartás, amely az egyént megnövelve állítja egy majdnem összeesküvésszerű közösségbe. Ez a magatartás lép föl egyformán jelek és parancsok nélkül a város életében: ítél, fölment, vagy ellenáll. E magatartás művésze volt Garren Gábor, az Apa, akinek a halálában egy nagy életforma összeomlását, a fiúkban mozaikokra való széttöredezését érezzük meg. A harmadik mondanivaló nemzeti és hazai mondanivaló a Városról, és az idegenekről, akik megszállják a várost. Azok az emberi színiek, amelyeket a megszállók viselnek, közvetlen nagy élményeink folytán jól felismerhetők. De szimbolikusan jelképeznek minden »idegent« és minden »megszállót«, aki a városba betódul vagy betör. Mindenkit, aki a »titkot« nem ismeri, és akár tömeggel, akár fegyverrel, akár a Műbe bele-nem illeszthető magatartással akar hódítani. Természetesen e külön is észrevehető mondanivalók ideális keveredésben állnak átszőve egymáson, s inkább csak a különböző egyéniségű olvasók előtt, más-más lelkületekben léphetnek külön is előtérbe. A nagy művek arcát hordja a regény, arra tud fordulni, ahol az olvasója áll, anélkül, hogy pompáját bárhova fordulva is levetné. III. Márai regénystílusa az esszéhez áll közel. Láttatása inkább értelmi, mint érzéki. Nem az egyetlen kifejezés keresője, hanem felhajszolója minden képnek és gondolatnak, felidézője újabb és újabb értelmi és érzéki fordulatnak, amelyek úgy kergetik az egyetlen kifejezést, mint a falkavadász a vadat. E módszer varázsa az, hogy a hajsza közben gazdag látnivalók, értelmi és érzelmi tájak bukkannak elénk, szinte elfelejtkezve már a hajszában és a játékban... Anyaga a gazdag humanitás, de nem klasszikusan nyugalmi állapotba zárva, hanem örvényszerűen felkavarva. A klasszikus mű, amelynek ugyanez az anyaga, olyan, mint üvegfal mögött a kaptárba zárt raj. Márainál e raj kiszabadultan kereng, zúg és röpköd fejünk körül, gazdag és változatos köröket írva... Nagy művészi és szellemi kultúra állandó jelenlétét érezzük nála. Mintha csak egy kicsiny, külön zárt körnek írna, majdnem csak bent a céhben dolgozna, ahol a titkokat ismerik; mintha újsága pillanatában csak az írók írója lehetne, nem az olvasóké. Tömeget csak úgy szerezhet, »egyenként« engedve őket magához, rendre szoktatva az olvasókat gazdagságához, egyéni művészetéhez és íráskultúrájához. Így is olvasótömeghez jut majd el, de soha nem juthat el a tömegolvasóhoz... Magyarként írva és alkotva igazi író számára más út talán nem is lehet. KOVÁCS LÁSZLÓ 488