Erdélyi Helikon, 1938 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1938-10-01 / 8. szám

A PÓRULJÁRT SZTÁN — ION CREANGĂ MESÉJE­­ Ion Creangă, a román irodalom egyik kimagasló alakja, 1837-ben született a moldvai Humuleşti faluban, jómódú parasztcsaládból. Édesanyja már kisgyerek kora óta papnak szánta s ez a vágya valóban be is teljesedett. Creanga-t hu­szonkét éves korában pappá szentelik. Segédlelkész több helyen is, azonban független egyénisége nem tud megbarát­kozni a papi élet szorító fegyelmével, súlyos ellentétbe kerül felebbvalóival, úgyannyira, hogy tizenkétévi szolgálat után felfüggesztik. Creangă sértődötten hagyja ott papi hivatását és előbb tanító, aztán dohánytőzsdés, majd az egyik Iaşi-i iskolában újra tanító lesz s az is marad haláláig, 1889-ig. Creangă aránylag későn, 38 éves korában kezd írni, de ha­marosan a legbecsültebb írók közé küzdi fel magát. Tagja lesz a „Junimea“ írói közösségnek és ettől kezdve a közösség folyóirata, a „Convorbiri Literare“ rendszeresen közli előbb meséit, majd később gyermekkori visszaemlékezéseit. Meséi legtöbbször népmeséi alapokra épülnek fel, azonban annyira átformálja — sokszor több mese motívumát szőve egybe — s a kifejezésnek olyan magas fokára emeli őket, hogy azok a tagadhatatlan népmesei vonatkozások ellenére is egy kivé­teles íróegyéniség egyedülálló, gazdag kivetülései. Hogy meny­nyire a saját képére formálta a népmesék anyagát, mutatja az „Amintiri din copilărie“ c. remek önéletrajza, melyben ugyanaz a kedvesen játékos, ízes népi nyelv, ugyanaz a bölcs, meleg humor és emberlátásának ugyanazok a jellegzetes vo­násai érvényesülnek, mint a meséiben. Ami Creangă-t legjob­ban jellemzi, az a kiapadhatatlan mesélőkedv, a moldvai román népi nyelvjárásnak mesteri kezelése és a jellemformáló erő, mely kevés szóval is élő alakokat tud teremteni. Amint egyik birálója mondja: „Creangă tökéletes képviselője a ro­mán léleknek a többi népek között s a moldvai léleknek a románok között.V­olt egyszer egy idős legény, akit Sztánnak hívtak. És ez a legény gyerekkora óta idegenek között nőtt fel, anélkül, hogy apját-anyját ismerte volna, vagy egyetlen rokonát is, aki védelmezze és segítse. És mint aféle idegen gyermek, addig-addig kujtorgott elé s hátra az emberek ajtainál, míg egy idővált csak megragadt egy szép, nagy faluban. És itt, becsülettel szolgálva hol ennél, hol annál, egészen harmincéves koráig, sőt még azon is túl, szerzett egy kis pénzt, néhány juhot, egy sze­keret ökrökkel, meg egy fejős tehenecskét. Legvégül összetákolt magának egy házacskát is s aztán végleg megtelepedett abban a faluban s megha­l

Next