Erdélyi Helikon, 1938 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1938-10-01 / 8. szám

Ion Creanga: A póruljárt Sztán kétszínűek és fondorlelküek is azok — csak nem tudták rávenni, hogy megházasodjék. Sztán hallgatag ember volt a maga módján, de ha kibökött egy-egy szót, az szó volt, a maga helyén volt s nem tudta meggyőzni senki em­berfia. Sokan szerették volna velükül, de a legény keményfejű volt, nem adta be egykönnyen a derekát. S így egy idő óta a vénasszonyok is, a ba­rátok is, torkig lakva vele, hagyták, hogy dugja az ördög az iszákjába, le­gyen az övé, tegyen vele mostantól kezdve amit tud, mert ők levették már róla minden gondjukat. Na már most, egy napon felkel a legény még éjszaka, megfőzi a tú­­róspuliszkáját s amit még a jó Isten adott, az ételt tarisnyába teszi, be­fogja az ökröket a szekérbe, fohászkodik egyet s elindul az erdőre, hogy hozzon egy szekér fát. És úgy pittymallattájt az erdőbe érve, fát vágott, alaposan megrakta a szekeret és jól lekötözte s amíg esznek az ökrök, letelepedett, hogy faljon ő is valamit. S miután evett, amennyi jólesett, maradt még egy darabocska túróspuliszkája és azt golyóvá gyúrva, így szólott hangosan: »Mért vigyem haza? hadd tegyem ide erre a fatönkre, hátha megtalálja vajegy szárnyasféle, megeszi s mond egy hálaszót érte.« És odahelyezve a puliszkát a csonkra, befogja az ökröket, újra felfohász­kodik s úgy frustuktájban útnak ered hazafelé. De ahogy indul kifelé az erdőből, abban a percben támad is olyan kegyetlen zivatar — havas esővel vegyest — hogy nem látott se előre, se hátra. Isten haragja, ami odabint volt, hogy egy kutyát se dobj ki a házból, hát még embert! Az ördög azonban nem keres ennél jobbat! Ilyen időben visz odáig, hogy elveszted a türelmedet és akaratod ellenére is bűnbe dönt. Azon a napon Sarakoszki, az ördögök fejedelme, ki akarván elégí­teni — a maga módján — szeszélyeit, parancsot adott összes szolgáinak, hogy induljon ki merre lát a szemével s mindenütt — szárazon és vízen — szítson egyenetlenséget az emberek között és hozzon reájuk szeren­csétlenséget. Ekkor az ördögök, gyorsan, mint a villám, szétszéledtek minden irányban. Egyik közülök az erdők felé vette az útját, hogy lássa, nem tudna-e végezni ott is valamit, esetleg odáig vinni egy embert, hogy zú­golódjék Isten ellen, mást, hogy kínozza ökreit, egy másiknak törjön el a tengelye, vagy­ másvalamije a szekérnél, másnak sántuljon le az ökre, másokat tegye, hogy addig verekedjenek, amíg megölik egymást, é­s megannyi más ördöngösséget és bajt, amit kikoholhat s elővarázsolhat az ördög. Hogy mit végzett a többi ördög, nem tudjuk, de ennek az erdőből nem ment jól azon a napon. Iparkodott ő, szó se róla, hogy betolja hor­gos farkincáját valahová, de hiába, mert akármerre ment is, mindenütt csak pusztájában járt. S míg egyre próbálkozik hol itten, hol ottan, úgy estefelé csak rá­akad egy csapára. Ekkor elindul nagy vigyázva a nyomon s pontosan arra

Next