Erdélyi Helikon, 1938 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1938-04-01 / 4. szám

Művészeti Szemle az akkori magyar életnek milyen fölényes látása világít, anélkül, hogy nehézkes tanítássá nőne meg a színpadon a hang. Ilyen külső akarat nem zavarja meg a játék önmagáért való egészségét: a néző hadd lásson töb­bet, ha akar, de a játékot ne zavarja semmi. Ezért tud eleven lenni ma is, mozdulatai nem az időhöz vannak kötve, amelyben megalkották, ha­tásai nem helyi hatások, amelyek a nézőtől külön belehelyeződést kí­vánnának keletkezése körülményeibe, hanem az ember örök, naív lelké­hez szólnak. Kisfaludy Károly a magyar színpadi irodalom első rendszeres mű­velője. Színdarabjai egyidősek az állandósulni kezdő magyar színjátszás­sal. E darabja százhúsz esztendős. Hogy színpadi szerzői munkásságá­nak jelentőségét megérezzük, gondoljunk arra, hogy a budapesti nemzeti színház most ünnepelheti csak százéves fennállását. S ha arra gondolunk, hogy a színpadi szerző számára mennyire nélkülözhetetlen inspiráló az eleven színpadi kultúra, tudjuk igazán fölmérni Kisfaludy Károly szín­padi szerzői pályájának értékét és jelentőségét, aki a magyar színjátszás állandósulás felé tapogatózó idején látta el magyar színdarabokkal a ma­gyar színpadot. Az az ízléses, alig észrevehető, finom rendezői munka, amely a mai nézőhöz közel hozta a darabot, Szabados Árpád hozzáértését dicséri. A sok jó alakítás, becsületes színészi munka közül kiemelkedett, mint ma­gasrendű művészi teljesítmény Tompa Sándor alakítása, aki a falusi bíró szerepét játszotta. Kiemelkedett az együttesből Csóka József kántorja is, aki sok alakítása között talán e szerepében volt a legzavartalanabbul jó. Az előadásnak báró Kemény János bevezetője adott ünnepi keretet. KOVÁCS LÁSZLÓ SZÍNHÁZI NAPLÓ Az ördög cimborája Meséje majdnem olyan, mintha régi­módi füzetes regényből került volna a színpadra, majdnem rózsasándoros romantikával. Társaságból kivert és kivadult hőssel, akinek nagy hatása van a nőkre; olyan akasztófa-betyár, akiről népballaták szoktak keletkezni. Aki előtt nincs se Isten, se ember, de szabad szeme van, amellyel a világ dolgain átlát, és szabad szája, amely gyöngédtelenül vágja a legkellemetle­nebb igazságokat az emberek fejéhez. A társadalom ellensége, a bevett kon­venciókat félrelöki; az emberek elke­rülik, mint a mételyt, vagy az ördö­göt. Az ördög cimborája. De meglepő pillanatokban úgy buggyan ki a szíve, mint az érett szőlőszem. Érzékeny lelkű és majdnem szentimentális. Majd­nem vizenyősen és édeskésen nyilvánul­nának meg érzései, ha nem lenne ro­kona annak az érdekesfajta felsőbb­­rendű embernek, akit Shaw nem egy­szer formál meg különböző változa­tokban későbbi színdarabjaiban. Leg­közelebbi rokonságban talán Blanco Posnet-tel van, de nem tagadhatja meg a rokonságot Brasbound-dal, Dubedat-tal, és Shawnak számtalan hősével, akik mind törvényen kívül helyezik magukat; de ezek a törvé­

Next