Erdélyi Helikon, 1939 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1939-11-01 / 9. szám
Könyvek és Írók PASSUTH LÁSZLÓ: ESŐISTEN SIRATJA MEXIKÓT ( Athenaeum-kiadás.) A regényes életrajzokat két csoportra oszthatjuk. Az egyik csoport azt bizonyítja hősének személyében, hogy az ördög nem is olyan fekete, mint amilyenre festették az ő idejében élt regényes életrajzírók, a másik, hogy sokkal feketébb. Passuth László könyve az első, népesebb csoportba tartozik. Hőse Ferdinánd Cortés, Mexikó, helyesebben talán Anahuac megszerzője. Szántszándékkal nem írok hódítót, leigázót, vagy az országfoglalónak egyéb szinonimáját. Cortés viszonya Mexikóhoz ennél sokkal bonyolultabb, — hogy 400 ember egy világbirodalmat megdönthessen, az erőviszonyoknak kétszerkettőre alapított mechanikája önmagában nem elég — s magyarázatát részben Cortés egyéniségében, részben az akkori Anahuac ismeretében kell keresnünk. A mai Mexikónál nagyobb területen, mely Északamerika egész déli felét, tengertől tengerig magába foglalta, terül el Montezuma birodalma. Népeinek kultúrája ősrégi volt, a szónak mindkét értelmében. Évezredes civilizáció, százezres városokkal, az akkori Európát megszégyenítő társadalmi és kereskedelmi hálózattal, de vas hijján, pattintott és csiszolt »kitzli«-ből, obszidián-kőből készült fegyverrel, az agyag- és cserépipar neolith korában. A világbirodalom mindössze két, vagy három emberöltőt számlált s e nagyapáktól unokákig terjedő rövid történelem magában foglalja az európai világbirodalmaknak, a németrómai császárság, Bizánc vagy Róma dinasztikus küzdelmeinek minden sötét tragédiáját. Montezuma trónralépését a két testvérváros, Tezcuce és Tenochtitlan uralkodó családjainak vetélkedése, gyilkosságok és házassági intrikák előzik meg s trónja körül isten-császárságának jelképeit elorozni kész rokonok állanak. Ez a bonyolult rokonság az isten-császárság minden velejárójával telrhelt. Testvérházasság, anya és fiú szerelme, s a beavatottság betegesen kifinomult mágikus kultúrája egyfelől, s eredményük degeneráltság és perverzió a másik oldalon: a trónra vágyó herceg, Fekete Virág, aki ragadozó ocelottá, isteni ősének, Tlalocnak kedvenc állatává alakul, hogy gyilkoló szenvedélyében kielégülhessen, vagy a 16 éves hercegkisasszony, Smaragdbábu, telhetetlen ágyékával... Maga a királydráma csak végső felvonása két kultúra harcának. Két isten csatázik, mint annyi míthológiában, összekeveredett rítusokban tárul elő a népek drámája. A virágos maya kultúrát kiszorítja a tolták birodalom, ez a maga idején véreskezű, de vasököllel szervező aztékok zsákmánya lesz. Hagyományban, rítusokban és jelképekben él tovább a világgá ment tulai király, Quetzacoatl képe, az istenével egybeforrott, fehérarcú és aranyszakállú istenkirály, s kettősségének jelképe, a galamb és a kígyó. A hódítók vérívó és emberszíveket evő istene Huitzliputzli valahogy parvenü marad. Hasztalan uralkodik véreső között, látható hatalomban, az ismeretlen ijesztőbb, ha mindjárt a szeretet is az; a hódító császárok örökösének, Montezumának szívében gyökeret ver a rettegés az eltávozott, gyanúsan, érthetetlenül szelíd autochton istentől, aki nem szerette a véres áldozatot. Mikor képírói hírül adják a tajtékarcú és állukon hajat viselő idegenek érkezését, teljessé válik a korkép. A korlátlan hatalom szülte szkepticizmus, az istencsászár beavatottsága földjének minden mithoszába s babonás rettegése a kifürkészhetetlen szeretettől, aki talán a fiát küldi most leszámolásra, kirántja a talajt Montezuma lába alól, s véle hull tenyerében tartott birodalma is.