Erdélyi Helikon, 1939 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1939-03-01 / 3. szám
lyen point felé halad, vagy komolyabb belső felelősség nélkül teremti a történet fordulatát. A novella hőse ezzel szemben — ha talán tágabb értelemben is, mint a drámai hős — mindig felelős azért, ami vele történik. Ezért van aztán, hogy az anekdota hősét az olvasó vagy hallgató felülről vagy távolról nézheti, mint a gyermek a mesét... De hát itt újra közbe furakodik a kétely, lehet-e egyáltalán határvonal, mert hiszen »bűvös körben« járunk. Végül is, mindent félretéve, maga az anyag, az emberi beszéd, amivel a mesélő-művész dolgozik, telitve van olyan gazdag emberi és élettartalommal, hogy csak jól kell játszani vele, s az alkotás világa nyílik elénk ... Csupán rangot érezünk mégis és különbséget nem annyira a mese tartalmi anyagában, mint inkább abban a magatartásban, amellyel az anekdóta vagy a novella felénk fordul. A Hunyady Sándor novellái ott nyítnak azon a széles határterületen, amelyet a novella és anekdóta között érezünk. Élvezetes kis művek. Csillogó művészi külsővel. Formás buborékok a lélek mélyebb hullámai felett. Szembetűnő erény ez írásokon — hogy a poétika iskolás kifejezésével éljünk — a stílus világossága, csinossága, az előadás eleganciája. A szabatossággal, jellemzői erővel viszont írójuk kevesebbet törődik. Témái talán nem is igen kívánják, sőt el se bírnák az írásnak e kevésbbé csillogó, de annál értékesebb tulajdonságait, fiasánlatai, vagy magyarázó képei többnyire csak önmagukért vannak, játékos felelőtlenséggel csupán a csinos beszédért, s nem azért, hogy jellemezzenek és közelebb vigyenek a mondanivalóhoz; olyan kedves haszonnélküli cifrázatok, díszítő játékok, mintha azt a titkot rejtegetnék: minden csak azért van, hogy őket valamire feltűzhessék. Csipkék azon az elegáns ruhán, amelybe ezek a kis történetkék öltözködnek. Újra meg újra olvasva Hunyady Sándor finoman olajozott kis történeteit, az olvasó oly szívesen látná, ha mondanivalóival mélyebb utak felé kalandozna el, beérkezve abba a sokkal gazdagabb világba, amelyben nemcsak különös csattanókkal, vagy anekdótikus fordulatokkal találkozunk, hanem az élet és ember bujkáló titkainak s örvénylő regényeinek izgalmával. Az a nagy formaérzék és ízes mesélőkészség, amelynek birtokában van, nemesebb költői izgalmak felidézésére méltó. KOVÁCS LÁSZLÓ ALVAJÁRÓK — Kolozsvári Grandpierre Emil regénye. Budapest, Franklin Társulat — »Úgy éreztem, hogy a vak sötétségben óriási madár száll felém. A levegő meghullámzott láthatatlan szárnya suhogásától. Mindegyre szűkülő körökben keringett fölöttem, aztán hirtelen lecsapott s körmét szemembe vájta...« Ezekkel a mondatokkal kezdődik a Kolozsvári Grandpierre Emil regénye és ez a pár mondat már megadja a regény levegőjét, hangulatát. Vak sötétségben botorkálnak az Alvajárók alakjai, a valóságot, önmaguk sorsát sohasem tudják igazán megérteni és megragadni, egymáshoz nem tudnak gáttalanul, természetesen