Erdélyi Helikon, 1939 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1939-11-01 / 9. szám
Könyvek és Írók mellett, s azok a színpadi »vívmányok« és technikai lehetőségek, amelyek a fejlődéssel adódtak és nélkülözhetetlenekké lettek. (Például egy görög dráma előadásának mennyire másnak kell lennie külsőségeiben is a mi színpadunkon!) Ha a rendező a maga »külön lehetőségeit« keresi, menten eltéved, mégha úgynevezett nagy egyéniség is, eltekintve attól a külön ódiumtól, hogy rendesen a mű rovására érvényesül. Hevesi Sándor a »klasszikus realizmusban« nőtt fel. Ennek a színpada volt igazi világa. Éhez kereste az igazodást nála minden. Éhez formálódott az örökeleven régi s a feltörekvő új. Színpada nem annyira a hangosságot, mint az elmélyülést kereste. Majdnem azzal a paradoxonnal, hogy az egyént próbálta magához ragadni, nem a tömeget. Vele költözött be, s talált otthont a budapesti Nemzeti Színházban a reális játékstílus. A régieket értő s a kor ízlését kereső gyakorlati színházi ember ellenőrizte benne egymást. Nem az a színházvezető volt, aki megnyugodhatott volna bármilyen hatásban, vagy a műbe való bármilyen önkényes beleavatkozásban. Hitt a színház magasabb hivatásában, mint kedvenc szerzője, G. B. Shaw, akinek magyar tolmácsolója volt. Tudta, hogy a színház, mihelyt csupán szórakoztató üzemmé válik, mindjárt krízisbe kerül, hatalmas versenytársakra akad, amelyek minden szemérem vagy gátlás nélkül szolgálják a közönség kedvét. A színház, ha erre a lejtőre lépett, nincs megállása, többé nem maga szab és ébreszt igényt közönségében, hanem csupán kiszolgál olyan igényeket, amelyek után rossz szájízt kap színház és közönség egyaránt. A színház ilyenkor közönsége lebecsülésével szokott védekezni, de mikor ezt teszi, valójában saját magát becsülte le. — Természetes, hogy a küzdelem nagy, ha a színház nem ejti el magasabb hivatását, de ez az egyetlen érdemes küzdelem számára. A végső mérlegen nem nehezebb a küzdelem annál, mint ha mindig a közönség szeszélye után kell puhatolóznia és igazodnia. Hevesi Sándor, aki hosszú időn át volt a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, azt az egyetlen érdemes küzdelmet választotta, amely a színház magasabbrendű hivatásában hisz. S mikor onnan távoznia kellett, nyugodt lélekkel nézhetett vissza a hosszú évek munkájára, amelyet e kényes, szeszélyeknek és kritikáknak élesen, s szinte védhetetlenül kitett helyen végzett. Mértékes modernsége és egészséges konzervatizmusa megóvta botrányt súroló merészségektől, de lehet, hogy olyan forró hatású váratlan sikerektől is, amelyek új utakra mutathatnak egy művészetben. Egy ország első és »hivatalos« színháza talán nem is az a hely, ahonnan a művészi forradalmak elindulnak. Inkább a megbizonyosodott utak épülhetnek és tökéletesedhetnek itt. Ezért találta meg ő is jó helyét a budapesti Nemzeti Színház élén. Az író Hevesinek majdnem mind színházról és drámáról szólva több kötet tanulmánya jelent meg. A gyakorlati színházi ember átélése teszi frissekké, gondolatokban mozgékonyakká, bensőségesekké és mindig tanulságosakká ezeket. Mint fordító is egyike a legjelentősebbeknek a modern magyar irodalomban. Shakespearetől és Molieretől a legújabb szerzőkig tart e fordítások sora. G. B. Shaw majdnem összes műveit ő fordította magyarra; ő volt e nagy angol író magyar propagálója. Mint színműíróra is e nagy angol vígjátékíró hatott, de mint színműíró nagyobb sikert se a közönség, se a kritika előtt nem aratott. Az eredeti alkotásban szellemének nemes mértékessége, a gyakorlatot inkább elméletté tisztító magatartása útjában állt. E művek inkább csak egyéniségének képét tették teljessé és kerekké; annak egyéniségét, aki minden idegszálával és gondolatával a színháznak élt. KOVÁCS LÁSZLÓ