Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1940-08-01 / 7. szám
ARANY NAPOKBÓL BÍBOR BERKENYE* Áprily Lajosnak. Arany napok suhannak most felettem: Alig rezzen a szárnyuk — Csak méltóságos lebegésük van, Nincs vércse-vijjogásuk. Tisztult szememnek csúcsok intenek — Célba-futott sok értem-sírt imádság — A háborútól rejt a rengeteg —. Ajándék-ősz ez. Meddig tart a fénye? Meddig szabad makacs hittel kacagnom A Sors gonosz fekete-zöld szemébe? Ajándék-ősz ez. Bíbor berkenye Pompázik komor fenyő-alapon. A fürtje hull. Vér-szín játékomat Én is a fenyők közé hullatom. Marad a komor, hideg-zöld alap, örök alap-szín itt, és mindenütt. De míg illat száll s Isten napja süt, Szólni szeretnék, s vallani Neked, Testvérem, drága, a magyar Igében, Erdélyi Sorsban, szerte szakadásban, Együtt-létben és beteljesülésben. Szólni szeretnék, s vallani Neked — Szólni szeretnék, amíg még lehet. Vad lendülettel friss iramba fognak: Az ember zúzó malomkerekek: Jaj, történelmet járnak! Mit tudjuk mi, kit hova-merre hánynak! Kit hogy tapos el e vad lendület. De én tőled tanultam: Van egy világ idős embertörténelem felett! Én most itt őszi, havasi világban, Barangolva a verseid nyomában. * A szerző „Magasfeszültség“ című, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában nemrég megjelent verskötetéből a cenzúra ezt a verset törölte.