Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1940-11-01 / 9-10. szám

Üdvözlégy, szabadság! de mit jelentesz a holtnak, kinek kékült ajkain láttam a görcsöket, melyeket csendes éjjel lopott rá orozva a kin? Ne ígérd, hogy mosolyt lehelsz ajkára, hisz ajka sincs már, ez a bökkenő, van-e még ő is? hiszen nemsokára csak egy marék por lesz s egy név: Jenő. Üdvözlégy, magyar szabadság! én, élő, temetőkertből jövők im eléd, onnan hozom a hiába remélő holtak szentségtörő üdvözletét; felövezem magam fekete gyásszal s így állok a diadalív elé és komor, rettenetes zokogással ujjongok a szabadító felé. Holtak barátja, fia és testvére, nem csak őket, magam is gyászolom, mert gyógyulást az én szívem sebére se hoztak győztes lobogótokon; évről évre hiába halogattam életemben rendet teremteni, mi tagadás, már belé is fáradtam, késő is volna elől kezdeni. Ezért, szabadság, üdvözlégy! jövendő magyarokat tápláló szent gyümölcs! Kíméld éltető nedved, a veszendő poharába pazarolva ne töltsd, nehogy, kin a keserű rabkenyéren kiütött az utálatos csömör, váljék rabból, feledve a szemérem parancsát, bosszúálló börtönőr.

Next