Erdélyi Helikon, 1940 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1940-08-01 / 7. szám

Kovács László: Reményik Sándor A szerelemnek van egy pillanata, amelyben már teljes a férfi és nő közötti boldog találkozás. A lélek uralkodik e pillanaton, a test még csak öntudatlanul szeret mögötte, de a kielégüléstől a vágy mindent ígérő ajtajában már csak egy lépés választ el. Ezt a pillanatot kell megrögzí­­teni, s elbúcsúzni inkább e csúcson a szerelemtől, mint tovább menni a test kétes örömeinek útján, amikor a lélek kísérete már bizonytalan, s talán a következő perc már a lejtőre ér, s a felejthetetlen érzés a magas­ból visszahull a földre. Reményik Sándor a szerelemnek ezt a pillanatát énekli meg. A modern költő szólal meg ebben is, az a fáizó, »dekadens« lélek, akit a valóság kegyetlenül ékesszóló, szenvedélyes rajzaival, a test szeny­­nyes regényei közül kiűztek. Ady is megénekli a szerelemnek e pilla­natát, majdnem pontosan úgy, ahogyan a Reményik Sándor Csipkerózsa­­legendája szól. Gondoljunk csak a »Meg akarlak tartani téged« című Ady-versre. Csakhogy Reményik Sándor végleg visszavonul e perc szép­ségének élménye után abba a fellegvárba, ahol már inkább a Rilke-i világgal találkozunk. A magasabbra hangolt, nemesnek álmodott énünk éli itt a kis örömök feledtető mámorai nélkül moizgalmas belső életét. A naturalizmussal szemben itt már majdnem programmszerű a reak­ció. A Valóságot itt már csak mint az igazság megfoghatatlan és belát­hatatlan képét fogadják el, s nem mint Tagadást. Ezért száll szembe az iskolás realizmussal. Ezért egyenesedik föl, amikor a materializmussal ke­rül szembe, s inkább »hitetlenül« is a hívők pártjára áll, mert Isten tör­vényei nemcsak szebbek, de valóságosabbak is, még ha elrejtőzött is mö­göttük az alkotó. S aki a nagy ideák törvénykönyvét szorította a szívé­hez, amikor az életbe indult, szögeket hord a testén és örök háborút visel, amelyben talán soha nem jut el a­ békességhez, d­e a győzelem öröme ott van már csak abban is, hogy­ áll a harc. Tehát nemcsak a Test van és az állati Anyag, hanem a Lélek és az isteni Szellem is, s így mindig van hova állani annak, aki életével magasabbra néz. KOVÁCS LÁSZLÓ 443

Next