Erdélyi Helikon, 1941 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1941-05-01 / 5. szám
Magam valék egy néma házban — ezt így álmodtam én — örökös tél volt, egyre fáztam, az ablakok szemén jéghályog ... halkan dudor asztam s szegény valék, szegény. Tudtam, mese ez, csacska álom, mindjárt megébredek s rejtett értelmét megtalálom — a fagy nem engedett, merengtem merev jéghalálon s beteg valék, beteg. Csak egy szó kell, a jég megolvad s felrettenek legott, reszketve vártam, hátha szólnak élők vagy angyalok ... de te se szóltál, ők se szóltak s halott valék, halott. SZEMLÉR FERENC CSODA Amerre mész, sötét fák hajlanak, haboskék lesz az ég, megáll a nap, kinő a fű s eléd teríti szőnyegét s tölgy lesz a lusta makk. Amerre mész, csobog a lomha víz, susog a sás, csipog a csöppnyi csíz s a föld szunnyad legott, ha rásimul csukott szép ujjad, mind a tíz.