Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1942-03-01 / 3. szám
Könyvek és írók sétája lett — jól tudja, hogy Semmelweis életrajza a tudomány számára halála után kezdődik. Kertész Róbert könyve a nagyközönség számára a maga reális igazságában tárja az olvasó elé a nem vagy a félre ismert Semmelweist, az embert. A mű életrajz, és nem életrajz-regény. Szerzője lelkiismeretes munkával szedett össze a nagy magyar orvos életéről minden adatot. A történelmi háttér hű, színes és gazdag, sokszor túl gazdag. Helyenként a kor ábrázolása mellett a hős egészen elhalványodik. Egy-egy ilyen részletet — például a múlt század eleji Buda és Pest leírását olvasva — az az érzésünk, hogy a szerző a kort festi csupán és ennek egyik, nem is legfontosabb alakja Semmelweis. Legérdekesebb része a könyvnek, a múlt század eleji bécsi orvosi egyetem leírása. Itt a nagy triász, Skoda, Hebra és Rokitansky tudományos munkássága indítja el az azóta szédületesen fejlődő orvosi tudományt. Az eltelt közel száz esztendő bőven igazolta, hogy a fejlődés megakadt volna, elért eredményeik megsemmisültek volna Semmelweis meglátása és harca nélkül. Mai szemmel nézve ezt a bécsi orvosi iskolát — amely akkor első volt a világon, — naivnak, primitívnek, eszközeiben mai értelemben vett komoly tudományos kutató munkára alkalmatlannak találjuk. Semmelweisnak még ez iskola naiv és primitív eszközei sem állottak rendelkezésére. A szerény asszistensnek nem volt megértő munkatársa, hivatali főnöke, Klein professzor, haláláig ellensége marad. S itt kezdődik Semmelweis mérhetetlen emberi nagysága. Anyagi alap, tudományos segédeszközök és segítő személyek nélkül, kizárólag önmagára utalva mérhetetlen gáncsok, ellenségeskedések özönében fedezte fel az egyik legborzasztóbb betegség fertőzési módját és adta meg annak minden időkre az orvostudomány szempontjából legideálisabb gyógyítási módját: a megelőzést. Ellene fordult tekintélyének minden erejével korának egész tudományos világa. Ha Semmelweis csak egyszer veszti el kitartását, csak egyszer fogja el őt a csüggedés: ki tudja hány újabb százezer áldozatot követel a rettenetes kór és hány évig marad még jelentéktelen improductív ága az orvostudománynak az azóta minden képzeletet meghaladó fejlődést elért sebészet és szülészet. Kertész Róbert könyvében ez a harcos, a maga igazáról meggyőződött, életét a tudománynak, s tudományát az emberiségnek szentelő ember elevenedik meg. Nem az élet olcsó regényességét választja tárgyul, hanem szerényebb és biztos kézzel a szürkébbnek tetsző, de az igazi értéket adó alak után nyúl. »A magyar szerzőt kötelezi a tárgyilagosság« — írja. »Igyekezete az, hogy ne vegyen el semmit és ne tegyen hozzá semmit hőse alakjához.« A hős kortörténeteinek és boncolási jegyzőkönyveinek adatait azonban még ilyen felületesen és finoman is kár volt közölni. A bécsi Lazarette-gassei idegklinika csukott ajtaja mögött már zárt tárgyalás folyt. Az itteni eseményeket tudományos célból is csak úgy szabad közölni, ha a közlésből a szenvedő szomorú személye nem ismerődik fel. Jó lenne, ha egy újabb kiadásból ez a lényegtelen, de mégis disszonáns rész elmaradna- Kótay Pál