Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1942-05-01 / 5. szám
ERDÉLYI SZÍNJÁTSZÁS »Nemzetemhez való barátságomat nem akarván keskeny, az Erdélyországot Magyarországtól elválasztó határok közé szorítani, — azért mostanában egy új és mindenesetre ottmaradandó társasággal kívánok ni. Magyarországnak szolgálni.« id. Wesselényi M. A magyar színjátszás Erdélyből indult el. Nem véletlen, hogy erdélyi ember, Felvinczi György, gondolt először arra, hogy nyilvános színielőadásokat tartson magyar nyelven, közel kétszázötven esztendeje és csaknem száz esztendővel Bessenyei György fellépése előtt. Míg a színjáték Magyarországon még a következő évszázadban is csak pompakedvelő főurak futó és alkalomszerű műkedvelése volt, melyhez a Batthyányak, Esterházyak, Erdődyek, Károlyiak kastélyainak fénye adta meg a ragyogó bárok keretet: az erdélyi színjátszás közember lelkében fogant s első közönsége az utca népe volt. Nem véletlen ez csupán: a szellemi életnek meg van a szigorú törvényszerűsége; több ez, mint jelkép: mélyenfekvő népi ösztönök gyökérzetére utal. A torockói iskola Bécsbe kalandozott rektorának képzeletét megragadja a bécsi bárok színjáték dús pompája, mint ahogy valószínűleg sok magyarországi honfitársa is ámulva szemlélte a Bécs életében olyan nagy szerepet játszó előadásokat. De Felvincziben egy lehetőség csillant meg: a hazai játékoké. Segítette ezt a kolozsvári unitárius iskola előadásainak emléke, melynek növendéke volt, de legfőképpen az a játékos ösztön, mely az erdélyi, főképp a székely néplélekben mélyen benn gyökerezik. A magyarországi, főképp az alföldi magyar, — mint általában az alföldi népek — megveti a »komédiázást« s csak pompaszeretete és rhetorikai hajlama táplálja a színjátékot: a székely játékoskedvű nép. Az sem véletlen, hogy az Erdélyben másodikul színjátszással próbálkozó csapat tagjai 1792-ben csaknem kizárólag székelyek. Az ő játékos képzeletük az erdélyi színjátszás deserű táplálója, ők adják a legjobb játékosait és leglelkesebb közönségét. Az iskolai dráma, mely Magyarországon csaknem kizárólag növendék főurak tanulsága s csak idegen lakosú városaiban jutott el a polgári rétegekig, a csíksomlyói ferences iskolában meggyökerezve valóságos népi misztériumjátékká lett. Ezrekre menő népi tömegek gyűltek Csíksomlyóra a színielőadásokra s mikor a színház 1780- ban leégett, a csíki székelység 1781-ben felépíti. A Somlyó-hegyet s a »Jézus hágójának« nevezett Kálváriát ellepő székelyek olyan élénk részt vettek az előadásokban, hogy kővel dobálták meg a Jézust kínzó zsidók személyesítőit.