Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1942-05-01 / 5. szám

ERDÉLYI SZÍNJÁTSZÁS »Nemzetemhez való barátságomat nem akarván keskeny, az Erdélyorszá­­got Magyarországtól elválasztó határok közé szorítani, — azért mostanában egy új és m­indenesetre ottmaradandó társa­sággal kívánok ni. Magyarországnak szolgálni.« id. Wesselényi M. A magyar színjátszás Erdélyből indult el. Nem véletlen, hogy erdélyi ember, Felvinczi György, gondolt először arra, hogy nyil­vános színielőadásokat tartson magyar nyelven, közel kétszázötven esztendeje és csaknem száz esztendővel Bessenyei György fellépése előtt. Míg a színjáték Magyarországon még a következő évszázad­ban is csak pompakedvelő főurak futó és alkalomszerű műkedvelése volt, melyhez a Batthyányak, Esterházyak, Erdődyek, Károlyiak kastélyainak fénye adta meg a ragyogó bárok keretet: az erdélyi színjátszás közember lelkében fogant s első közönsége az utca népe volt. Nem véletlen ez csupán: a szellemi életnek meg van a szigorú törvényszerűsége; több ez, mint jelkép: mélyenfekvő népi ösztönök gyökérzetére utal. A torockói iskola Bécsbe kalandozott rektorának képzeletét megragadja a bécsi bárok színjáték dús pompája, mint ahogy valószínűleg sok magyarországi honfitársa is ámulva szem­lélte a Bécs életében olyan nagy szerepet játszó előadásokat. De Felvincziben egy lehetőség csillant meg: a hazai játékoké. Segítette ezt a kolozsvári unitárius iskola előadásainak emléke, melynek nö­vendéke volt, de legfőképpen az a játékos ösztön, mely az erdélyi, főképp a székely néplélekben mélyen benn gyökerezik. A magyarországi, főképp az alföldi magyar, — mint általában az alföldi népek — megveti a »komédiázást« s csak pompaszeretete és rhetorikai hajlama táplálja a színjátékot: a székely játékos­kedvű nép. Az sem véletlen, hogy az Erdélyben másodikul színját­szással próbálkozó csapat tagjai 1792-ben csaknem kizárólag szé­kelyek. Az ő játékos képzeletük az erdélyi színjátszás deserű táp­lálója, ők adják a legjobb játékosait és leglelkesebb közönségét. Az iskolai dráma, mely Magyarországon csaknem kizárólag növen­dék főurak tanulsága s csak idegen lakosú városaiban jutott el a polgári rétegekig, a csíksomlyói ferences iskolában meggyökerezve valóságos népi misztériumjátékká lett. Ezrekre menő népi tömegek gyűltek Csíksomlyóra a színielőadásokra s mikor a színház 1780- ban leégett, a csíki székelység 1781-ben felépíti. A Somlyó-hegyet s a »Jézus hágójának« nevezett Kálváriát ellepő székelyek olyan élénk részt vettek az előadásokban, hogy kővel dobálták meg a Jézust kínzó zsidók személyesítőit.

Next