Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1942-10-01 / 10. szám

MÓRICZ ZSIGMOND MAROSVÁSÁRHELYT Oka lehetett, hogy úgy szerette nálunk, s ahányszor csak te­hette, idesietett. Hátha ez volt az oka: 1917-ben a vásárhelyi Köz­­művelődési Házban olyan sikert ért el, amilyet vidéken eladdig el se képzelhetett. Zsúfolt teremben, ezernél több embernek olvasott fel egy részt a »Pillangó«-ból. Előtte Babits Mihály szavalta el franciás, megrázó kántálással híres »Húsvét előtt«-jét, amelyre zúgó lelkese­dés vett erőt a közönségen, egyesek kirohantak a dobogó elé és úgy tapsoltak. Ilyen előzmény után idillt olvasni föl: lehetetlen volt, vagy éppen a leghatásosabb ellentét. Móricz Zsigmond az asztal vé­gén lefelé tartva kéziratát,­­ magas, kedélyes hangon mórikázta el két szerelmesen incselkedő parasztszív együvétartozását. A történet olyan naivul folyt, a bozontos fej olyan természetes­ követelőn csalta elő a figyelmet erre az érzelmes és nagyszerű, pedig kisem­­beri bagatelle-re, hogy a sokaság dörgő tapssal — ráadást kért. S még­hozzá délelőtt, az első világháború harmadik évében. A »Nyu­gat« írói kétkedve és idegesen pillantottak egymásra: lehetséges fegyverzajban ilyen mozgató ereje a költőszónak? Azután Odry Árpád szavalt és Gellért Oszkár adta elő verseit, Osvát Ernő is beszélt és a tömeg látható megszállottságban tolon­gott kifelé. Akkor már három éve éltem kikopva Pestből és beletörve a vidékbe, talán csak egykor Issy les Moulineaux-ban, a Csatorna­átrepülő Bleriot láttára éreztem ahhoz hasonló idegizgalmat, mint amilyet akkor a »Nyugat« gárdája, Babits és Móricz váltott ki lel­­kemből. Boldogan és tisztelettel álltam oda Móricz elé, aki még Pest­ről ismert és azonnal a régi­ hibásan ejtette nevemet: — Te vagy, Mot­er? Dehogy javítottam ki, egy rosszul mondott nevet nem szabad korrigálni, majd helyreáll az magától. Ámbár nem mindig! Vagy tizenöt évvel később nálunk járt a nagy író leánya, dr. Móricz Virág, aki a környékbeli kastélyok stílusát tanulmányozta. Két hétre rá megjelent a lakásomon egy román detektív és szigorúan kérdezte: — Mit keresett magánál egy dr. Virág Móricz nevű zsidó-ma­gyar ügynök, aki a mágnásoknak vitte a hírt? Ez a detektív máig sem hiszi odaát Romániában, hogy leány volt a vendégünk, akinek örökké hibásan fogja ejteni a nevét. Mó­ricz Zsigmond se tanulta meg könnyen a legjobb erdélyi neveket, nemhogy az enyimet. Már öngúny nélkül meséltem neki az erdélyi irodalomról és hangsúlyoztam, hogy már Szabolcska Mihály is elis­meri Reményik és Nyirő tehetségét, amikor ilyen rendreutasításo­kat fogadtam el tőle szemhunyorítás nélkül.

Next