Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1942-10-01 / 10. szám
Könyvek és írók LOVÁSZ PÁL: VÁNDORÚT — Versek. Janus Pannonius Társaság, Pécs, 192. — Lovász Pál »Tiszamentén« című első verskötetében az elszakított délvidék hangulatos tájköltőjeként mutatkozott be az irodalom barátai előtt. Könyve, mely 1922-ben a szerb uralom alatt Óbecsén jelent meg, szonettekbe keretezett képeket tartalmaz bácskai szülőföldjéről, lágyan elomló színekben, az emlékezés és vágyódás szelíd érzelmeinek csillogásában. Képlátása és színfelrakása nem mutat fel benne semmi eredetit: szemléletén és kifejezésmódján tagadhatatlanul az impresszionisták erős hatása és utánzása uralkodik. Egészében mégis megragadja az embert az egymásután következő képek költői szépsége és finom hangulata. Sorra vonul el előttünk: a rejtelmes vizű, holdfényes Tisza; az aratásra várakozó, kalászos határ; a pogány csaták emlékét őrző »csonthalom«; a »füstös, síri lámpa«-ként fölötte függő hold; a csillagos éjszakába futó út; a folyóval titokzatosan suttogó füzes; a kerek tükrén csillagot rezegtető gémeskút; a romantikus múltját rég levetkezett csárda; a rőzseláng mellett éjszakázó subás pásztorok biblikus csoportja; az élő bogyókba illatos nektárt árasztó szőlőpart; a léckerítéseikkel testvériesen összefogódzó falusi házak sora s a temető, az elfáradt lelkek csöndes nyugvóhelye. Másoktól eltanult jellegük ellenére is kétségtelen tehetség nyilatkozik meg ezekben a versekben. Igazi költő alkotta őket, aki a merengés óráiban föl-fölemelkedik a földről az emlékek, álmok, látományok, égi világába s onnét tükrözi le tájakba, képekbe formálódó lelki élményeit. Újszerű törekvések nem feszegetik e költeményeket, de az érzelem bensősége s a kifejezés finomsága szembeötlő jegyet nyom rájuk. Lovász Pál »Vándorút« című második verskötete ugyanabból az érzésanyagból sarjadt ki, mint az első, de az egyes versek szervesebben tartoznak össze s hatásuk is egységesebb. Itt is a honi táj jelenik meg előttünk: a szülőhely képe, népének élete, fáinak, állatainak nyugalmas világa. Pitymallatkor kakaskukorékolás ébresztgeti a falut; fölkel a nap s a mindennapi élet kezdetét veszi; libák jelennek meg az utcákon s a poros út mellett tépegetni kezdik a füvet; a kertekből rózsa mosolyog ki a járókelőkre ; kék villogással fecskék surrognak a háztetők felett a levegőben ; a nyárfa rezgő lombozatával az ég udvarát sepergeti; közeledik a dél; künn a határban árnyékba húzódik a pásztorfiú a rekkenő meleg elől; a délután csöndjében eperfa hullatja édes gyümölcsét a baromfiudvarba; estefelé dülöngő szénásszekerek jönnek be nyekeregve a földekről; öregek ülnek ki a ház elé s megkezdik szokásos tereferéjüket; hazatérő tehenek taszítják be jámbor fejükkel a kiskaput; leszáll az éj; a komondorok elfoglalják őrhelyüket a tanyákon. Közben ecset alá kerül a falu népe is: a földjét mívelő gazda, a mellette szorgoskodó, sokgyerekes asszony; a szerelemre érett lány; a sokféle munkát végző harangozó; a virágkedvelő, kormos kovács; a bajszos, mustszagú csősz; a kompot vontató révész; a véres zsákmánnyal megérkező vadász; a kóbor vándorló; a sírásó temetőőr; a subás pásztor; a hálóvető halász. Az egész könyvön döntően uralkodik a megénekelt tájnak és életének magyar jellege. Igaz, inkább csak külsőségekben, de az átérzés őszintesége által hitelesítve. Olyan 683