Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1942-06-01 / 6. szám
418 Kovács László: A Nagyúr zál vége. Ha az első felvonás az európaiaké volt, a második a keletieké, a hunoké, velük ismerkedünk meg benne. Itt bonyolódik elénk teljesen és oldódik meg a cselekmény annyira, hogy a harmadik felvonásra már csak a két főalak: Attila és Mikolt játéka marad. A darab feszültségében és hatásában első pillanatától folyton fokozódó és emelkedő a végfüggöny lehullásáig. A magyar színjátékok általános hibája, hogy a jó előkészítést többnyire rossz harmadik, vagy utolsó felvonás követi. Bánffy e darabja ez alól a majdnem általános »szabály« alól a legtökéletesebb kivétel. Igazi öröm volt látni végre e darabot a kolozsvári színpadon. S bár megjelenítésének nagy és pompás színészi feladata néha, úgy látszott, túlhaladta a színház fiatal gárdájának képességeit, az előadás egészére mégis komolyan büszke lehet. Hasonlóan érdemes feladat és komoly rendezői kéz, mint ez esetben a Bánffy Miklósé, más hasonlóan szép eredményeket hozhat. KOVÁCS LÁSZLÓ