Erdélyi Helikon, 1942 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1942-08-01 / 8. szám
Az a kultúr-transylvanizmus, amely a szellem területén valóban alkalmat kapott a sorstól a trianoni évek alatt arra, hogy bizonyságot tegyen önmagáról, már a század legelején meglepő kifejezést kapott Ady egyik legérdekesebb írásában. Adynak az „Ismeretlen Korvin-kódex margójára“ című, 1905-ben, a milleniumi évek után, írt különös írása felett megjelenésekor átfutott az érdeklődés. Pest akkori nyugati gőzöktől mámorosodó, hangos és felületes optimizmusába a vidék nagy némaságából sikongatva érkező hang volt ez. Keresi azt a magyarságot, amely keleti erejét tisztán megőrizve alkothat európai magyar életet. Tehát nem csupán másolni siet Európát, de Európát teremt a maga egyénisége szerint. „Azért vagyunk-e itt, hogy teremtsünk lelkünkkel valamit a lelkünkből, ami olyan, mint a lelkünk? Valamit ami a mienk, ami nemcsak más, mint más, de méltó ékessége lehet felemelt fejünknek. Vagy sorsunk csak azért kavart el itt bennünket Európa közepén, hogy durva anyagot szállítsunk a nagy világ-vegyfolyamathoz!?“... „Tömegében nézem és érzem ideáktól fázó népedet, felséges Hollós Mátyás, és rettegek. És keresem ijedten a jeleket magamnak, hiszen akkor magam is egy nyughatatlan, de meddőg nóm vagyok, mert nem is lehetek más. S mindenki az, ki kiválasztva és kiváltva magát, szállni szeretne itt.“... A hasonló nyugtalan és nyugtalanító, reménytelen kérdések lírai felsorakozása után következik váratlan fordulattal az a rész, amely Erdélyről szól, s amelyet később még a legmerészebb transylvanista sem szárnyalhatott túl. „Sejtelem-ösvények vezetnek keresztül a Királyhágón, talán itt. Itt, ahol Bálványos vára legtovább kacagta Krisztus gyülevész papságát, amely jött a legfrissebb ázsiai csordát besorozni Petrus nyájába. Mert az erő bizony nem ott van, ahol rögtönös a hajlás“.. . „Lépteim a Királyhágó erdőit tapossák, s nem érzem magam Julián barátnak, aki visszavágyik Nagy-Magyarországba. Szegény Nagy-Magyarország talán sohasem is volt, csak Erdély volt mindig...“ — Nyugtalan, rémlátó és sikongó hangok, feloldva végül majdnem hymnikusan merész reményekkel és rajongással Erdély iránt... Ez a különös írás, bár az általános érdeklődés megjelenésekor túlhaladt rajta, mégis titkon, már akkor megragadott és megkavart néhány fiatal magyar szellemet, s arcukat jóval az elszakadás és trianoni helytállás előtt Erdély felé fordította. Főként a megszálalás alatti első évek önbíztató, vagy nekigyürkőző megnyilatkozásaiból jól kihallhatóan, vagy rejtegetőzve gyakran visszhangzanak Ady különös, és hívő „transylvanista“ szavai. .. S várjon kellene-e most megemlékezni róla, ha nem éreznék egyúttal csodálatos próféciának?... Azután, hogy Erdély a maga szellemi erejéről bizonyságot adott?!... (A közleményt folytatjuk.) KOVÁCS LÁSZLÓ