Erdélyi Helikon, 1943 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1943-05-01 / 5. szám
Könyvek és írók új művelődési és életformája Mátyás király egyéniségében és környezetében vált tudatos célkitűzéssé és elhivatottsággá. Nagyon erős, talán minden addiginál nagyobb jelentőségű kapcsolatokat ismer fel Kállay Miklós hazánk és Európa között a reformáció kapcsán. A hazai humanisták között egész iskolája alakult ki Rotterdami Erazmusnak, a wittenbergi egyetem magyar hallgatói magukkal hozták Melanchton, Cálvin és Béza Tivadar szellemi örökségét és összeköttetéseket létesítettek a magyar reformátorok és Helvécia, Skócia, meg Németalföld tudós világa között. A magyarság európai tudatát mutatják Szenes Molnár Albert utazásai és útitervei, Apácai Cseri János, Tóthfalusi Kiss Miklós, Hatvani István és mások abban irányban kialakuló irodalmi munkássága, amely a mai Európa egyik legfontosabb szellemi célkitűzésének, az iskolán kívüli népműveltségnek az előfutárául tekinthető. Kállay Miklós habozás nélkül vallja azt a meggyőződést, hogy ebben az európai tudatunkban töretlenek vagyunk és voltunk, ha a mohácsi katasztrófa vissza is vetette, illetve a kis erdélyi területre korlátozta a magyar fejlődést. További akadályai támadtak ennek a fejlődésnek a habsburgi birodalmi centralizmusban, amely még a 48-as szabadságeszmék elfojtása után is hazánk politikai, szellemi és gazdasági egyéniségének megváltoztatására törekedett. Mindezeket a mesterségesen emelt gátakat végeredményben áttörte a nemzet élniakarása és életereje. Hazánk lelkisége és műveltsége továbbra is élénk kapcsolatokban maradt a nagy európai fejlődéssel, ami a határainktól keletre eső népeknél csupán a múlt században indult meg. Kállay Miklósnak hazánk, mint európai értéktényező felett tartott seregszemléje annak a megállapításában összegeződik, hogy a Nyugat- és Keleteurópa között már lepergett évszázadok hódítások révén nem pótolhatók, csak annak a nemzetnek van tudatos európai műveltsége, amely azzal együtt haladt és szenvedett, küzdött és fejlődött az évszázadok során. Így a jövőben is annál európaibbakká leszünk, minél magyarabbá válunk, mert sohasem kívántunk mások lenni, de sohasem leszünk, mert nem is lehetünk mások, mint magyarok. Kállay Miklósnak ezek a mélyenszántó, minden gondolkodó magyar ember szívébe markoló utalásai adják grandiózus keretét annak, amit a munkában legavatottabb tollal dolgoznk fel az egyes kérdések szakemberei. Jánossy Dénes, az Orsz. Levéltár főigazgatója, a magyar élettér kialakulását vizsgálja. A múlt politikájának egyik fő értéke gyanánt tárja fel Szent Istvánnak a szintézisen, vagyis idegenajkúak befogadásán alapuló életművét a felesleges népi atomizálások helyett. De amikor a magyar államiság védelméről volt szó a középkori univerzális császársággal szemben, mindig sikerült olyan elgondolások megvalósítása, amelyek lengyel és horvát, sőt elvben francia szövetségi kapcsolatok létesítésére vezettek és többé kevésbbé a XXI. századig fennmaradtak. III. Béla trónraléptével a bizánci kapcsolatok egyrészt, francia kapcsolatok, másrészt (mindkét felesége francia eredetű volt), szolgálják olyan műveltség és politikai vonalvezetés kialakulását, amelyek tisztán felismerhetővé teszik mindkét irányzat behatását. A IV. Béla alatt a Balkánon és orosz területen meginduló magyar missziós tevékenység egészen a Feketetengerig és a Dnyeperig viszi magyar szárnyakon a nyugati kultúrát. Ugyanilyen szereppel terjeszti ki Nagy Lajos király az uralmát három tenger partjaira. De a Bizánc romjain feltörő ozmán világhatalom hazánkat ismét védelmi politikára szorítja az előző századok expanziójával szemben. Az új helyzetnek Zsigmond király a letéteményese, aki a magyar, a német, a cseh és a lombardiai koronák mellett a szentbirodalmi császár méltóságát is bírta s így 298