Erdélyi Helikon, 1943 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1943-10-01 / 10. szám

FARKASOK Egy nagy életmű kisebb részéről* írni, úgy, hogy hitelesen csak a részecskét ábrázoljuk, éppen olyan nehéz és majdnem el­képzelhetetlen, mint az, hogy a mogyoróscsokoládé ízéből csak a mogyoró ízét babusgassuk az ínyünkön. Ilyenkor az ember — hogy gondolatait úgy-ahogy kordába tartsa — csak pár oldalt engedé­lyez magának, pedig szinte azt érzi, könyvet kellene írnia. Három alma közül, mégha nem is egyformák se színre, se nagyságra, könnyebb választani, mint kettő közül. Könnyebb, mert van közép, a lélekben végbemenő csábellentétek biztos találkozásá­hoz. Ilyenkor a született és nevelt szerénység egy helyre menekül­het az önzéssel. (Vagy, ha úgy tetszik, a higgadtság a szenvedély­­lyel.) Kiveszem a középső nagyságút s lelkileg megnyugszom. Ha fáj is a szerénység, gyógyító kenőcsként cirógat végig az a tudat, hogy lám, van olyan is, ki kisebbet kapott. Bánffy Miklós nem teremt alakjainak kiegyező helyzeteket. Figurái erényeikkel és el­­esettségükkel egyaránt súlyosak. Elképeszt, majd megráz, mint a toll klasszikus mesterei. Nehézkes, szinte alig-alig mozgó alakjai környezetükhöz oly odanőtt természeti valóságok, hogy elmozdí­tani őket csak akkor lehetne, ha elmozdulnának az erdők is, és a dombok is, az öreg vadorzók puskáit rejtegető százados tölgyek­kel, csobogókkal, putrikkal, kastélyokkal. Mint ahogy el is mozdul­nak néha. Hanyattvágódnak az óriási szálfák, kerekek hasogatják össze a havasház bőrét, s a templomi csendbe körfűrészek sikon­­gása vegyül. Ilyenkor a vezérgím felüti a fejét s borjaival elindul a bizonytalanba, megkeresni azt, ami volt. Akárcsak az ember. Az odavalósi. Mert az ember és az állat mohó, az erősebb jogán magá­­nak követelő életösztöne között nincs nagy,­ mereven elhatárolható különbség. A kószáló farkascsordát egybekovácsolja a cél: a préda, de csak addig, míg egyenlő erőkként állanak egymás mellett és mégis egymással szemben, keményen és éberen, mert jaj ha csak egy pillanatra is lanyhul az izom, vagy pörsen a szem magabiztos villanása. I­j­j Bánffy Miklós »Farkasok« című novellája az emberi és állati magatartás csodálatos szintézise. Az állatoknak egy kicsit emberré, az embereknek egy kicsit állattá egyszerűsített képe olyan meg­győzően azonos vonásokkal, hogy elmosódnak a határmesgyék az állati magatartás kritériuma s az emberi között. Lungu Gavrilát, a Hóras Kloska-lázadás utolsó vezérét, mikor úgy látják, a kitű­­ n összegyűjtött novellák. Révai kiadása, Budapest.

Next