Erdélyi Helikon, 1943 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1943-08-01 / 8. szám

458 Kovács László: A Három Nemzedék írója őt vagy állította később mindegyre arra a kritikai álláspontra, ahol a felületes szemnek úgy tűnhetik föl, mintha a saját reform-eszméi­vel került volna ellentétbe. Pedig nyilván csak a Széchnenyi-féle »modor és taktika« kérdéséről van szó. S mivel nála ezek a politikai gondolatok a magyar valóság mély átéléséből nőnek ki, s nem világ­áramlatok hatása alatt, kritikai őrködésével arra vigyáz, hogy ezek a gondolatok a valóraváltásnál is a magyar valósághoz egészsége­sen alkalmazkodjanak. Ebben a vonatkozásban válik a szerepe iga­zán hősivé, s vetődik szellemi arcára a szépség tragikai fénye. Van azután az emberi kiindulópontban is egy mély vonás, ami finom különbséget teremt a külső egyezések mögött, s egyúttal meg­magyarázza azt az éles fordulatot, amelyet egész szellemisége vett a liberalizmussal szemben. Ez mély katolicizmusa, s ehhez kapcso­lódó keresztény humanizmusa. A mai korszerű politikai gondolatok éppen tömegmozgalommá nőtt formájukban igen gyakran ugyan­abból a sivár materializmusból táplálkoznak, amelyet a liberalizmus hozott létre. Tehát éppen a lelki vagy emberi kiindulópont szerint állhatnak elő nagy különbségek a látszólagos egyezések mellett. »Az erőszak imalma, — írja Szekfű — melyet a francia földön létesített békekötések állandósítottak Európában, nagy számmal produkálta az elnyomottakat, akiknek azonban, ha önző hátsó gondolatok, el­nyomó aspirációk nélkül akarnak szabadulni és ismét emberi életet élő szabaddá tenni, nincs szükségük liberális programmokra, mert ami ezekben igazán emberi és hatékony tartalmú, az mind meg­található egy sokkal régebbi és tekintélyesebb programaiban, ott, ahol a felebaráti szeretet tanát évezredek óta hirdetik. A káoszból és erőszak anarchiájából kiáhítozó lelkek a többé életre nem galva­nizálható liberalizmus helyett egy ma még jámbor szándékban és legfeljebb kezdetekben élő, de egykor megvalósuló keresztény demokrácia segélyével fognak a szabadság és méltányos egyenlőség világába eljutni.« Ez a mély hit sugárzik élő politikai gondolatai mögül, s ad erőt arra is, hogy esetleg önmaga eszméivel, a maga teremtményeivel, vagy ahogy mondottuk: saját fiaival harcba szálljon. KOVÁCS LÁSZLÓ

Next