Erdélyi Helikon, 1943 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1943-12-01 / 12. szám
VIHARLÁMPÁS — Szabó Lajos darabjának ősbemutatója a Kolozsvári Nemzeti Színházban. — Vannak olyan színdarabok, melyek történeti valóságot hordoznak magukban és mégsem igazak. Legalább is nem úgy igazak, ahogy azokat írójuk a hiteles részletekből szinte általánosító igénnyel drámává tömöríti. Ilyen a Viharlámpás is. A kisebbségi élet igazságait újra meg újra átéljük s a bilincsbe verő cselekmények és jellemrajzok láttára ijedten vizsgáztatjuk le önmagunkat: jaj Istenem, hát valóban ilyen volt, ilyen leverő, szinte reménytelen lángolásokkal telített ?! Óh, nem — és valósággal tiltakozunk ellene. Nem ilyen volt, csak ilyen is lehetett. Voltak hőseink — nem 736 Művészeti Szemle egyéni adottságainál fogva nem tud tenyeres-talpas, vándorvilágban is földet taposó ellenképe lenni Tündének, női párja annak a Balgának, akit Görbe János olyan remekül formált meg. Hanganyagiban csupa édes remegés, törékeny moll és lágyság van. Éppen ellenkező adottság ez, mint amit Ilma szerepe kívánna. Az Ilma szerepét például Sallai Kornélia játszhatta volna, aki hasonló színészi feladatot (pl. az »Énekes madárban) kitűnően oldott meg. A Mirigy szerepében viszont, bár rossz nem volt, kiemelkedő alakítást nem tudott nyújtani. Kissé egyhangúan volt gonosz és lármás, s nem volt az a színes, l’art pour l’art, mesebeli, gonosz nagyhatalom. A néző nehezen hitte el, hogy az ördögfiókák, akiket Kenessey, Andrásy és Dárday olyan remek együttesben alakított, félnek tőle. A Tünde szerepében új színésznő, Gáborjáni Klára, mutatkozott be. Sikerrel. A beszédet szépen tagoló, kellemes hangú színésznő. Szerepe amolyan »álló« szerep, tehát nagyobb alakító vagy játéklehetőséget nem ad, de az a kevés mozgás és gesztus, amit mégis kívánt, ízléses és mértéktartó volt. Az együttesbe már első szereplésével jól beillett. Az Éj királynőjének nagy monológját Versényi Ida mondotta el. Hogy jelenete nem volt hatásosabb, az — mint előbb mondottuk — a rendezés hibája. Bodó György, mint Csongor, inkább friss erejével, egyéniségéből áradó fiatalságával hatott, ami fontos kellék ennél a szerepnél. Beszéde az ilyen nehéz verses szerepekhez nem eléggé árnyalt. — A darab vezető szerepeiben alig nyújt jó színjátszó lehetőséget. Néhány mellékalak azonban, mint a Ledér, s főként a Fejedelem, a Kalmár és a Tudós könnyű és hatásos játéklehetőséget ad a színésznek. De itt a rendező is több színt és mozgást vihetett volna a játékba. A Fejedelemnél mindenesetre hiányolni kell, hogy nem jött színes, fegyverekkel rakott sereggel. Hiszen Vörösmarty szövege szerint is »seregei« élén jön. A darabban amúgy is hiányzanak a jó csoport-jelenetek vagy tömegképek. A rendezőnek tehát inkább keresni kell rá a lehetőséget, nem pedig ott is elhagyni, ahol a szöveg előírja. Dehát végül is ismételjük, hogy mindezek ellenére, a Csongor és Tünde a pár éve felújított klasszikus előadások között mégis a legjobb volt. KOVÁCS LÁSZLÓ