Erdélyi Helikon, 1944 (17. évfolyam, 1-7. szám)
1944-06-01 / 6. szám
hová kallódott gyermekláncotok? . . . évek gyűrűzte sunyi ráncbilincstől a gond között már alig látszotok, pedig óh mennyi, mennyi van még hátra, hány borzadály és balga lépés átka. Lám, otthon is minden megváltozott már, hol lomha talpú fényes asztal állt,melyen tökfilkók és ászok kopogtak s úgy néha-néha bor is folydogált) most két ágy hallgat gonddal összetolva, mélyükben fáradt apó és anyó hortyog édeskés kábulatba esve. Óh jaj nekik, fejükre hullt a hó, pedig de szép volt hajdan székre állni s a barna fürtöt enyhén megcibálni. Mint nagyfutás közt még nagyobb iramra kényszerült, úgy indulok hazulról. Egy régi-régi képre gondolok s mintázgatom jövőm a látott útról. Még visszanézek, jó tenyérnyi hó villog felém és semmi semmi más, álmos szememmel kérdőn pislogok: vájjon, mi jön, az milyen állomás? . . . ... majd eltűnődöm, lám, ez már Bodok. -------Jaj Istenem, Szentgyörgy hogy eldobott. A KERT TÖVÉBEN A kert tövében nő a gaz, mászik a csiga lassatan, dülledt szeméből tétova pörsent opálos fény suhan. Én is növekszem csendesen, kopik a föld, s a lábnyomom mind süppedőbb lesz, ők pedig úgy lebegek, alig nyomom. Úgy lebegek, hogy két kezem bodros felleget ráncigál, szalad az év s játékosan porzó havából rám szitál.