Erdélyi Helikon, 1944 (17. évfolyam, 1-7. szám)

1944-06-01 / 6. szám

hová kallódott gyermekláncotok? . . . évek­ gyűrűzte sunyi ráncbilincstől a gond között már alig látszotok, pedig óh mennyi, mennyi van még hátra, hány borzadály és balga lépés átka. Lám, otthon is minden megváltozott már, hol lomha talpú fényes asztal állt,­­melyen tökfilkók és ászok kopogtak s úgy néha-néha bor is folydogált) most két ágy hallgat gonddal összetolva, mélyükben fáradt apó és anyó hortyog édeskés kábulatba esve. Óh jaj nekik, fejükre hullt a hó, pedig de szép volt hajdan székre állni s a barna fürtöt enyhén megcibálni. Mint nagyfutás közt még nagyobb iramra kényszerült, úgy indulok hazulról. Egy régi-régi képre gondolok s mintázgatom jövőm a látott útról. Még visszanézek, jó tenyérnyi hó villog felém és semmi­ semmi más, álmos szememmel kérdőn pislogok: vájjon, mi jön, az milyen állomás? . . . ... majd eltűnődöm, lám, ez már Bodok. -------Jaj Istenem, Szentgyörgy hogy eldobott. A KERT TÖVÉBEN A kert tövében nő a gaz, mászik a csiga lassatan, dülledt szeméből tétova pörsent opálos fény suhan. Én is növekszem csendesen, kopik a föld, s a lábnyomom mind süppedőbb lesz, ők pedig úgy lebegek, alig nyomom. Úgy lebegek, hogy két kezem bodros felleget ráncigál, szalad az év s játékosan porzó havából rám szitál.

Next