Erdélyi Helikon, 1944 (17. évfolyam, 1-7. szám)

1944-03-01 / 3. szám

126 Kovács László: A székely költő a nagyvilág, s benne a kicsiny emberi sors. Itt hallszik jól a magas­ból a kemény elrendeltetés. Ezért nem tud leszállni a lélek soha az utca mai sűrű indulatai közé. Ezért marad olyan érintetlenül tiszta a szellem, mint talán soha senkinél. Ezért érezzük, szinte az első hangokra már, férfi-lírának Tompa László költészetét... Férfi-líra. Nemcsak képzelet-járása miatt. Vagy költői kép­tára miatt, amelyet maga a táj ad, amint körülöleli, vagy amelyet népe élete nyújt, amint vele örökös elvágyódásban hűségesen együtt él. De formája miatt is férfi-líra. Mintha kőbe vésné, sziklába fa­ragná verseit. Feminin puhaság, nőies cifrálkodás sehol. Még ott se, ahol önmagát kínálná az ilyen... Pedig tudjuk, hogy milyen szi­gorú gond mérlegel minden kis szót, milyen kényes művészi becsület vigyáz, hogy a kifejezés igaz legyen: nemcsak ne tévedjen, de ne is téveszthessen. Festőiséget áldoz föl, hogy plasztikája tökéletes legyen. S a könnyű dal helyett szemérmesen vigyázó, érdes, kemény férfi­ szók között a mélyből föloldódjon a vers-zene. Ezért bujkál és rejtőzködik ez a zene annyi asszonánc között. Ha ez az indulatoktól tiszta költészet férfi-magányából a világ felé fordul, prófétai szókat vagy feddő éneket hallunk... S ha népe kemény próbáit, örömtelen sorsát figyeli vagy jövőjén riadozik, feddő szavát felejtve ajkán fohásszá magasodik a szó... A hatvanadik életévén túllépő Tompa László költő­ alakja, az irodalmi központoktól távol, mintha a polgárosulás és városiasodás előtti magyar irodalom nagy hagyományát őrizné. Azt a magyar költő-életet folytatná, amelyet Berzsenyi, Kölcsey, Madách, Katona éltek, magányában viaskodva és alkotva, lassan, szinte egyenként hódítva híveit, így növekedve biztos növéssel a jövendő számára. KOVÁCS LÁSZLÓ

Next