Erdélyi Híradó, 1833. július- december (második félév, 1-53. szám)
1833-07-20 / 6. szám
ф 45 tantyus osztályban viszont két kompánia fog létezni ’sat. Frankfurtban a’ politikai nyomozás keményen foly. Fontos dolgoknak kellett felfedezni; reményük hogy az egész öszvefüggése kivilágosú , mihelyt minden részes kormányoktól adozért. Férji fiúk küldetnek Frankfurtba , a’ vi’sgáló biztossághoz ; a’ nevezett biztosság szélesebb határkört nyer , ’s magára más karaktert részén , mint kezdetben vala. PRUSSIA, Königsberg Junius 6-kán : A’Király ő felsége, a’ közelebbi Lengyelországi nyughatatlanságok következéséül Prussus birtokokba által szökött személyekre nézve , azt méltóztatott rendelni, hogy azon személyek , kik a’ pártütők bandáihoz tartoztak, még akkor is, ha már az orosz seregektől üldöztetnének , a’ hol csak a’ határszél katonasággal van megrakva , fegyveres erővel utasittassanak viszsza ; de mivel a’ határszélek oly szorossan nem őriztethetnek , hogy az ily személyek által szökése , mindenütt megakadályoztathatna , tehát az említett pártütők soholt bé ne fogadtassanak , hanem a’ határon keresztül legottan viszszaútasittassanak. HELVÉTZIA. Zürich a’ Lengyeleknek a’ közelebbi Öt hónapokra 3000 ’s úti költségre 2000 frankot határozott. Waadt a’ szövetségi scala szerént kíván segédet nyújtani, de Kantonába Lengyeleket bé nem fogad. Bern státus pénztárából eddig tett segedelmezését, Julius 15-kével megakarja szüntetni. — De valyon ezen határnap után csupán magánosoktól nyújtandó segedelem , melyre már több kantonokban intézetek tétettek , elegendő lesz és nagyon kétséges. Bernből egy különös ravasz tett felől tudósíttatunk, 19- re virradó éjjel az aalbergi kapu őrsénél , egy jól öltözködött elé való ember jelenté magát, ’s franczia nyelven, a’ kapu megnyitását kiváná , azt monda hogy ő a’ franczia követ, útra szándékoznék indulni és szekerét egy pillantat alatt várja. Kérése a' legnagyobb kézsséggel telyesittetik , a’ szekér megérkezik , ’s sebesen kinyargat a’ kapun ; az után jött világosságra, hogy a’ vélt követ, az ismeretes öszveesküvésbe elegyedett Kapitány Wytenbach volt. A tömlöcze rostélyait keresztül reszelte, ’s öszvekötött ruhákkal ereszkedett le az ablakból. Most , hihetőleg Neuenburgban van. A’ Genevai tó mellől Junius 26-ról: A’ Helvetusoknak Lengyelek iránti kényes helyheztetéseket, a’ száműzött Olaszok is nevelik , kiknek a’ franczia kormány, eddigi tartózkodások helyén Moulinsban, további múlatást nem enged, s’ kik nagyobbára minden segedelem nélkül jöttek Genevába, hol a’kormány ismét hihetőleg nem hoszszas tartózkodást enged. A’ wallisi közgyűlés ezelőtt kevés napokkal meghatározta, hogy mind addig a’ Lengyelekért semmit se tegyen, míg a’ Lengyel ügy Helvéczia által szövetségi ügynek nem nyilatkoztatig OLASZORSZÁG. A’ Piemonti újság szerént, Alessandriában Junius 14-ei éjszakáján , három ismeretlenek , a’ tömlöcz előtti őröket megtámadták ’s reájok lőttek , de senkit sem tanáltak. — Ugyan ezen újság Junius 23-ról újabbi megitéltetéseket számlál elé. Chamberyből Junius 20-ról írott levélből ezeket olvassuk : ma reggel hét órakor egy altiszt, de Gubernatis, éppen oly gyalázatosan végeztetett ki, mint Tamburelli, és Tola, a bátran ment szemközti a’ halállal, a’ degradatio alatt, míg köntösei megégettettek, ’s minden más czeremoniák folyta alatt, melyeket itt a’ ф