Erdélyi Híradó, 1843. január-június (1-52. szám)
1843-05-23 / 41. szám
az állodalomtól, 's mi a katholikus népességnek nyujtatik az ennyiből áll: magyarföldi iskoláknak 8545 szpp székelyföldieknek 1708 — szászföldieknek 13,920 — Ha párvonalakat húznánk a’ között, mit más nemzetek és állodalmak az emberiség legmagasb rendeltetésének megközelitésére, hazájok közvetlen szent érdekében a’ népiskolák által tettek, ’s a között mit mi tettünk, vagy inkább , mulasztottunk, fáradságunk eredménykép csak hátramaradásunknak még keserűbb érzetére vezetne — még azt is megtudnék hogy a’ csak tegnapi új Görögország is felülmúlt már czélszerűen elrendezett közoktatási rendszerével ; Moldva és Oláhország elhagyni készül , nem is említvén a’ civilisált népeket. Azonban a’ párvonalon kivil ez itt közlött statistiai adatok is meggyőzhetnek azon gyakorlati igazság felől, hogy már többé nem bízhatni a’ népiskolák ügyét egyes jóltevők emberszeretetére vagy hazafiságára, melly csak összefüggetlen, szűkkörű és nem egyetemes nem egyforma intézkedésnek lehet szülő anyjává— a’ mi pedig nagy fontosságú dolog, mert csak egyetemes, egyforma organisatio által adható egyirányú nevelés képes a' népbe egy közczél, egy nemzeti solidaritás érzetét lehelleni,— midőn a’ nevelési anarchiánál semmi sem hathatósabb szétoszlató szere a’ nemzeti közérdekeknek,— hanem magának az álladalomnak mint gazdának közvetlen kell gondoskodni a’ népiskolákról, mint azon mezőről, melly egy boldog jövő magvait teremheti számára. Y. I г о ^ jí mi в ij díd bi síi fiok. A’ kolozsvári répaczukorgyár addig’s addig, hogy szép gyümölcscsel szolgálhat a’ nagy közönségnek; s a’ jó honfi és honleány nem veti meg a honi jót ’s édest csak azért, hogy az idegenek terménye valamivel tán édesebb. Az erdélyi irodalom ötlött a’ minap eszembe, midőn egy csomó czukorsüveget megláttam, csak mozog s iparkodik előre olly soka pangott sajtónk is— s bár nem mindig mutat föl olly édes eredményt, mint a’ czukorgyár,— nagyon természetes okból, mivel a répát gazdája jól megszokta mivelni, az iro pedig müve kútfejét nem mindig, mindazáltal különfélék lévén a’ szellemi termények, ki csak rányi szerzéssel bírni szerencsés, kényes ízlete szerint választhat itt magának a’ sok közül, ila valaki pl. tőlem kérne tanácsot, mit vegyen vásárijába fiacskájának, azt ajánlanám: vegye meg földi! Balog János: Embert sm értét őét, mellyből feltéve , hogy jó tanitó van mellette, sokat tanulhat gyrermeke, aztán az egész könyv úgy se sokat ér, csak 15 kr. az ára. Bagatelle!—Ki most végezte Shakespeare vagy Göthe drámáinak olvasását, ’s változatosság kedvéért magyart szeretne olvasni, de ollyant ám, hogy nyaktörés nélkül mehessen előbbi éldeletéből az a’ másikra — magnarelis Phaeton!— mit adhatnék a’ különös étvágyúnak kezébe ? Adnám Zele János Déri baját, merőben új eredeti nagy hős szintűt vet öt szakban, melly Balduinája után megjelent s csak ehhez hasonlítható ; magasztalnám mint igen szó ma г fi játékot, melly mindjárt az első szakban sajnálattal tölt el az író s hőse iránt; emlékeztetnem őt az iro göthei sokoldaluságara, kit már eposban, lyrában, nem is tudom meg miben bámultunk, ki most is elég erőt érez magában ama tánczra perdült székely öreggel felkiáltani:Ne nézd hogy én vén vagyok, Mert azért ifjú vagyok,— de félő, minden jó szándékom daczára sem sikerülne megszerettetni vele a’ pépet, mellynek ha jó volt is a’ lisztje, a’ főzés nem tudása mindent elrontott. — Egyébiránt sokféle az ízlés; nem kevés van ma is, ki gyönyörködve olvassa a’ néhai Gyöngyösi minden sorban kétszer Öszveropogó verseit; ha egy Fáncsit, és Egressyt ünnepel a’ lapsözön, van, kit az elhangzott Czelesztin ragad mennyégbe; az illyszerüeknek miért ne ajánlanék ,Dékébált,és Pataki „gyermekgitkatását“ ’s hogy a’ lehez egészítve legyen Szikszay ,Fársányi zsebkönyvére, melly mellesleg mondva, közönségünk ízlése bizonyságául, sok száz példányban emésztődött fel a’ hit szerint. Liceat perbre poetis! — Ki jogtudós lévén, bár megszokta a’ deákos magyarságot, mégis vannak hébehóba magyar érzelemtől ihletett órái, midőn tisztább az elme ’s nagy feltételek járják keresztül kasul a’ törekvő lelket ’s illyenkor még arra is rászánja magát, hogy tarka nyelve egyszerűsítése végett jó magyar szavakat tanuljon; ajánlanék neki a’ Tilschnél megjelent Deák — magyar törvénykezesi szótárt; ezzel ugyan nem nyerne valami nagy konczot vagy pert, — mert néhány új szó s még új eszme sem teszi alapos tudóssá az embert— de tisztulna ízlése, sőt valóságos hazafi tisztet teljesítene, a’ magyarságot bármi részben is előmozdítván. —Utoljára hagyom az édesit. Ki nem olvasta Erdélyben — természetesen a’ magyarok és székelyek közt, kik állatjában egy, de személyében két nemzet — Köváry László Beszélytárát ? Mindjárt gondolám a’ feleletet, hogy sokan nem olvasták. Pedig megérdemli a’zsenge vállalat a’pártolást: sok jó volt már az első füzetben; de a’ másodikban még sokkal több, mintha fiatal íróik két hónap alatt arasznyit nőttek volna, némellyikök a' mértéket is megütné , ha szoros vizsgálat alá szorilnák. Ez most nem lévén czélunk, legyen elég kiemelni: Dózsa Dániel szép és magasan hullámzó prózája epos - töredéket: Fényt ne űzzetek, ’s Kővári László kellemteljes novelláját, Momi Hát, Matisz Pál tiszta correct verseit , ’s legkivált Dózsa György czimü nagyhatású balládját. — Ajai Gyulától, a' megtért szerető—housias érzéssel irt novella, legelső prózai műve, ha jól emlékszem, a’szép dalairól ismert írónak. A’ kifakadás: Kővári Józsától egy dús kebel szeszélyes kiömlése. Több darabjaiban nagy érzés feszül magasra , csakhogy szárnyai nem elég harmoniáson csattognak. — Szóval e’ füzetnél nem állhatják meg fel nem kiáltani: Made nova virtute puer! — Ezúttal ajánlottakat elég legyen most megvenni s elolvasni, más alkalommal szolgálunk a’ többivel. — A* BardOC2-Székrol. Ideje már nekünk is valahára akkor szava hatalmas intésére ébrednünk huszonhárom éves politikai letargiánkból. Igen, mert huszonhárom év folyt le, mióta kis székünk mintegy elszigetelten az anyaszéktől,az évenkénti közgyűléstartás törvény szabta jogát nem élvezhető. A hosszú időszak alatt e parányi nép alkotmányos élete elevensége parlagban mindevész; a helyhatósági joggyakorlatnak emlékezete is múlt idők kétes homályában foszlott szét, s míg máshol életkérdések születnek és oldalnak meg a’ municipali élet mezején, itt a’ szabad, s tettre kész epithetonnal büszke székely, eredetiségéből kietkezve, csaknem barbar pásztornéppé aljasult. Ila ollykor egy egy lelkesbtől intő szó emelteték polgári életre hívni fel a’ szimyadókat, elámított csoportok vak szenvedélye szennyezé a' higgadt tanácskozás szent helyét, ’s a’ különben is csaknem kétségbeesésig parányi értelmi súly nem bírván magát fentartani a’ nyers tömeg ellenében , ismét viszszasűlyedt minden előbbi álomkorába; ’s mi tartja kérdi a nyájas olvasó — állapotunkat illy csökönyös mozdulatlanságban? Itt egy a’ pásztor felelemen — ’s ennek mintegy oda szegődve egy nyaja is. Egy helyettes parancsnok őrködik az algó nép felett, és hatalma nagy; mert mindent tesz, csak nem azt, mire törvény ’s főnöki kötelesség jogosítja; tisztikarunk, három egyénen kívül — kiket közbizalom hiva pályájukra — saját teremtménye , választja, egésziti és forgatja kénye szerint. Mindenki tudja, mikép törvényhatóságokban bizonyos hivatalszolgák nélkűlözhetlenek, ’s ezeknek mennyi számmal tartása és fizetése iránt törvény is rendelkezik. Illyenek nálunk is szükségesek ’s némi részben léteznek is, de fájdalommal kell említenem, miként a’ szokott két hajdú és posta mind eddig ismeretlen, pedig fizetésűk minden évben pontosan kiadatik; azt mondják neveik rovatában kocsis és inas irvák a’ számadásban. Székünk csak kilencz kis falucskából áll,’s a’ fenebbiek daczára dulónk hála az égnek kettő is van. Elégy választalék-e vagy nem? más kérdés, elég az, hogy a’ nép kellőit ismer, a’ nélkül, hogy választatásukról valamit tudna vagy csak hallott volna is.а~ olly egyen is, kiben törvényeink ellenére két hivatal központosul. Székházunk minden évben vándorol , mint hazánk egy elhagyott néposztálya, mellyel megtelejülési kiséretek daczára is a’ gyakorlat csak három napig szivet meg egy falu határán tartózkodni. Levéltárunk hol egy pad, mellyen elszórva hevernek a zsirtáplálta külsejü levelek, az egér és moly által csaknem lisztté őrlött hivatalos irományok; hol két fenyő—vagy meg sem ismerhetni miféle fa akaárom , mellyeknek penészlepte oldalai, sarkok és zárjokhoz hűtlen ajtói egy század vas fogának nyomait viselik. Tanácskozó asztalunkat az innepélyes disz fentartására zöld posztó borúja, egymáson levő foltjai tarka szafrangokban rojtozva le a’ természet alkotta tiszta, de seprűtől érintetlen padlatra. Ezt székek helyett három s néhol egy lábon nyugvó lóczák környezik , ’s tőlük tiszteletes távolban áll az elnöki, vaskapcsokt segedelmével összillesztett karatlan karosszék. Szék- és fogházunk őrsei egy levéltárnok és börtönőr, még pedig folytonos jelenlétet igénylő hivatalaik pontosabb folytathatására amaz a’ harmadik helységben, ez pedig azon falunak mellyben a’ székház jelenleg van, ettől legtávol eső végében lakik. És illyen helyhatósági állapotunk jelenben, mint azt v agyában kímélet nélküli hű, de minden sértő vagy gúnyoló szándéktól tiszta vonásokban adhatom. Nemde nem irigylendő helyzet a haladás korszakában? Iliában küzdött néha egyéni erő az egyetemes bajokon segíteni, haránytalan tűnt el mint magános csillag az őji homályban ’s naponta mélyebbre sűlyedénk gyengeségünkben. A’ halomra tornyosult hiányok végre önismeretre kényszerűének; az eddig elnyomott véleménynyilvánítás kezd szabadabban jelen