Erdélyi Hiradó, 1848. január-május (314-374. szám)

1848-05-16 / 366. szám

szálkodásokról szóló híreket közölnek a’ lapok, a' régi bareaucratia fejének itt ott felemelke­dését sejtik, ha Kossuth betegségét, Radecz­­ki és Lederer engedetlenkedését a’ ministeri­um parancsolatinak olvassák , szóval ha a’ dol­gok uj rendét legkisebbé is veszéllyel fenye­­gettetni látják — vidámság ’s titkos lelki kéj ü­ti fel arczaikon kedvsátorát, dlubbokba sere­gelve hangosan olvassák, metsző észrevéte­leket tesznek, kurázsit kapnak, neki gyürköz­­nek , insultálnak. Ha ellenben másszinüek a’ tudósítások, ha a’ nép megelégedéséről, a’mi­nisterium erélyes fellépéseiről, uj hódításaink­ról ’sat. beszélnek a’ hírek , elborulnak , szár­nyaikat lebocsátják , suttognak, mérgelődznek , és —­sert isznak vagy préferánczoznak. Szó­val : politicai időjárásunkat a’ mi komáink és sógorunk arczáról, szeméből és parókájáról a’ legnagyobb posítivitással leolvashatni. Hazánk ’s szabadságunk nevében kérlek azért szeretett véreim , ne viszálkodjunk, to­vább is, felejtsük el a’ múltat, nyújtsunk bé­kejobbot egymásnak, egyesüljünk a’király, ha­za, törvény és törvényes ministerium tisztele­tében, szeretetében, támogatásában! Ti, a’ tiszta magyarságnak közepette élő polgártár­­sim , nem is képzelitek menynyi ellensége van nemzetünknek, menynyi árulója hazánknak, menynyi vérszopója státuséletünknek , menynyi irigye, gyűlölője uj szabadságunk­, uj hódit- Hiányainknak. Azon tömérdek irányt vetett né­met , cseh, korcs franczia ’sat. kik Szebenben mint nyugalmazott tisztek , mint szolgálatban levő general commandos és kincstári hivatal­nokok, mint nyelvmesterek ’sat. a’ mi népünk zsírján híjának meg vagy tengeték nyomorult életöket, ’s jövőben a’ mi vérünkön is , a’ mi adózásunkból is hazandják fizetésöket, e’ tö­mérdek sehonnai idegen kevés kivétellel most mind ellenünk van , reánk kurtog , alánk ás­kálódik ’s imádkozik bukásunkért. Oh ha e’föld­re jőnétek, hol élni e’ sorok írója huzamos évek óta elkárhoztatva van, ha látnátok a’ na­­pontai mesterkedéseket a’ titkos és nyilvános fondorkodásokat, ha látnátok amaz egyetértést, ama tervszerű systhemizált törekedéseket, azon bámulatos öszsze- és kitartást, melylyel a’ ma­gyar haza, magyar szabadság és magyar di­csőség ellen százak ezerek éjjel nappal, szóval tettel, mindenütt mindenhol, mindenben működ­nek, ármány­kodnak, szóval: ha látnátok, m­i­n­t egyesül itt ellenünk minden a’ ki nem magyar, magok a’ legheteroge­­nebb elemek, bizony mondom nektek, bizal­matok önmagatokban, az unió ’s fajunk jöven­dője iránt nem volna oly az elbizakodással ha­táros, mely már a’ csatát megnyertnek hiszi , mely ellenséget nem is gyanít, gátot nem is ismer ,s rövid lelkesedése után tétlenül nyug­szik kivívott borostyánain, bizony mondom nek­tek, egy perczig sem késnétek ti magyarok is bár minő rangú, pártu ’s véleménynek valátok eddig, valamenynyien egyesülni, adott és vett sebeitek elfelejteni , karatokat fegyverrel, szi­geteket oroszlányi bátorsággal felfegyverezni , nem alulni, de örök­ éberen lenni , éjjel-nappal résen állni, egyesek, okosak, vigyázok lenni, hízni de el nem bizakodni, félni de meg nem ijedni ’s eképp a’ mint vérrel szerzők hazán­kat, drága áron háromszáz év szenvedésein nye­­­jtek uj szabadságiakat, úgy azt minden áron, bár ki irányában, egy hajszálig híven megő­rizni. Istenemre mondom hazafiak, ha oly egyes lesz önfentartásában, uj alkotványa védelmében a’ magyar, mint egyesek megrontásában ellenes, nem lesz a’ világon hatalom, mely e’ kis ázsiai bajnoksereget sírba dönteni képes legyen. Ké­szen légy azért minden perczen az eldöntő csa­tára drága nemzetem, ti puszták erős fiai, te kunok jászok hős nemzedéke, ti tiszai és du­­namelléki izmos magyarok, és végre ti Attilla­­fiak, szeretett székely véreim ! Hészen legye­tek mondom a’ döntő csatára. Elleneink szám­talanok. Közöttünk velünk élnek , ki tudja me­lyik perezben kitörendők. Emlékezzetek meg őseitekre, kik a’ földet vérök hallásával szerzék ! Emlékezzetek maradékaitokra, kik ha a' sza­badságért elvénnénk, koszorúkat tüzendnek sír­köveinkre, de kiket, ha gyáván viszsza ret­tenünk, újra járomba fog a’ zsarnok! Emlé­kezzetek meg ezekre, egyesüljetek, ’s mint egy test, egy lélek együtt szabadságban élni vagy dicsően halni. ** Udvarhely széknél* majus 2-TM közgyűlése volt hirdetve követválasztásért. Már majus 1-én bégyült a’ fővárosba az értelmes­­bek nagyobb része ’s a’ székháznál oly népes conferentia volt, hogy rendes időben közgyű­lésnek megjárt volna. E’ népes conferentia ki­főzte azt, mit a’ holnapi, hihetőleg roppant tö­megű gyűlésnek kitálaljon, kivéve a’ rögtön­zött tisztujitást, mert ez valamint előbbeni ha­tározatunk szerint nem volt idejében, úgy ké­születlen lepett meg minket, kik az oly confe­­rentiákban, hol néhányak intézik és osztják a’ hivatalokat, családi és vagyoni viszonyaink mi­att jelen nem lehettünk. A’ conferentiából követek küldettek pénz­­tárnok Ugrón Gáspár és királybíró Ugrón Lá­zár úrhoz, őket lemondásra felszólitni. Az előb­bi a’többség kivánatára le fog mondani, az utóbbi azt szente, hogy szavazatra kilátja bocsátni, ha kivánja-e ezt a’ többség? ’s csak úgy mond le. E hirt estefelé hozták meg a’ küldöttek a’ város végén levő sorházba, hol rajok vártunk, ’s midőn haza akaránk indulni, néhány ifjú el­vonul sebesen közöttünk, ’s kiáltja hevesen : ,,le az Ugronokkal.“ ’S alig haladunk száz lé­pést bé a’ városba, nép kezd csoportozni, ’s egyszer csak azon ves­szük észre, hogy iszo­nyú néptömeg közt állunk, mely a fenebbi sza­vakat ez­erszeresen és , szakadatlanul ismételve jár körül a’ városban. Elment e’ tömeg a’ vá­rosi tizedes háza elébe, kire ráfogták, hogy az Ugronok mellé akarja a’ várost uszitni. A’ ti­zedes ur neje kijött, ’s jelenté, hogy férje nincs otthon. A’ tömeg nem hitte, ’s bé akart nézni, de Keresztes Márton tanár ur a’ lovagiasság és sajátjog szentségére hivatkozva meggátta a tömeget, s csak azt kérdék a’ nőtől: ki mel­lett áll férje? A’ feleletet nem hallottam. In­nen a’ tömeg egy más ház elébe vonult, hol sorszerint Ugrón Lázár úr látogatóban lenni ál­­littaték. A’ ház ablakai sötétek. Kapujában két szekér vár valakire. A’ szekereket a’ tömeg tovább parancsolja. ’S Ugrón Lázárt „látni kí­vánja.”. hoszszas lárma után is a’házban sem­mi lesz a’ tömeg egy része megrohanja a ka­put, azon bém­egy, hogy a’ tisztelet tárgyát ki­hozza. ’S ekkor Pálfi János hévvel figyelmez­­teté a’ tömeget, hogy nektek most a’ szabad­ságért, a’ személy- és vagyonbiztosságért kell küzdeni, s épp ezért óvakodni a’ más tulajdo­nát szentségtelen kezekkel illetni. A’ tömeg el­vonult. Le az Ugronokkal! veszszenek az Ug­ronok ! szavaknál egyebet hallani nem lehetett. A’ székház előtt megállapodik ’s egy ifjú in­dítványt tesz, hogy a’ Jósika Samu képe, mely most is a’ ref. iskola olvasó teremének, s e­­képp az iskolának falait fertőzteti, hozassék ki ’s ganédombról hozott szalmán égettessék meg. A’ könyvtárnok névszerint szólittatott fel, a’ tömeg heves pártolása mellett, hogy a’ képet töstérit hozza le. A’ kívánat következtében a’ pompás rámába foglalt kép töstént elhozatott , ’s midőn feltárták közszemléletre, dühösen ro­hanta meg a’ nép, ’s mielőtt tűzre került vol­na, irreporrá törték, ’s lángokra veték. Még a lángok közt sem volt nyugta, ütötte a’ ki üt­hette, ’s elménczkedett felette kiki a’ mint tu­dott. Egyik azt kívánta, hogy hamva temet­­tessék az akasztófa alá. Másik azt állította, hogy ott igen tisztességes helyre tétetnék, sok­kal alacsonyabb helyre kell — úgymond — ten­ni, el kell küldeni Ugrón Lázárnak. Harmadik azt kívánta, hogy helyére soha kép ne tétes­sék, ’s festessék feketére. Negyedik : irassék a’ kép helyére : „Itt függött Józsika Samu ’s most azért nincs itt senki ’stb.“ E’ lángok mellett szemébe tűnik egy ifju­­nak a­ székház kapuja fölé falba vésett nagy kő, rámetszve a’ kétfejű sas Vs-ik Károly idejé­ből. Le­vele kialta­t le a’ ketfejü sassal, ’s ezer hang ismétlé. A’ székház udvarára lero­han egy csoport, egy roppant lajtorját mint tol­lat leemel a’ ház fedeléről, kiviszi, és a’ felső ablakon bényujtván, egy ifjú csákánynyal rá­megy, ’s a’ sasnak kiülő részeit kolopálja. A’ főtiszt éppen akkor érkezik, ’s éljenekkel fo­gadtatván, nagy ba­jjal béhaj­at a székház ud­varára. Egy ifjú a’ sas feletti ablakban gyer­tya mellett, egy fejszével kezdi vágni a’ ké­pet, ’s a tömeg egy része egy más ház elé­be vonulván, lajtorjával húz le egy deszkára festett kétfejű sast, ’s viszszajó a’ székház e­­lébe, hol a’ kő sas ismerhetlenné torzult. To­vább megy keresni a’ sasokat. Egy kereske­dőtől felkéri az ezelőtt kitenni szokott sast, de az kinyitván boltját, azt mondja, hogy miután az unió megindult, önkint elpusztította , ’a már nincs ; innen a’ postához mentek ’s a’ ház fa­lára magosan kiszegzelt sását lajtorjával vette le, és öszszedarabolt­an felvitte a’ piatz köze­pére 's a’ többivel együ­tt egy szemétdombra felrakta és megégette. (Rége köv.) ink­ániiilág­. A’ P. Hírlap máj. H-1* számának főczikke felel az Oest. Ztg. azon czik­­kére, mely az évenkinti 10 millió státusadós­ság el nem vállalása iránti nyilatkozatát a’ P. H.nak ellenségesnek mond­vák­, másodszor i­s német vérrel indítványozza meg­­hóditni Magyarországot. Az Oest. Ztg először közjogi szempontból igyekszik ráokos­kodni hazánkra a’ 10 milliót. A státusadós­ságok , úgymond , egy részben a’ magyar ka­marai jövedelmekre és nem közadózásra van­nak alapítva. Erre a‘ P. H. utasítja az Oest. hrg szerkesztőjét bármely compendiumra a’ ré­gi magyar közjogról, honnan megtanulhatja, hogy a’ magyar kamarai javak nem a’ fejedelem magán tulajdonai. Ha tehát csakugyan vett fel az osztrák kormány adósságot magyar kamarai javakra, ez oly jog­talan tett, mintha valaki szomszédja telkére tábláztatná bé saját tartozását. De tovább megy az osztr. lap szerkesztője, ’s nem bizva elég­gé közjogi fegyvereibe, a’ pragmatica sanctio­­ból folyó méltányosságra, sőt a’ magyar nagy­lelkűségre is hivatkozik. Mi a’ pragm. sanctiot illeti, ez egy oly kétoldalú kötés Magyaror­szág és az uralkodóház között , mely valamint Magyarországnak nem ad béfolyást az austriai tartományok kormányzásába, az austriai kor­mányt sem hatalmazá fel arra, hogy dolga­inkba avatkozzék. Az eddigi szorosabb vi­szony tehát jogtalan foglalás volt az ausztriai kormány részéről, melynek eredménye lett, hogy szellemi és anyagi érdekeink alá voltak ren­delve és feláldozva az örökös tartományok ér­dekeinek. És mi fordittatott — kérdi a’ P. H. — azon adósságokból, a’ kétfejű sasokon kívül, hazánkban beruházásokra ? Mutasson az osztr. lap csak egy mföldnyi kőutat. Addig szüljék meg a’ magyar nagylelkűségre hivatkozni. A’ másodszori meghódításra vonatkozva ismét kér­di a’ P. H. : ugyan mikor hódította meg elő­ször német vér Magyarországot? Jó lesz a­­zon nemes vért, mely a’ közelebbi napokban szabadságért folyt, nem pazarolni egy dicső­ségesen elnyomó harezra haszontalanul. A’ „Nemzeti“ majus 11-iki számában boszankodását jelenti ki a’ magyar ministerium azon hoszszas béketűrése fölött, miszerint 28 napig várt, mígnem majus 7-én rendelés lé­tetett Bécsböl Mészároshoz ministeri tárczája átvétele iránt. A’ „Jelenkor“ majus 9-ikről hasonlag hadügyi dolgokért boszankodik. Miért nem es­kették fel még a’ katonaságot az alkotmány­ra ? Miért nem kaptak még nemzeti lobogókat? A’ magyarral ellenséges szellemű tiszteket mi­ért nem tették le? Miért várparancsnokoskodik Lederer még most is Budapesten? !A’ vasár­­nap jött gyorsszekér azon hirt hozó, miképp egy macskazene miatt a’ katonasággali ősz- 311

Next