Aradi Hirlap, 1923. június (7. évfolyam, 1534-1555. szám)

1923-06-10 / 1541. szám

■­'*****, *ré*. .­­ 432 !dl • No*r»dévr»* . s­ Ö­i«» A­a.«*** 1002 f/> 3serfc«sztfi*ég *» kiadóhivatal Sh­eda m­­e­ innu Srá%6w& . . . ■ . 216 lei ! Mavi is..............39 lei Jvú?<i £.$JLf M Aäv? JftüttZS lipf V&S&Fll&s) (volt Forray-uíce) 5. ssánj* —* Telefons? ,-t 87. Bucure^tiben 2‘50 lei. 'ZP'Sy « SKjdl jc. n . g­ _ * A* Ar»di Hírlap riíegje:>nik hétfő é» az ünnepe* E4jy%>« K­.Ámérű külföldöní Ausztriában IS30 oK. w *1* fcty* 1041* SXSJBOi QlOIAKJfQt ]£ IG& két követő napok kivételével mindennap. UHóoté­Ceees^loi okiéban t OK.. JufcosdA viribwn f^'s diné? «eket felvesz a kiadóid vei* i é* a hirdetési irodák mm Üzlet és kultúra* Az erdőél­ a­ magyar színészet sorsa vál­ságosra fordult. Attól kell tartanunk, hogy b­enn­e lelkiismeretű emberek intrikái foly­tán az ebek harmincadjára kerül — nem eg­y-két színház, nem egynéhány színész exisz­tenciája, hanem az egész et néha magyar színészet és valamennyi magyar színészi és színésznő kenyere. A helyzet sokkal szomo­rúbb, mint amilyennek első pillanatra lát­szik, mert a­z­ a részés­­ fenyeget, hogy nem csupán eg­y színházi szezonnak alapjait ás­sák alá önző és rossz, üzletemberek intrikái, hanem—mégha egy szezon nyomorúságait át is tudnák szenvedni az amúgy is sok any­agi nehézséggel küzdő társulatok — ja­víthatatlanul és hel­yrehozhat­anul a dezolált­ság állapotába kerül az erdéleti magyar szí­nészet és megszűnik az exisztenciája, mi­előtt még szükség volna arra, hogy helyet adjon a román színjátszásnak. Az erdél­yi magyar színészet legfőbb er­kölcsi testülete és bizonyos gazdasági ügyek­ben is központja: a Janovits Jenő dr. elnök­lete alatt álló Szí­nészeg­­yesület. Régi és be­vált intézménye ez a magyar színészetnek, eg­yaránt fegyelmi fóruma színésznek és igazgatónak; védte a színész érdekeit az üzleties direktorral szemben és elnezét a nehezen fegyelmezhető színész­ néppel szem­ben­, azonkívül központi hely is a nyugdíj-intéz­ményinek. Ez a Színészegye ütet feladata és jogköre, semmi egyéb. E hatáskör eredm­é­­reetes betöltéséhez nemcsak tekintélyre volt szüksége az egyesületnek — ezt egyébként is biztosította autonómikus felépítése —ha­nem jogokra is, amelyiek abban álltak, hogy módjában volt renitensked­ő, vag­y szerző­­désszegő tagokat a színpadon való műkö­désből kizárni, a kötelezettségeit nem­ tel­jesítő igazgatókra pedig a koncessziók meg­vonása révén tudott olyan nyomást gyako­rolni, amely őket szerződéseik, vagy tag­jaikkal szemben vállalt szerződéses köte­lességeik teljesítésére késztette. Szegény erdélyi színészek, rövid( né­hány) év alatt is annyi ággal megtépettek, nem sok gondot adtak az Egyesület fegyel­mi bíróságának. Ahányat köz­ülök az erdélyi magyar színpadi Múzsa szekerébe fogott 5 sors, mind­egyik tudja, hogy nemcsak a ke­nyerét megkeresd: van itt, hanem misszió­ja van, amelyet szorgalmas napszámosként kell szolgálnia, ha jól meg­): tisztességes fi­zetésért, ha rosszul meg­): éhbérért és ha másként nem lehet, fizetés nélkül is. Ez­ ma a he­lyyzet Aradon is. Június elsején az igaz­gató nem tudott gázsit ad­ni, ami pénz a kasszában volt, azon Bucurestibe kellett utazni s intrikálni ott a Színészeg­yesület és ennek vezetője, Janovics Jenő ellen. Mert az Eg­yesület nemcsak a tagoknak, az igazgatóknak is fegyelmi fóruma. Az igaz­gató a tagok fizetéséből, ezek megszolgált keresményéből nyugdíj-percenteket von le, amelyeket az Egyesületnek beszolgáltatni kö­teles. Eze­k­ a­­ pénzek vagy a színészeké, vagy a nyugdíjintézményé, ahogy tetszik, csak épen nem az igazgatóé. A megszorult igaz­gató azonban hozzán­yul a máséhoz is, ha az rendelkezésére áll , mert, aki saját ma­gának rossz gazdája, az rendszerint más­nak is rossz gazdája szokott lenni, az­ Egy fé­sűlét és az aradi színigazgató között elő­állt ug­yanaz a helyzet, ami a jószívű hite­lező és a rossz adós között szokott megte­remtődni: az engedékeny htelező lesz a rossz ember, aki szívtelenül követeli a kap­­nivalóját . mivel­­ szemben a lelkiismeret­­len adós minzen Eszköz igényibevételét jo­gosultnak tartja/Ezt itte Róna, ké^ső is. At­tól tartott, hogy a szinészegyesü­let nem fogja javasolni koncessziója meghosszabbí­tását — ő­­ tudta­, hogy az Egyesületnek meg van ehhez minden oka és joga — ennélfog­va a denunciáns és besúgó szerepére is vál­lalkozott, csakhogy az egyesületet félreté­tethesse az útból s imaga újra koncesszióhoz jusson*. Janovics személyét igyekezett Bu­­curestiben befeketíteni, megvádolta azzal, hogy Budapesttel tart fenn összeköttetést, hogy ellensége mindennek, ami román, mert a Szabó Pál titkárának, Tibor Dezsőnek, a­ki állítólag román ember, megtagadta a koncesszió kiadását, csak azért, mert Tibor Dezső román, hogy ezenkívül ezt a színé­szi ismeretlenséget semmi egyéb kellék sem predesztinálja a színigazgatóságra, erről nem szólt a vádi­ ad arról sem, hogy az er­­débli magyar színészeket Janovics Jenő kapcsolta be, a román színészek szindikátusi szervezetébe, hogy a román színpadi szer­zők darabjait Janovics dr. fordittatta le és adatta elő mag­yar nyelven, hogy maga Ja­novics teljesen elsajátította a román nyelvet s hogy ugyanaz a Janovics dr., akit az uj Imperium kihel­yezett egy nyári arénába a cluji uj nemzeti színházból és tisztet- és ruhatárát visszahag­yva, csak tagjait vihet­te át a szegén­­yes uj hajlékba, — ugyanez a Janovics a legkollegá­iasabb összhangban működik eg­yitt a cluji román nemzeti szín­házzal, tagjaikkal kölcsönösen kisegítik egy­­­mást és a közös művészi hivatás harmóniá­ját immár kevésbé zavarja köztük a nemze­ti­ségi, vagy nyelvi különbözőség, mert Ja­novics dr. köztudomás szerint már a há­ború előtt is a mag­yar politikai pártok ama csoportja után orientálódott, amelyek pro­­gramjája a nemzetiségiekkel való viszony ápolását és azok eg­yenjogusítását tűzte ki célul Janovics Jenő dr. sokkal eg­yenesebb em­ber, egész élete, működése, szinnázi pályá­ja sokkal közismertebb, semhogy ki ne bír­ná az ellene besúgott vádakat. A színészegye­sületet azonban fel akarják oszlatni, mert minden vád­, ami mag­ar embert ér, köny rí­len fog és könnyen különösen, ha magyar részről hangzik el. És mindez a konces­- S2K> kedvéért. Az il­yen koncessziók azonban az erdélyi magyar színészet pusztulását, le­­zsüllését fogják jelenteni. Erdély magyar közönsége kerülni fogja azokat a színházakat, amel­yek igazgatói ilyen áron jutottak en­gedélyük birtokába és ha nem kerülne is, ol­yan igazgató, aká csak ezen a módon — in­trikával, rágalmakkal, besúgással és denun­­ciálásokkal — tud koncesszió birtokába jut­ni, az képtelen azt egyenes és becsületes módon megtartani. Az aradi színház nem azért áll csőd szélén, mert a közönség nem támogatta eléggé, hanem mert Róna De­zső rossz gazdának bizonyult. Nem lesz belőle jobb színigazgató akkor sem, ha en­­dél­lét mások megrágalmazása s tiszta és Riporterből, színházi t­eszvezér (Hogyan lett Beöthy Lászlóból színház­igazgató. —~ Amikor még a „Vezér“ újságíró volt.) Budapesti levél ez Aradi Hírlapnak. Beöthy László, a budapesti Unio­­színházak vezérigazgatója, a leg­ismertebb magyar d rek­orok egy­ke múlt héten ünnepelte működésé­nek negyedszázados jubileumát. Ez alkalommal Faragó Jenő a kiváló magyar publicista igen érdekes visszaemlékezést k­­özdött Beöthy Lászlóról , az újságíróról, s ezt az alábbiakban közöljük. Amit Beöthy Lászlóról, a most jubiláló színigazgatóról, mint színigazgatóról el lehet mondani, azt én mind elmondottam — már huszonöt év előtt. Volt idő, amikor egyma­gamban fújtam a nótát, aztán hatalmas kó­russá fejlődött a szólam, amely őt dicsérte és dicséri ma is. Most a jubileum alkalmából megszegem krónikási kötelességemet és nem beszélek a színigazgatóról­­ és nem beszélek a jubileumról sem. Mert mit mondhatnék újat? Mit mondhatnék olyat, amit ne tudna mindenki Beöthy Lászlóról, Beöthy Zsolt és Rákosi Szidi fiáról, Rákosi Jenő Unokaöccsé­­ről, aki e hatalmas rokonság dacára az igazi selfmademají s akit ma az ellen­"ései is ünne­pelnek. Ám most nem az ünnepségről, nem a jubileumról akarok szólni, mert az ünnepsé­gek kapcsán külön szólamot fim­«* külön szó­lamot — Beöthy Lászlóról, az Újságíróról. Harminc, vagy harminckét éve annak, hogy egy hideg, havas, zimankós januári éj­szakán ez a telefonbeszélgetés folyt le két pesti redukció között: — Halló, itt a Budapesti Hírlap rendőri riportere!... - ez Beöthy László volt. Itt a Magyar Hírlap rendőri riporterei ez én voltam. . . — üljön kocsiba kérem és jöjjön el ér­tem. A Kén­ utcában kigyulladt a petróleum­­gyár, kimegyünk a tűzhöz!... Néhány perccel később ott voltam a B. H. háza előtt és egy nyurga fiatalember szállt l­e a kocsiba. Beöthy vagyok ! — mondta és helyet foglalván, igy folytatta: — Olvastam egy ver­sét az M. K­.-rban, nagyon csinos volt. — Én meg azt olvastam, hogy kolléga úr darabol itt! — feleltem én. •— Igen, a Három Kázmér-t, legközelebb szinre kerül a Népszínházban, így ismerkedtünk meg­. Tizennyolc, tizen­kilenc évesek voltunk, én hét nappal öregebb, mint . Azontúl sok riportot csináltunk együtt. Belgrádban, a király­gyilkosság idején is együtt dolgoztunk. Hihetetlenül leleményes riporter volt Leleményes, bátor, fáradhatatlan, egy percig sem habozó. Amikor azon az estén­ Zimonyba ért a vonatunk, a magyar újság­­írók­ mind leszálltak, mert a határon nem bo­csátottak át senkit. Beöthy bement velem az állomásfőnökhöz és addig beszélt neki annyira kapacitálta, amig az ő kettőnket kül­dött át ez éjszakára Belgrádb­a- mint a ma­gyar pályaudvari kirendeltség inspekciósait. Amikor aztán odaát voltunk, Beöthy minden kordonon és őrségen át nekivágott a városnak és mi még akkor éjjel beszélhettünk a király­­gyilkosokkal. Aztán­ a Máv.-kirendeltség iro­dájából leadta­ a riportját telefonon a zimonyi főnöknek, akit rá tudott venni arra, hogy azon­nal föltáviratozza Pestre azt a lapjainknak... Másnap reggel már Draga Masán fivérei­vel, a Lunyevica-fiukkal beszélgettünk; dél­­u­tán a boncoló orvostól — egy német szárma­zású egyetemi tanártól — elkérte a boncolási jegyzőkönyvet. Belgrádból nem lehetett se telegrafálni, se telefonozni. Csónakra ültünk hát és bár a partról utánunk lövöldöztek a szerb katonák, áteveztünk Palánkéra és onnan adtuk le a tudósítást. Palánka határában vet­tük észre, hogy nyomon követ bennünket egy csónak és abban­­ egy magyar újságíró, a konkurrens lap riportere. Beöthy persze sietett beadni a határőrségnek, hogy egy ve­szedelmes szerb kém az, aki, utánunk csóna­kázik. Órák hosszat tartott ez a vallatás; köz­b­en mi letelefonáltuk a tudósításunkat... Rákövetkező nap bejutottunk a holakba ah­ol úgy’ volt még minden, ahogyan a ki­rálygyilkosok hagyták. Beöthy­ lerajzolta a királyné hálószobáját ,és a kis fülkét, ahol a gyilkosság történt és­­ ezt a rajzot is letele­fonozta a lapjának. Kockás papíron megszá­mozta a kockákat vízszintes és függőleges irányban és aztán diktálni kezdett:

Next