Erdélyi Hirlap, 1924. június (8. évfolyam, 1820-1839. szám)

1924-06-01 / 1820. szám

2 EE D E D YI H IR D Ai Vasárnap, 1924. június 1 r Óriási izgalmak a francia elnökválság körül A baloldal meneszteni akarja Millerandot. — Millerand nem hajlandó lemondani. Herriot kiegyenlítő álláspontja. A párisi Furnier-iroda jelentése sze­rint vasárnap a parlament baloldali cso­­­portja teljes ülést fog tartani, ami nagy lépéssel viszi előre a francia válság kibo­­nyolítását. Francia politikai körökben valószínűnek tartják, hogy az ülésen in­dítványt terjesztenek elő, amely Millerand lemondását fogja követelni és ezt kétség­telenül elfogadják. A kamara folyosóin ma azt a felfogást terjesztették, hogy Mille­rand megvárja a kamara végleges meg­alakulását, azután a pártvezérekkel, a szenátus és kamara új elnökeivel fog tanácskozni. Utána Herriotnak, ha ő el­utasítaná, Painlevenek vagy Briandnak fogja fölajánlani a kormányalakítást. A nehézségek következtében, amelyet az elnök személye jelent, valószínűleg egy­ik sem fogja vállalni a kormányt. E­zért szá­molnak azzal, hogy a kamara megalakulása után egy héten belül Versaillesbe összehív­ják a kongresszust (a kamara és szenátus együttes ülését), amely hivatva lesz dönteni az elnökvál­ság ügyében. Valószínűleg azon az alapon, hogy Mille­rand a kongresszusnak be fogja jelenteni lemondását A Temps jelentése szerint a Poin­­caré-kabinet vasárnap délelőtt átadja az elnöknek lemondását. Nem lehetetlen, hogy­ az elnök felkéri a lelépő kormányt, hogy az ügyeket néhány napig tovább vigye. Ha váratlan akadályok nem jönnek közbe, az új kabinet június 10-én bemutat­kozhatik. Miután Herriot május 21-én a radiká­lis párt ülésén a Millerand-kérdésben azt a kijelentést tette, hogy ha az elnök a ka­­binetalakítással megbízza, úgy ő ezt el fogja vállalni, nehéz helyzetbe került. A baloldal vasárnapra összehívott kongres­­szusára nézve Herriot ma azt a kijelen­tést tette, hogy a Millerand-kérdést a párt­kongresszus nem oldhatja meg. Ez a ka­mara és szenátus együttes feladata, ő a maga részéről nem hajlandó hozzájárulni az alkotmány megsértéséhez. A Matin azt írja, hogy Millerand csak akkor mond le, ha a parlament két háza az elnöki üze­netre kifejezetten ilyen értelmű határo­zatot hoz. A legújabb táviratok szerint Pa­risban az államfő kérdése körül óriási izgalom uralkodik. Mille­rand el van szánva, hogy a balol­dali pártok ultimátumának nem engedelmeskedik, tehát nem hagyja el helyét. Az a hír, hogy a többség ez esetben bizalmatlan­ságát fogja kinyilvánítani, miáltal a mi­niszterválság megoldása lehetetlenné vá­lik. Herriot ellenzi a Millerand elleni agi­­tációt és minden áron el akarja kerülni a konfliktust. Nincs kizárva, hogy az utolsó pillanatban Herriot diadalra vi­szi álláspontját a mögötte csoportosuló pártokkal szemben és ez esetben valószí­nűleg kompromisszum jön létre. Herriot biztosítékot kap Millerandtól, amely az elnöki jogkört szigorúan körülírja. A kompromisszum sikerét előmozdítani lát­szik az a körülmény, hogy a szenátus va­lószínűleg nem csatlakozik a kamara Miller­an­d­ elleni kampányához, mert al­kotmányválság esetén a kormányválság automatikusan eltolódnék. ­ német kormányalakítás nehézségei. Marx birodalmi kancellár ama kísérlete, hogy az összes polgári pártokból alakítsa meg a kormányt, eredmény­e­ éTk'is' végződött. Mi­után a német nacionalisták azt követelték, hogy Stresemann hagyja el a külügyminisz­teri széket, a német néppártiak elutasították a nemzetiekkel való együttműködést. Ugyan­ezt tették a demokraták is, mert semmi kö­rülmények között sem akarták tűrni, hogy a belügyminiszteri tárcát átengedjék a né­met nemzetieknek. Marx most tisztán a kö­zéppártokból próbálja meg a kormányalakí­tást és ez esetben kisebbségi kabinettel igyek­szik kormányozni 4 budapesti román követ Temesváron Starcea ezredes, budapesti román követ ma éjjel Timisoarára érkezik és onnan folytatja útját Ótelek és Bánlakra, ahol a követ ma­gánügyeit intézi el. kiket vettek fel az állampolgá­rok közé. A mai nap folyamán Roba János dr. fő­polgármester a következőket vette föl család­jával együtt az állampolgársági lajstromba: Sirián György, Sirián Márta, Stoica Anna, Morariu Szidónia, Szabady Jakab, Guttmann Ignác, Grünzweig Lajos,“ özv. Klein B.-né, özv. Sztojka Józ­sefné, Stoian Romulus, Sto­­ian Endre, Stán Tódor, Sirbu Illés, Schmidt János, Suki Anna, özv. Schmidt Lajosné, özv. Schulhof Károlyné, Sternhardt Ernő, dr. Schannen Béla, Satmarean Illés, Schmalz Irén, Serofon Anna, Murády Álmos, Mátha András, Szántó Mihály, Schlesinger Farkas, Seress Károly, Szépíts Savu, Reich Gyula, Róna Manó,­­Romák­ Árpád, Roxin Károly, Botár Péter, Russu Illés, Riedl Ödön, Rácz Gyula és József, Rücktenwald Miklós, Rácz Jenő, Sándor és Imre, Réti József, özv. Réthi Mihályné, Popoviciu Mihály, Probst Mihály és József, Pálinkás József, Papp Miklós, Oláh Imre, Odri Zoltán, Ottacán György, Oszter Kajetán, Nagy József, özv. Nadabán Jánosné, özv. Nagele Józsefné, öz­v. Madarasné, Haibe Silviusz, Papp László, Má­ris Sebestyén, Zsák Jenő, Muntyán Victor, Lázár Márton, Lugojana Trifon, Neidenbach Caba Gyula, Berger Albert, Hehs Márton, Emil, Steiner Samu, Miklósi Aurél, Hanzu Nestor, Mold József, Schippu János, Julián János, Finkelstein Mór, Moldován Mihály, Polgár József, Schmidt Ferenc, Veterán Já­nos, Siklován Simon, dr. Popoviciu Mik­lós, Nestor Romus, Neuculescu Mihály, Pap Eugenia, Balázs Helén, Sustrea Péter, Keller Irén, Mihulin Miklós, özv. B­alláné, Arjoca Hermin, Gionca Valér, Moldovaniu Traján, Cristian Ottilia, Goron János, Gorócz Kál­mán, Schulecz Ádám, Bublea Liviusz, Wag­ner Gusztáv, Vidor Józsefné, Muresán Flóri­­án, Deutsch Irma, Komóczi Albert, özv. Már­­ton Jánosné, dr. Stoinescu Sándor, Kenedi Ervin, özv. Bittó Györgyné, Parm Miklós, Ha­­necker Ernő, Stoica Gyula, Petrila Sevor, Luciu Octavian, Weiszberger Irén, Blaja La­jos, Fischer Margit, Gostm­ár Illés, Pák Egon, Farsang Pál, dr. Mezey Zsigmond, Budás Miklós, Pfeilmajer Gyula, dr. Nyékhegyi Lothár, dr. Tamasdan Livius, Aknay Andor, dr. Szél Lajos, Zih József, Éles Simon, Ko­vács Mihály, Táska Imre, Borsodán György, Pap István, Magda György, Frencu Helen, báró Papp Aurél, Rákóczy Antal, Matzky Károly, Lu­kovits Gyula, Weinberger Károly, Révész László, Macinic Mihály, Moldovaniu Sabin, Brejera Constantin, Mészáros Dániel, Luczay György, Kabát Imre, Kovács Ödön, Kovács József, Horváth János Gartner Jó­zsef, Ciumpila Péter, Keveresán Fülöp, Both György, Baráth Dezső, özv. Slavkovits Pé­­terné,­­dr. Barbu Sever, Boda Ferenc, Cukor László és János, Boáis Demeter, Hunyadi Ida, Soan Constantin, Szilágyi János, Szabó­ István, Popescu Keresztély, Puticin Victor, Novae Miksa, Nagy Dezső, Rákóczi József, dr. Lázár Ágoston, Ciorogariu István és Romulus, Szántó Romulus, Popa György, Pál György, Petrán Iván, Özv. Pintér Jó­ Sebastianus útja elvégeztetett. (Szántó Guörgy regénye.) A legeredetibb írói alkotások sorában áll ez a könyv. Tüzes és szkertelen. A mesé­je, Sebastianus életrajza (a szerz­ő a maga élettörténetét írja), csak laza keret egy meg­alkuvást nem ismerő, a való élet mesgyé­­jén túlcsapó, a víziós káprázatok hatásait is szétfeszítő művészi hitvallás tanúságtéte­­léhez. Ahol harcol, pedig végig háromszáz­ oldalon mindenütt lándzsát tör, a dárdaélek és szurony végek fenyegető erdeje robog fa­­lánks­szá tömörülve minden ellen, ami mű­vészi szabály, hagyomány, vívmány. A na­turalizmustól a neoimpresszionizmusig, sőt rajtuk innen is, az a harcos fegyver is, a­melyet hitvallása dokumentálására maga is alkalmazni kénytelen, avult, az igazi mű­vész lelki k­i­nyilatkozta­tásaira méltatlan. Ex­­presszionizmus, kubizimus, konstruktivizmus csak a kirobbanás pillanatában méltó az életre, azután dermedt, rideg formalizmus­sá romlik. A palettának új sziklautakat rob­bant, de fájdalmasan hirdeti, hogy örökös hiázas rohanás a sorsa, anélkül, hogy valaha is célhoz jutna. Hiszen a szerző lelkének a fantázia is csak addig szines, isteni, amíg j szóba nem dermed és szédületes röpte gon­­dolatközvetitő dadogássá nem alacsonyodik. A művész minden! A millió semmi ! A ta­vasz és az őszi, valamennyi évszak, hangulat­­keltésben utazó szélhámosok. A természet és minden alkotása a lomtárba való... Ezenköz­ben a tavasz megihleti a szerzőt, az ősz érzelmessé puhítja, látja, megéli, mélyen átérzi a hatásukat, ujjong és keserűvé fanya­­rodik. De mégsem festői témák! Csak a gon­­dlat az és az is csak olyan megvalósításban, aminőt a való élet nem nyújt. A piktor sze­me: rabszolga, a fantáziája: Isten Ebben a mederben harcol Szántó György a maga hitéért, sokszor zavarosan, sokszor tel­ve belső ellentmondással, de mindig színe­sen ragyogó, színpompás víziós képektől át­­tüzesitett beszédben. Sztántó Györgyről, a pik­torról, eltérhetnek a vélemények," sőt túlzá­saiban ellene is tömörülhetnek, de Szántó Györgynek, a szépírónak, a stílusművésznek, készséggel adózunk elismeréssel és valljuk, hogy színesebb, forrongóbb gondolatvezetést, merészebb, meglepőbb gondolatkapcsolást, gazdagabb fantáziabontakozást keveset ol­vastunk. És ha a szerző új témához, leszűr­te­bb ítélettel, több figyelemmel nyúl,­­ igazán maradandóbb és nagyszabásút alkot. A nagy­ság kontúrjait itt is világosan érzékeljük. Mert Szántó György szertelen és életrekép­­telen festői hitvallásához nem a futuristák, nem a minden áron újat akarók, de csak ér­telmetlen ficamokban vergődő írásművészek nyelvét választja harcos fegyverül. Szép, mo­dern, sok új gondolatképtől díszessé hímzett magyar nyelven beszél. Gyönyörködünk ben­ne, szállunk vele s ahol igazságaival legjob­ban szembefordulunk, a nyelvéért ott is tap­solunk neki. Ez a könyv a nyelvénél fogva igazi érték. A meséje? A szerző kaleidos képszerűen pergeti le mintegy tíz év történetét az életé­ből. A háború előtti években kezdi­­ Eljut a harctérre, szenved a magyar kommüntől, Bécsbe szökik, onnan Moszkvába jut, a mű­vészetek paradicsomába. Megtervezi a mű­vészetek szentegyház-palotáját, melyhez az ihletet egy korábbi víziója adta és azután a harctérről hozott homloksebstől megvakul. Sebastianus utja elvégeztetett, de csak a fes­tői, mert új Sphinxként a piktor hamvaiból életrekel az író. A regény legragyogóbban meglátott alak­ja egy akadémikus festő, aki — száz arany­éremmel dekorálva is — meghasonlott éle­tet él. Lelkében modern piktor, Sebastiánnal egyvívású, de ecsetje nem engedelmeskedik; nagyon is megszokta az akadémia jármát, múmiává csontosodott. Boldogtalanságát exo­­tikus kilengéssel csendesíti. A könyvben kü­lönben is hatalmas szerepe jut az erotikum­­nak, ami az ilyen túlhevült fantáziánál ter­mészetes. És itt a szerző ismét ellenmondás­ba jut a maga igéivel, mert a szerelmi tob­zódást ugyancsak naturalisztikusan festi le, olyannyira, hogy helyenkint kissé pornogra­fikus mellékízben is van részünk. Ez­ is ért­hető. A könyv minden sorában szertelen és mégis szép könyv, érdekes könyv*, élvezetes olvasmány. (ff.)

Next