Erdélyi Hirlap, 1927. január (11. évfolyam, 2570-2592. szám)
1927-01-01 / 2570. szám
Äl. fv.o j J fl, *.ä70. sMsm. Egyes arám éra 6 lei Ar<td, 1927, január 1, szénh&t Megjelenik hellő es az ünnepeket követő ezelőtt Előfizetés: evente 960, V, évre 430, 9, eure 240 napok kivételével naponta. — Szerkesztő 1 hóra 80 lei. Külföldre 1 hóra 140. Számonkéntség és kiadóhivatal: Strada Metiana (volt A TiIHlí HlDI AD Bucurestiben 50b.-val több, Ausztriába 3000 Ko‘ Forray ucca) L szám. Telefonszámi 97, lliMIiMJr Csehszlovákiában llhcK, Jugoszláviában 2dinár Vagyonok a fej-hullámok hátán. írta: Zima Tibor. Régi és elavult újságírói gyakorlat szerint a karácsonyi vezércikk obligát témája a «Szivek békéje» volt, újévre pedig az elmúlt esztendő politikai mérlegét volt szokás felállítani, hogy abból a jövő év várható eseményeire lehessen következtetéseket vonni. A régi, békés időkben ez a gyakorlat kialakulhatott; minthogy egész éven át béke volt, miért ne lehetett volna karácsonykor is a béke himnuszait zengeni, az új év politikai eseményei pedig olyan korlátolt történések lehetőségeire voltak limitálva, hogy a politikai jós nem kockáztathatott sokat, bármit jósolt is. Az idők azonban megváltoztak. Ki merné például ma megjósolni azt, hogy mi lesz kisebbségi helyzetünk sorsa, mi lesz betevő falatunkkal a jövő esztendőben, vagy mi fog történni a pénzünkkel, mellyel az ország minden népe, többsége és kisebbsége is, a kenyerét fizeti? Olyan problémák között élünk és annyi sí !*■<»? ‘ g::ofalóin közöli, hogy a'napi kenyér gondja elnyom minden más kérdést. Különösen gazdasági és még közelebbről: pénzügyi helyzetünk ad sok fejtörésre és aggodalomra okot minden kenyérkeresőnek, bármi legyen is a foglalkozása. E lap mai számának közgazdasági rovata közöl egy diagrammot, amely pénzünknek az utolsó három év alatt feljegyzett árfolyam-hullámlámzásait tünteti elő. Tanulságos ez a rajz, akár az egyes éveket külön-külön tesszíük tanulmány tárgyává, akár összehasonlítólag a három évet együtt. Elmúlt az ősz, az export-kampány a végét járja: a les elvesztette ‘eddigi «standilábát s előbb szeszélyesen ugrál, majd fokosa, losan leszáll a magas lóról, ahova a nyár végén felemelkedett. Fatális szerencsétlensége ennek az országnak és évenkint milliárdokra menő kárt okoz gazdasági életünknek, hogy a lej az év háromnegyed részén át mélyponton vegetál s csak három-négy hónapon át magas az árfolyama. De ez a negyedév pontosan az export-szezon ideje. Az országnak itt volna érdeke, hogy a lej minél magasabb árfolyamon jegyeztessék a külföldi piacokon, csak éppen az export idején legyen alacsony. Előrelátó és okos pénzügyi poltika — ha ugyan egyáltalában lehet nálunk pénzügyi politikáról beszélni valutáris viszonylatokban — arra törekednek, hogy exportra szánt feleslegeink külföldi értékesítése minél alacsonyabb leiállás mellett bonyoltassék le, mert a romániai mezőgazdáknak nem mindegy, hogy az egy jenért értékcsilelt gabona minden métert náz.2115 után kétszáz tej inkasszál-e vagy ezret nálunk azonban hónapok, évek óta folyó vitatkozásokról, hogy stabilizáltassék-e ? lej, vagy revalorizáltassék-e, a valóságon azonban sem az egyik, sem a másik ngi történik! s a lej külföldi értékelése az e-arc szabad játékára van bízva, ezidőszerint a külföldi bevásárlók erejének szabad jáékára s ezeknek érdeke az, hogy minél osóbban vásárolhassák össze kivihető jelegeinket. Közben folyik az elméleti vita-gyrészt Bratianu Viniila és nívói, más Garoflici és Manoilescu miniszterek iivei között afelől, hogy mi az ország érdekei a lei stablizálása-e, vagy felértékelése? Bármily rokonszenvesnek lássék is első pillanatra a revalorizáció kissé fantasztikus terve, a probléma tanulmányozásában való rövid elmélyedés után is megállapíthatjuk, hogy a lej értékének aranyparitásra való visszaállítása nem az országnak, hanem csupán azoknak érdeke, akiknek birtokában a bankjegyek a revalorizáció időpontjában éppen vannak. Érdekük továbbá mindazoknak, akiket külföldi valutában visszafizetendő adósságok terhelnek, elsősorban a liberális bankoknak, amelyek nacionalizált erdélyi és bukovinai vállalatokban (zsüvölgyi bányák, resicai, hegyaljai villamos müvek, stb.) svájci frankalapon fizetendő részesedést vállaltak. Abban az időben a lei 24 svájci centime-ot ért s a kötelezettségek azért kalkuláltattól a svájci frank-alapba, mert akkor mindenki arra szól«latl, hogy V. békekötés folytán megazdag örkril Kontóim; valutája csak javulni fog, mert a pénz-loro: . ás a há körülvesz lett ork r'riva- ' i -ma. .Veini.gy U r én , a 2. jr. m lat: s ez :i/t je.'er.r,hogy ha a vámul kötő czitőségeket ma kellene kiegyenliteni, nyolcszor annyi lejbe kerülne egy-t’gy fé.s/v.uy, mint amennyibe azonnali fizetés esetén került volna. Ha az .»ilmfelértékelés Során aki megint elérné Zürichben a 21 centime-os kurzust, akkor a liberális pénzcsoport valutáris veszteség és nyereség nélkül bonyolíthatná le a hatalmas tranzakciókat, ha pedig a felértékelés teljes sikerrel járna, úgy négyszer olcsóbban fizethetné ki a papírokat, mint ahogyan azokat vásárolta. A liberális párt bankjai azonban, bármily hatalmasok is, mégsem azonosak az országgal és annak 17 milliónyi lakosságával. Márpedig a tizenhét millió ember — azoknak kivételével, akik pillanatnyilag szerencsés birtokosai a forgalomban levő bankjegyeknek — vagyonuk 97 °/oát vesztenék el a bj rsvalorizációjának sikerén, országos csapás volna ez gyárosra, kereskedő, mezőgazda és iparosra, mindenkire, még azokra nézve is, akik készpénzt tartanak birtokukban, mert alig van a gazdag emberek között is olyan, akinek vagyona nagyobb részben ne háziban,ingatlanban s egyéb olyan javakban feküdnék, amelyek értéke ne devalválódnék a revalorizációval párhuzamosan. Bármennyit is tanult az emberiség a pénzügytanból a háború óta, úgy látszik, hogy a valutának nemcsak elértéktelenedési, de újrafelértékelési elméletét is külön meg kell tanulnia. Ma már mindenki tudja azt, hogy mit jelent a bankjegy-szaporítás, mit jelent a pénz devalválódása és az infláció, ellenben a legtöbb ember mégis azt hiszi, hogy jól járna, ha a zsebében lévő 2ű lejes bankjegy értéke máról-holnapra felszöknék 660 lejre. A luisz lejes bankjegyével valóban jól járna, de minden egyebével rosszul. Kell rá bizonyíték? Itt van ez a három hónap, amely alatt a lej 2.10 frankból felszökött — nem a tízszeresére, nem a harmincszorosára, még csak nem is a kétszeresére, csak 100 fejenként 40 centimmel 2.80-ra s ennek az emelkedésnek 211-szeresét kellene megtenni a teljes revalorizációig) s milyen siralmas helyzetbe került itt minden ezalatt a három rövid hónap alatt! Eljutottunk a 48 százalékos kamathoz s soha eddig nem érzett pénzhiányhoz, munkanélküliséghez, amilyent még nem látott az ország s mindezeken felül nemcsak hogy semmiféle árucikknek nem esett az ára, de — egészen érdekes jelenség, amelyről érdemes volna külön tanulmányt írni — még áremelkedés is jelentkezett minden vonalon s a drágasági index nőtt. Mi lenne az országnak hirtelen és gyengén megalapozott gazdasági életével, ha a lejnek nem szeszélyes árfolyamemelkedésével, hanem jól átgondolt és szisztematikus revalorizációjával állnánk szemben. Az emberiség azonban nehezen, vagy sehogy?,en tanul s a történelem megismétli önmagát. Mindenütt, ahol az államok, magasabb szempontok által kényszerűvé, meghamisították bankjegyeiket (mi más a teljes értékű bankjegyekkel tökéletesen azonos, de fedezetlen bankjegyek forgalombahozatala, mint limitsitás . a közvélemény két táborba ' osztoit: ,w, egyik —népesebb — amely aranyat'kér a ■'Zsebében lévő értéktelen bankjegyért s a másuk, a kevésbé népes,r amely tudja, hogy érdeke nem az, hogy aranyat kapjon az értéktelen papírért, hanem hogy a bankjegy értéke fixíroztassék az arannyal szemben; nem fontos, hogy a papírpénz pont ugyanannyi aranyat érjen, mint amennyi egységet a bankjegy éppen feltüntet, a fontos az, hogy ha ér valamennyit, ez az érték állandó maradjon, állandóan legyen is érték, tudjam (én is és a hitelezőim is), hogy érték s ne legyek kitéve anna, hogy ma még talán érték, holnap talán már nem érték , mindenkitől függjön csak éppen tőlem nem, hogy érték-e még vagy nem s ha igen, mekkora. Hossz, mert káros, ha azt hiszem, hogy a birtokomban levő bankjegy értek s másnap arra ébredek, hogy tévedtem, csak félannyi pénz van a zsebemben ma, mint amennyiről tegnap tudtam, hogy van és rossz, mert káros ha az ellenkezőjére ébredek, mert ha tudtam volna, hogy a pénzem ma többet fog érni, nem adtam volna ki tegnap. Ez a generáció azonban megszokta a háború előtti időkből, hogy a papír pénze az aranypénzzel egyértékű legyen, sokat szenvedett és nélkülözött azóta, hogy diszparitás állott be az arany és a bankjegy között s ennélfogva azt hiszi, hogy csak akkor lesz jó dolga megint, ha a pénz újra «teljes értékű* lesz. Ez a hit nem alaptalan s a tévedés csak ott van, hogy mindenki a mai 20 lejes és a mai száz meg ezer lejest akarja 20, száz, és ezer aranylej értékűnek tudni, holott csak az fontos, hogy a 20 lejes bankjegyünk csakislync busz aranyat érjen, de mindegy, hogy ugyanezt a bankjegyet az inflációs időkben 20 lejesnek nevezi eke vagy 50 lelesnek. Németország az aranymárkájával, Ausztria a sillingjével, Magyarország pedig a pengőjével végrehajtotta már ezt a pénzügyi műveletet. Mi lett volna ezekkel a háborút vesztett országokkal, ha ahelyett, hogy előbb stabilizálták, azután pedig kicserélték a „tü züket, ők is a revalorizálás fantomját scerccll-k volna, ha például a német gazdasági élet megvárta volna, amig a régi Reichsmark értéke feljavul a kávéházi csésze kávénak 3 Hb S 01 Lapunk mai száma 20 oldal.