Erdélyi Lapok, 1936. január-március (5. évfolyam, 1-74. szám)

1936-02-27 / 47. szám

V. évf., 47. sz .Csütörtök, 1906. február 27. Erdélyi Lapok KÖZGAZDASÁG Hogyan javíthatjuk meg gyümölcstermesztésünk minőségét és mennyiségét Irta: Benkő Dénes (Turia) II. A gyengén hajtó fáknál a hajtások, illetve a levelek tökéletesebb kifejlődését és ezzel a ter­méshozam fokozását úgy érhetjük el a leg­könnyebben, ha a fa csurgója alatti részt ned­ves istállótrágyával befedjük és a trágyát beás­suk vagy bekapáljuk. Még gyorsabban hat a fa fejlődésére a vízzel hígított trágyalé. A gyári szerek közül nagyon alkalmas szer a mész­­nitrogén és a csilisalétrom. A fokozott nitrogén­­trágyázás megindítja a fa erőteljes fejlődését, a terméshozamot pedig azutáni rendszeres fosz­­foros és káliban gazdag trágyaféléik (Szuper­­foszfát, Thomasz-salak, illetve 40 m/o-os kálisó, Kainit) alkalmazásával fokozhassuk. Utóbbia­kat elég jól lehet pótolni baromitrágyával és fahamuval. Az ifjítást főleg azoknál az idősebb fáknál alkalmazzuk, amelyeknek a koronája tele van visszahajtásokkal. Utóbbiak majdnem biztos jelei annak, hogy a fa alapjában véve egészsé­ges, még fejlődni, teremni tudna, ha egyes he­lyeken a nedvkeringés zavartalan menetét va­lami nem gátolná. Az ilyen fáknak, a pihenési idő alatt a koronaágait fél vagy egyharmad hosszúságukra visszavágjuk, a talaját nedves trágyával vagy hígított trágyalével megtrá­gyázzuk és felássuk vagy bekapáljuk. Az első évben sűrűn előtörő hajtásokat szabadon fej­lődni engedjük, azután a legalkalmasabbakból koronát nevelünk és a többieket tőből levágjuk. Ha az így megfiatalított fa később foszforsav­ban és káliban gazdag trágyaféleségekkel él les® látva, még sokáig és bőven kedveskdhetik kifogástalan gyümölcsökkel. Ifjítást elsősorban az almánál és körténél lehet végezni, de gyak­ran jól sikerül az őszibarack és a szilva meg­fiatalítása is, míg ellenben a többi gyümölcs­­nemeknél az eredmény nem mindig kedvező. Olyan gyengehozamú fáknál, amelyek túl­ságosan dúsan (buján) nőnek, a lombozatuk nagy és sötétzöld levelekből áll, a terméketlen­­séget rendesen arra vezethetjük vissza, hogy a fa nitrogénben gazdag és káliban, foszforsav­ban szegény talajon áll. Ebben az esetben gyű­­rűzést, illetve köpülyözést alkalmazhatunk. Buja növés ott szokott leginkább előfor­dulni, ahol az istállóból a trágyalé a fa csurgó­jára folyik és nagyobb mennyiségben felhalmo­zódva, a talajt teljesen átitatja. Amennyiben lehet a fölösleges trágyalevet még a gyűrűzés előtt valamiképpen levezetjük. A gyűrűzés abból áll, hogy a terméketlen fának a kérgét, a törzsön, közvetlen a korona­ágak elágazása alatt, vagy esetleg magukon a koronaágakon, egészen a fás részig, egy-két ujj­nyi szélességben körbe lehántjuk és az így ke­letkezett gyűrűalakú sebet ottóviasszal beken­jük. A fiatal fatestben felfelé áramló nyers táp­anyagé akadálytalanul feljutnak a levelekbe, azonbs­­ kész tápanyagok visszaáramlás köz­ben a gyűrűzés helyénél elakadnak és kénytele­nek a korona egyes részeiben, így többek között a hajtó és termőrügyekben, felhalmozódni. A bővebb terméshozam rendesen a gyűrűzést kö­vető 1 5 vagy második évben bekövetkezik A gyűrűzést vaskarikákkal, illetve dróttal is el lehet végezni. A karikát, drótot, a meg­gyűrűzendő helyen rászorítjuk a fára és rajta hagyjuk mindaddig, amíg a bőségesebb termés­hozam be nem követk­ék. Amennyiben idő­ben azt észlelnék, hogy a vasabroncs, illetv drót körül a fa erősen megvastagszik, egy út lazítunk rajtuk. Ha a drótot a fa kérge a­nyira benőtte volna, hogy nagyobb seb­ejtése­kkat nem tudnak eltávolí­tani, a kérget a gyűrűzésen keresztül a törzs hosszirányában, több helyen a fásrészig bevono­gatjuk. A köpülyözést leginkább akkor szokták al­kalmazni, ha a fa kérge a fatesthez hozzásült, vagy ha túlságosan sok a­­fában a nedvesség. Előbbi esetben a nedvkeringés akadályozva van, utóbbi esetben a meggyorsult nedvkerin­­gés túlságosan sok hajtórész és kevés termő­rész fejlődését segíti elő, sőt nedvesebb időjárás esetén a zsenge vesszők (szemek) elfagyásához is nagymértékben hozzájárulhat. A kéregnek a fatestre való rásütése rende­sen olyankor fordul elő, amidőn egy nagyon esős év után szárazság következik. A gyorsan fejlődött zsenge héj ilyenkor vizének leg­nagyobb részét elveszítve, vasabroncsként fe­szül a fához. A köpülyözést­ úgy végezzük, hogy a tör­­zet, esetleg a vastagabb ágakat is hosszában éles késsel a fás részig behasogatjuk. A köpü­­lyüzés által keletkezett sebek helyén a fa kérge a belső feszítőerőnek enged, megtágul és a ren­des nedvkeringés megindul, illetve a fa vizet veszít és a besűrűsödött tápnedvek termést­­fokozóan haltnak. Közgazdasági apró tü­rek (Bucureşti.) A belföldi nehézipar jelenté­keny katonai megrendeléseket kapott. (Timişoara.) A bánsági gabonapiac irány­zata lanyha. A kiviteli tevékenység csaknem teljesen szünetel. (Oradea.) A Mezőgazdasági Kamara a me­gyében gyümölcstermelési és szőlőmívelési elő­adásokat tart, melyek iránt a gazdák részéről élénk érdeklődés nyilvánul meg. A Magyar Párt oradeai tagozata is hasonló tárgyú elő­adássorozatot fejezett be az elmúlt héten. (Constanta.) Kiviteli célokra 26 vagon cu­kor érkezett a kikötővárosba. (Bucureşti.) Az oroszországi áruforgalom felvételének előmunkálatai folyamatban van­nak. A behozatal legfőbb cikkei a nyersgyapot-, pammutfonal-, tea-, prém- és gumiáru lesz. Ezzel szemben a kiviteli áruk között az állatok, állati termékek, nyersbőrök és a gyapjú fog fontosabb szerephez jutni. (Bucureşti.) A hivatalos lap legutóbbi száma kormányrendeletet közöl, mely szerint a csikóbőr kivitele tilos. (Ljubjana-Laibach.) A Nemzetközi Áru­mintavásárt június első hetében fogják meg­tartani. (Bucureşti.) A francia hitelezők meg­bízottja, Wenger a fővárosba érkezett és a tár­gyalásokat megkezdette. (Stockholm.) Svédország külkereskedelmi mérlege a folyó év első két hónapjában fel­tűnően deficites irányzatú. (Budapest.) A földmívelésügyi miniszté­rium a hússertést tenyésztő gazdák alkalmazot­tai számára négyhetes időtartamú sertésgon­dozó tanfolyamokat létesít. (Róma.) A Nemzetközi Mezőgazdasági Hi­vatal jelentése szerint a gabonapiac Európa­­szerte lanyha irányzatú. Amerikában sincs je­lentősebb külkereskedelmi tevékenység. (Bucureşti.) A CFR harmincnyolc százalé­kos felárral számolja el a valutákat. (Párizs.) A Kereskedelmi és Iparkamarák Nemzetközi Szövetsége mozgalmat kezdemé­nyez a világpiac valuta- és devizaügyeinek ren­dezése érdekében. 9 HÜLESNEL-GRIPPANAL TESTA GYÓGYIT ! Minden gyógyszertárban kapható • Felvették a költségvetésbe az 1935. évre szóló bázisér­­különbözeteket Timişoara. Saját tud. A háztulajdonosok egyesülete annak idején, miként jelentette, ak­ciót indított, hogy azon tagjai, akiknek a vé­dett lakások utáni házbérkülönbözet jár, pert indítsanak a pénzügyminisztérium ellen. Ez az akció karöltve indul­t meg a háztulajdonos­­szervezetek bucureştii szövetségével. Időköz­ben azonban úgy Bucureştin, mint másutt is hasonló perekben a különbözet megfizetésére kötelezte a bíróság a minisztériumot, úgyhogy most már inkább azon fáradozik az egyesület, hogy érdekelt tagjai igényüket jelentsék be. A bejelentés a törvény értelmében a bírósági por­­t­ürellnél történik, aki azt a pénzügy igazgatóság útján továbbítja a pénzügyminisztériumba. A háztulajdonosok egyesülete azon igyekezett, hogy a bejelentés az ilfovi törvényszék porta­­reljénél történjék meg , mintegy ötven tagjá­nak ilyen bejelentését továbbította is Bucu­­reştibe. Más városokból is sokan ott jelentették be igényüket. Most aztán az egyesület értesítést kapott Bucureştiből, hogy az akció sikerrel járt, annyiban, hogy a pénzügyminisztérium az 1935. évre eső bátbérkülönbözeteket már fel is vette az új költségvetés tervezetébe. Ezeket a különbözeteket tehát, ha a költségvetésnek ezt a részét megszavazzák, ki fogják fizetni. Ezek hat hónapra vonatkoznak, 1935 májustól novemberig, amikor a lakásvédelem megszűnt. Ami az 1934. évi különbözeteket illeti — 1934 májusától 1935 májusáig — ezeknek a költség­­vetésbe való felvétele is el volt már rendelve. Miután azonban a rendelet nem volt eléggé vi­lágos, végrehajtása elmaradt. A bucureştii ér­tesítés szerint azonban remény van rá, hogy ezek az összegek is belekerüljenek a költségve­tésbe, szóval, hogy ezek is az év tavaszán ki lesznek fizetve. Erdélyi és bánsági fiókot létesít a bucureşti kisipari szövetség. Timişoara. Saját tud. A kis­ipari szövetség, amelynek Bucureşti­ben van a székhelye s amellyel az erdélyi és bánsági ipa­­rosszervezetek együtt dolgoznak, mert avval a tervvel foglalkoznak, hogy külön erdélyi­ bánsági titkárságot szervez. Ennek is Bucureştiben volna a hivatala. Ez az iroda intézné el közvetlenül az erdélyi és bánsági iparosság ügyeit és képvisel­né ennek érdekeit. Az iroda élére G­a­­­ó Andrást, a timişoarai ipartestület titkárát kívánnák meg­nyerni, aki román ember, de a kisebbségi iparo­sok nyelvét is ismeri. Iparosok problémái. Timisoara. Sa­ját tud. Az Ipartestület a bucureşti kisiparo­sok szövetségétől meghívást kapott a március 1-én és 2-án tartandó kisipari kongresszusra. A kongresszusra meghívják az erdélyi és bán­sági iparos­szervezeteket is. Samoila elnök­­szenátor, Román Valér visszavont ipartörvény­­t érvért­év­el kapcsolatban az iparosság kívánsá­gait fejtegeti, amelyeket egy uj ipart­örvényben meg kellene valósítani s egyben a kisipari kamara felállítását sürgeti meg újjból. A kon­gresszuson foglalkoznak az iparosság túladóz­tatásával és a betegsegélyző illetékekkel, egy iparosbank felállításának szükségességével, mérsékelt vasúti jegyeket követelnek, megtár­gyalják a nyersanyag drágulásának kérdését és foglalkoznak az iparra nézve káros trösztök és kartell­ek problémájával. A kongresszusról memorandumot terjesztenek elő illetékes hely­re az iparos-ifjúság szakmabeli továbbképzésé­nek lehetővé tételéről.

Next