Erdélyi Lapok, 1936. április-június (5. évfolyam, 75-144. szám; 124. számtól Uj Lapok néven)

1936-05-03 / 100. szám

B] 'M­­ al Legmodernebb, legolcsóbb STANDARD vas- és rézbútorgyár Oradea, Strada A. Lázár 10. fogházműhely, Telef.: 707. 12 A teljes darab 144 kisebb és 88 nagyobb negyedív alakú papírlapon, végig Vörösmarty kézírásával, de ebben is mennyi keresgélés, javítgatás nyo­maival. Ennek kiadatlan részei oly nagy szám­ban tárulnak a kutató elé, hogy szinte ez a kéz­iratos Csongor és Tünde egy másik műnek tűnne föl, ha nem tudnánk, hogy Vörösmarty a nyom­dai korrektúrában maga javított mindent, tehát ez a kézirata, amelynek pedig tündérszép részle­tei ismeretlenek még a nagy közönség előtt, tu­lajdonkép Vörösmarty kritikája rostájában ma­rad­t. Ilyen áthúzott sorai vannak: „A szerelmes, mint a méh. Csókra szomjú, csókra éh“,­­vagy: „Mint a hajnalló szerelemé, Mely sóhajból, sugalomból, Földi, mély szűken fogamzik, Majd a lélek szép világa Lesz határtalan hazája, Ott terül ki, ott virágzik Vágy s remények szép virága S üdv, gyönyör gyümölcsei“. Milyen utolérhetetlen finomsággal festi a t­öltő: „Boldog a fű, melyre lépnek­­ a szellő, mely arcaikról Lopja könnyű csókjait“. Még hosszasan olvashatnánk a kézirat isme­retlen részeit, de meg kell említenünk néhány elbeszélő költemény kéziratát is, melyek szintén becses adatokat tartalmaznak. Így a Hunyad­i Il­ászló, Salamon király, Bujdosó kéz­iratában is sok kihúzott sor van. Tündér­völgy című elbeszélő költeményének első címe „Csaba utazásáról“ szól, de ezt Vörösmarty eré­lyesen áthúzta és föléje írta: Tündérvölgy 1825. június 28., ponyaversekb°n írta V. M. Ismertetésünk befejezésül egyik legnagyobb drámája, Czilley és a Hunyadiak még közzé nem tett sorait idézzük, amiket még Vö­rösmarty maga mellőzött, erős önkritikájával, de lehet, hogy az osztrák cenzúra vetett ki a gyűj­teményes kötetből: „Vérünk nadálya Nándor (t. i. Fehérvár). A legnemesb vért szítja el, míg itt Poshadt, gonosz vér pang a szív erében. Itt kéne csapra ütni a hazát. Itt itt, hol a kém és az áruló­k veszett irigység fújják a követ!“ Érthető, hogy a pesti cenzor ilyen erő­sen Habsburg-célzatú sorokat nem hagyott benne a nyomtatásban. Tudjuk, hogy V. Ferdinánd ki­rály békeszerető, türelmes uralkodó volt és a magyarság lelki, nyelvi magához térésének idejé­ben másra. Vörösmarty volt, aki halhatatlan soré­ban (A legelső magyar ember stb) lojálisan, tör­vényt tisztelőn őt dicsőíti meg. A Czrillerek, V. László ármányos korszaka azonban a fentieket mondatta vele és kár, hogy összes műveibe ezek a sorok nem kerültek bele. . Mindenesetre ajánlatos, hogy aki csak Pestre vetődik, nézzen be az Akadémia gyűjteményeibe és ezeket a mélyen emberi és persze legelőször is magyar emlékeket, Vörösmarty kéziratait, el ne kerülje Dr Gergely Pál. Önnek is szüksége van arra, hogy tökéletesen megtanulja a német nyelvet! Játszva és a legrövidebb idő alatt tökéletesen megtanul németül a most már III. kiadásában megjelent Tanuljunk könnyen gyorsan németül című, magántanulásra kiválóan alkalmas nyelvkönyvből, amelyet Dr Ernst Hackel tanár, a Pázmány Péter Tud. Egyetem előadója, a báró Eötvös Coll. tanára irt. Ha valóban rövid idő alatt könnyen, szinte játszva akarja megtanulni az Ön számára nél­külözhetetlen német nyelvet, úgy azonnal vá­sárolja meg e művet, amelynek bővített, szó­jegyzékkel és a feladványok megfejtésével kiegészített III. kiadása most jelent meg! Ez a magántanulásra kiválóan alkalmas né­met nyelvtan néhány hónap alatt érte el harmadik kiadását! A NÉMET NYELV ISMERETE MA MÁR MINDENKI SZÁMÁRA LÉTÉRDEK! Ára fűzve 200 lei és 10 lei porta. Kapható: KÖNYVOSZTÁLYUNKNÁL. Szinte hangtalanul siklik az oradeai autó­busztársaság gyönyörű öttonnás kényelmes Citroen-kocsija az útmenti gyümölcsfák virá­gos sorfala között. Mögöttünk lassanként elmo­sódnak a templomtornyok, a Kálvária-domb szelíd ívelése és Szent László városa beleolvad a föléjnk boruló kristály üvegbúra peremébe. Úgy siet ez a jókötésű kényelmesen rin­gató gépkocsi a szénfekete földsávok között, mint egy túlbuzgó kis katicabogár a kerek ebédlőasztal lapján. Mert szabályosan kerek alattunk a zöldülő vetésekkel csíkozott föld. Bármerre nézünk, mindenütt szabályos kör­vonalban találkozik az ég a földdel és ennek a szép szabályos körnek mindig mi vagyunk a központja. Talán innen is ered a bánsági em­berek fokozottabb öntudata, nemcsak a gond­talan jólétből és gazdagságból. Bent az autóbuszban kedélyes a hangulat A soffőr régi jó ismerősként üdvözli egyik­másik utast, a kalauz meg nagy igyekezettel magyarázza egy tapasztalatlan érdeklődőnek a tarifa szabályzatait. Mellettem sápadt arcú fia­tal­ember ül és igen rokonszenvesen hallgat. Még a „Hová tetszik utazni?“ — kérdéssel sem zavar. A kényes útitárs Előttem a sofőr melletti ülésen aranylán­cos, fényes arcú úr érdeklődik melegen, hogy hánykor érünk Aradra. A sofőr felel, — fényes arcú úr boldog! — Hogyne, mikor még aznap visszajöhet Salontára. A fényes arcú úr ugyanis nem szereti a szállodákat. „Pedig hát nekem is van egy!“ — vallja be szégyenlősen. Dehát mégis csak más az, az ember megszokott ágya, kényelme! A fényes arcú úr határozottan kényes ember lehet, ezt nemcsak a sofőr, han­­­nem valamennyien tudomásul vesszük, akik a közelében ülünk. A szomszédom pedig úgy hallgat, hogy adott esetben a welszi herceg sem hallgathatna illedelmesebben. Ámde a fényes arcú úr hirte­len egy negyedfordulatot csinál hátrafelé. Egy pillanat, és: — Tibor te vagy? kiáltással igyek­szik szótalan szomszédom nyakába borulni. Az meg titokzatosan mosolyog. Ezt is fegyelmezet­ten és rokonszenvesen csinálja. Aztán halkan mondja: — Én már régen felismertelek, csak arra vártam, hogy erre fordulj! A fényes arcú úr most még boldogabb: — Megismertél? Pedig jól meghíztam! Mi? Hja, — megházasodtam. Mit nem tesz egy jó feleség! — Látom rajtad, hogy jól megy a dolgod! Hol laktok? — Salontán. Ide húzódtunk. Itt három há­zam van. Az aradi szállodámat bérbeadtam. Mit bajlódtam vele? Nem igaz? Hát te? Meg­házasodtál? A szomszédom arcáról elszáll az a derűs mosoly. — Meg. És fél évvel ezelőtt eltemettem sze­gényt. —• Meghalt? Beteg volt? — Az. Évekig. Pedig nagyon jól éltünk. Még úgy betegen is el lettem volna, vele száz évig. Hiába. Elmenti Egy pillanatra néma csend támad az autó­buszban. Körülbelül húsz különféle ember — egyforma tisztelettel és rokonszenvvel gondol arra a halott asszonyra, akinek a szomorú szívű férje mellettem ül. Ennél igazabb és meghatóbb gyászjelentést még sohasem hallottam. A sorsdöntő kávés üveg A fényes arcú úr az ülés fölé hajlik, koto­rász, aztán diadalmasan felemel egy kávéval töltött literes üveget. — Kávé! — Vájjon ki hagyta itt? Most ve­szem észre, hogy rajta ültem. Szomszédom mosolyog: — Szerencséd, hogy­ nem folyt ki. — Jártam már úgy is! — legyint a fényes arcú. Akkor még legényember voltam. Éppen az eljegyzésemre utaztam. A kocsiban alám ke­rült egy üveg kávé. Tudod, a nagynéném „gondoskodott“. — Kifolyt. Úgy nem mehet­tem eljegyzésre. Vissza kellett fordulnom. Emiatt másnap értem a leányokhoz. A vendé­gek akkor már elmentek — és nekem vissza­küldték a gyűrűt. így volt. Többen nevetnek. — így volt. Egy üveg kávé miatt! — erő­síti a fényes arcú úr. Szomszédom halkan mondja: — Hát csak vigyázz, nehogy megint a ru­hádra folyjon. — Folyhat, — legyintett vígan a fényes arcú. — Már három gyermekem van! Odakint a nap hol kibukkan az aranyszélű felhők mögül, hol elbújik alájuk! — néha egy kis szivárványos zápor paskolja az országút porát, de hamarosan kiszaladunk a felhő alól. Néhány perccel négy óra előtt érkezünk Aradra. Fél egykor még az oradeai Sas-palota előtt voltunk. Aztán más gépre ülünk és mi­előtt még igazán elbúsulhatnánk magunkat az Aradon lemaradt útitársak miatt, — máris ott állunk a Timi§oarai kadettiskola előtt. A tulipánok városa Timișoara — most a tulipánok városa. Fő­terein a szivárvány minden színében pompázó tulipántáblák díszlenek. A koratavaszi kerté­szet ragyogó művészete deríti fel a szemet lép­­ten-nyomon. És még valami — az a lázas, siető építkezés, ami Erdély egyetlen városában sem tapasztalható ilyen mértékben. Alig van utcája, ahol 2—3 telek előtt ne állanának a vö­rös téglaoszlopok, állványok, épülő falak, ház­tetők. A gyermekkori emlékeim közt szereplő kukoricatáblák, vársáncok­­ teljesen eltűntek a föld színéről, helyettük gyönyörű új paloták nőttek ki a földből, függőkertek, modern színes épületek. A színház is új ruhát kap kívül-belül. Pazar kiállítású, pompás ízlésű gyönyörű új ruhát, — a város itt nem takarékoskodott a milliókkal. Amint tágra meresztett szemmel nézem a nézőtér eperszínű bársony huzatait, gazdag aranyozású páholydíszeit, hirtelen a Bob herceget látom megelevenedni a szín­padon. Haller Irma játssza és én mindazt, amit látok, olyan könnyen el tudom hinni való igaz­ságnak, akárcsak Tündér Ilonát vagy a vasorrú bábát. Éppen az első szent áldozásra készülök és a vasárnapi szentmisék alkalmával olyan fé­lénk elbotladozó lépésekkel kísérem nagynéné­­met a Dóm-templom lépcsőin fölfelé. Stopp! — Rég volt. Akkor még nem jutottunk el öt óra alatt Oradeától Tim­ișoaráig, — most pedig repülő­gépek berregnek a levegőben és egy óra alatt is át lehet repülni ezt a távolságot. A Bega gyönyörű zöld partjai között most indulnak a regatták. Egy motorcsónak is csip­kés habokat ver a mélytükrű zöld vízben. Gyer­mekek nyüzsögnek a begaparti sétatereken és csilingelő hangocskák muzsikálják a „Hosszú­lábú gólyabácsi“-t... Néhány nap múlva visszafelé már orgona­bokrok lila fodra hajlik ki a falusi kertek ke­rítése fölött és az öttonnás Gi­roen-kocsi talán még nagyobb buzgalommal szalad, mint oda­felé. Fél háromkor ültünk fel Timisoarán és a Szent László-templom toronyórája éppen hetet kongat, mire a Sas-palota elé érünk. Nagyon megcsappant a mesebeli „mérföldjáró csizmák“ értéke. A mai gyermek el sem csodálkozik Virágos fák között suhan a gép.*» — A bánságiak önérzetének titka — Erdélyi Lapok V. évf., 100. szám. — Vasárnap, 1936. május 3.

Next