Erdélyi Napló, 1991. szeptember-október (1. évfolyam, 1-9. szám)

1991-09-05 / 1. szám

2. 0­­RSZÁG-VILAG EMELKEDŐ ÁRAK, CSÖKKENŐ REÁLBÉREK KORÁJÁBAN A piacgazdálkodásra való átté­rés a lakosság minden rétegét érinti. A még most is kisjöve­delmű paraszt, aki nem a sza­badpiacon eladható termékei­nek bevételéből él, a „kialku­dott“ bérének bizonytalansága miatt bátortalan munkás vagy hivatalnok a fizetéstől-fizetésig muszájhatárai között egyre ke­vesebbet vásárolhat a hazai „fixből". Megelőzendő az árliberalizá­lás lakosságra ható sokkját, a kormány a főbb élelmezési cik­kek és szolgáltatások árát lép­csőzetes emelkedésben valósí­totta meg, s ennek a folyamat­­nak utolsó fázisa 1991 végén zárul. De mit is hozott a teg­nap? Az előzetes beharangozá­sok ellenére indokolatlanul ma­gas árdrágítást tapasztalha­tunk, elsősorban a hústermékek egész skáláján. A tőkehús az egykori 35—43 lejes kilónkénti árról több mint 500 %-os ug­rással 250 lej fölé emelkedett, s a szalámiféleségek legolcsób­­bikán is megszokottá lett a há­­romszámjegyű és gyakran a 3— 400 lej között „kialkudott“ ér­ték. Hogy a drágábbakról ne is szóljunk, hiszen a „minőség“ (a gépsonka, a göngyölt sonka, a téli szalámi — ha egyáltalán kapható­­— 580, 670, 8—900 lej között) a hétköznapi ember számára szinte elérhetetlen ... Ezt a látványos árdrágítást mutatja a tej- és sajtféleségek „választéka“ (az egyféle 200— 250 lejes sajt — mely a régi érték 600 %-át éri!), a papír­termék tucatja (pl. egy ír író­­papír az eddigi 0,05 lejről 0,50 lejre „ugrott“ — azaz tízszere­sére — s ennek mértékében változtak-változnak a könyv­árak is), melynek kapcsán las­san luxusnak számít egy-egy kötet megvétele, s ha a lábbe­liket nézzük, azok árának 400 —500 %-os „kiképzése“ (a ré­ginél is rosszabb minőségben!) szintén csak azt példázza, hogy a piacgazdaság stádiumának kezdetleges állapotába átlag­ban 400—500 %-os áremelke­déssel, inflációval jutottunk, s ezáltal nem csak az életszín­vonal részes esése riasztó, de az a kilátástalansági állapot is, melybe egy a terveit csupán részben megvalósító frontveze­­­tés hajszolta a társadalmat. De ne legyünk igazságtala­nok: egy kezdetleges „szociális védőháló“ kialakítása folya­matban van. Az első fizetés­­rendezések kialkudott határai elérték a nagyon „megnyugta­tó“ 40—60 °/c-ot, határozottabb ágazatok (vasút, bányászat stb.) esetében a 200—250 %-os emel­kedést is, s ezzel, valamint a nyugdíjak minimális „rendezé­sével“ az illetékes azt hiszi, hogy jól is végezte dolgát! Pe­dig a legegyszerűbb számítás­sal is­ kimutatható, hogy a munkából és bérből élők jö­vedelmi szintje, a reálbér és a pénz reálértéke legalább 300 %-al alacsonyabb az 1989 e­­lőttinél. Nem, nem az „aranykorsza­kot“ sírjuk vissza, isten ment­sen annak erkölcsi-szellemi­­gazdaságpolitikai légkörétől, de azt szeretnénk jelezni, hogy az NMI­-es szemléletű reformpoli­tika alapjaiban sántít: bevezet­tek egy árliberalizációt áru­választék megteremtése nélkül, s az így kialakított monopol­­helyzettel a régiről új névre keresztelt, de többségében most is állami tulajdonú vállalkozá­sokat segítették. Privatizációt harsonáznak, de azt valójában a bürokratikus ügyintézés e­­zernyi gátjával akadályozzák a végrehajtó szervek, amelyek­ben a régi pártállam kiszolgá­lói ülnek. Adtak egy kevés földet a parasztnak, de nem tették mellé a blokjogot biz­tosító okiratot, s a bizonytalan­ság légkörét fenntartva a jövő évi termést veszélyeztetik, hi­szen elvették a földet műve­­­­lők munkakedvét. S az eddigi burkolt munka­­nélküliségből hivatalosan is el­ismert „státusz“ lett — marok­nyi segéllyel —, s a gimnáziu­mot, egyetemet végzettek jövő­képe alaposan beszűkült. Mert a piacgazdaság még nem mű­ködik, de annak elveit haran­gozva elsietett intézkedésekkel kérkedve úgy teszünk, mintha már működne! Nyugati normákat célbavéve keleti (balkáni) módon ügykö­dik az a kormánycsapat, mely eddig hibát­ hibára halmozva csupán annyit ért el, hogy a helyzet néhány haszonélvezőjét meggazdagítva és az általa kép­viselt állam szavahihetőségét veszítve oly képet teremtett Romániáról, mely a demokrá­cia és kommunizmus köztes ál­lapotát mutatva elriasztja in­nen a nyugati tőkét. Öngól ez a javából, melyet nehéz lesz kiegyenlíteni... INDIG OTTÓ SZOVJET-MOLDÁVIA FÜGGETLEN Az elmúlt hét kétségkívül legkiemelkedőbb eseménye térségünk­ben Szovjet-Moldávia függetlenségének a kikiáltása volt. A kül­sőségekben sem szűkölködő történelmi pillanatot élő-egyenesben közvetítette a román televízió, természetesen szinkron-tolmácsok igénybevétele nélkül. Az eseményt akár korszaknyitónak is nevezhetnénk, ha leg­alább körvonalaiban látnánk azt a korszakot melynek kezdeté­nek tanúi lehettünk képernyőinken (és itt messze nem az említett térkép „körvonalaira“ gondoltunk). A szovjet iga alatt tengődő köztársaságok szomorú sorsa im­már közismertté vált, főként a baltikumi események következ­tében. Ezen belül azonban Moldávia különösen hátrányos hely­zetét helyi adottságainak, gyenge iparosításának, közepesen ter­mő vidékének köszönheti. De ez nem minden. A még a latin írásjelek bevezetéséért is külön harcot vívó románságra leselkedő legnagyobb veszélyre az egyik felszólaló, Dionisie Tanasoglu, ot­tani román író hívta fel a figyelmet. Szerinte ugyanis, a román­ság „ruszifikálása“ hosszú távon súlyosabb következményekkel jár, mint a gazdasági bajok. Az író erélyesen síkra szállt az el­len a magatartás ellen, mely a többség nyelve, kultúrája ráerő­­szakolásával minden erővel az együttélő kissebbségek beolvasz­tására törekszik. Erre (másoknak is) csak annyit mondhatunk: igaza van! — A román sajtóban leggyakrabban előforduló térkép — Romániai Magyar Szó augusztus 27-i számában megjelent „Castro-hason­­más Kuba élén?“ című cikk elolvasása után keres­tem meg Elisa Martinez kisasszonyt, a bukaresti Kubai Nagykövetség sajtó­irodájának vezetőjét. — RAPHAEL INFANTE, kubai emigráns üzletember a kanadai WEEKLY WORLD NEWS című maga­zinban arról ír — biztos forrásokra hivatkozva, sőt fényképes bizonyítékokkal is alátámasztva állítását —, hogy Fidel Castro elnök ez év január 9-én szívinfark­tusban elhunyt és egy majd­nem tökéletes hasonmása vezeti azóta Kubát.­­• Mindez álhír, hírlapi kacsa, amelyet bizonyos a­­merikai körök, de főként a CIA eszelhetett ki. Az úgy­nevezett kubai emigránsok, mint ez az üzletember is, jó pénzért kiszolgálják a­­zokat, akik mai napig sem tudták megemészteni azt, hogy Kuba kivívta függet­lenségét és önállóan is ké­pes szép sikerekre. Arra nem gondolnak, hogy egy olyan népszerű ember ha­lálát, mint amilyen Fidel Castro, lehetetlen volna csak úgy eltitkolni. De ha mégis, még mindig ott van­nak a régi harcostársai, a­­kiket semmilyen tökélete­sen hű hasonmás nem tud­na megtéveszteni. Fidel Castro, Kuba elnöke él és kitűnő egészségnek örvend. — Kuba gazdasági prob­lémákkal küzd, a lakosság életszínvonala is nagyon a­­lacsony. Mi ennek az oka? — Szerte a világon érez­teti hatását a gazdasági vál­ság. És óhatatlan, hogy ez ne érződjön meg a kubai gazdasági életben is. Ennek következménye az, hogy az életszínvonal is csökkent valamelyest, de semmikép­pen sem olyan mértékben, mint azt bizonyos médiák világszenzációként tálalják. Kormányunk azon dolgozik, hogy minél hamarabb túl­jusson ezeken a nehézsége­ken az ország. És ebben Kuba lakossága egy ember­­ként áll mellette. — A világ politikai erői úgy ítélik meg, hogy az u­­tóbbi hónapokban a kubai diktatúra mintha engedett volna a kemény kéz politi­kájából és érezhetően a de­mokratikus változások fe­lé tekintget. — Kubában soha nem volt diktatúra, mindezt csak a kapitalista politikusok ál­lítják be. Kuba mindig is штшшшттштттшшя1ттявттшшшттшттштшшш ÁLHÍR AZ ÁL-CASTRO a demokrácia útján haladt. Azok a változások, amelyeket a külföld a demokrácia „e­­lőfutárának“ minősít, egy­szerűen a világ minden tá­ján az előrehaladó politikai élet helyes következményei. Mert ahogy a történelem, úgy a politika is mindig halad, új­ít. S mint igazi demokratikus ország, Kuba sem zárkózik el ettől a ha­ladástól, újítástól. Kuba egy világra zárt ablak. — Tehát ez azt jelenti, hogy a kubaiak is utazhat­nak ezután bárhová, és bárki beutazhat Kubába? — Eddig is utazhatott minden igazi, hazáját szere­tő kubai. És bárki ellátogat­hatott Kubába, aki barát­sággal, tiszta szándékkal volt számjunkba Most egy furcsa kér­dést, ha megenged, kisasz­­szony. Mondhatom úgy is, hogy szavahihető emberek állítják: 1989 december 25- én nem Nicolae­ék Elena Ceauşescut végezték ki, ha­nem csak a hasonmásukat. És a két valódi személy Ku­bában talált menedékre és azóta is ott élnek. Kaphatok erre őszinte választ? — Természetesen. Ez is­­épp olyan álhír, mint az, hogy Fidel Castro meghalt. Durva hazugság! — És a Vina del Mar-i elnöki nyaraló szomszéd­ságában ki, vagy kik azok, akiket senki sem láthat, csak a három­­­tagú kiszol­gáló személyzet, és akiket a különlegesen kiképzett e­­lit alakulat tagjai őriz­nek? — Uram, nem tudom, i­­lyen értesüléseket honnan szerzett, de határozottan ál­lítom, hogy nálunk még Fi­del Castro elnököt sem őr­zi semmilyen elit alakulat. Szemenszedett hazugság az egész és Önt alaposan be­csapták. — Még egy utolsó kér­dés. Ha személyesen is sze­retnék erről meggyőződni, kapnék-e beutazási enge­délyt Kubába? — Bár nem értem, miért éppen Önnek kellene er­ről személyesen meggyő­ződnie, de ha vizumért fo­lyamodna nagykövetsé­günkhöz és mellékelve ezen kérését is beterjesztené, bi­zonyos vagyok abban, hogy ezt pozitívan értékelnék. Mi nyitott ország vagyunk, nincs takargatni valónk és erről bárki a helyszínen is megbizonyosodhat! — Köszönöm a beszélge­tést!­ ­ L ERDÉLYI NAPLÓ A elmúlt hét — csakúgy mint az azt megelőző — fegyver­ropogás közepette telt el Jugoszláviában. Bátran mondhatjuk, egy lépés sem történt a rendezés irányába, sőt, ha lehet, a feszült­ség tovább csontosodott az egymás ellen egyre elszántabb és el­keseredettebb harcot vivők között. A polgárháború egyre „szabályosabb" formát ölt, ami — pa­radox módon — azt jelenti, hogy egyre inkább figyelmen kívül hagy minden írott-íratlan vagy akár ésszerűségi szabályt is. Vu­­kovárt és Eszéket gyakorlatilag szétlőtték. A stratégiailag sem­mivel nem magyarázható harci cselekmények eredményeképp me­nekültek ezrei hagyják el otthonaikat és a szomszédos Magyar­­országon próbálják kivárni a számukra legalább nem életveszé­lyes idők elérkeztét, holott kérdés, hogy porig rombolt egziszten­ciájukat miként fogják újjáteremteni az otthoni — nem kevésbé porig rombolt — gazdasági közegben? A sors fintora, hogy az Dél­szláv testvérháború NAGY ÁRA LESZ A DEMOKRÁCIÁNAK úgymond „jugoszláv konfliktus“ kárvallottjainak tetemes hánya­da... magyar. „Kettőt ütnek" egy csapásra? Meglehet. De az, hogy a szerbek hallani sem akarnak semmiféle nemzetközi béke­misszióról , nem sok jóval kecsegtet, még akkor sem, ha az immár rendszeressé vált és egyre gyakoribb légi határsértés Ma­gyarország felé előbb-utóbb elkerülhetetlenné teszi a nemzetközi beavatkozást. Nem titok, a hadban álló Horvátországnak fogytán a fegy­vere és lőszere, ugyanúgy, ahogy az sem titok.A TK-S3L az után­pótlás biztosítására igen élénk a „nemzetközi összefogás". Gi®.­­dolunk itt elsősorban a minden különösebb „felségjel" nélküli il­legális fegyverkereskedőkre, akik számára a jugoszláv konfliktus nem több piaclehetőségnél — ha ugyan a kifacsart horvát gazda­ság fizetőképessége sokáig piacot jelenthet számukra. S vajon milyen fegyvereket kellene vásároljanak a horvátok ahhoz, hogy hatékonyan szembe tudjanak szállni a szövetségi hadsereg vadászbombázóival, harckocsioszlopaival? A Molotov­­koktélok, az aknavetők vagy a páncélöklök ideje ugyanis igen­csak leáldozóban van Jugoszláviában, helyüket a lézer és egyéb irányítású levegő-föld rakéták veszik át, mégpedig igen „haté­konyan" — persze csak akkor, ha lesz ki kezelje azokat. Belgrád­­ban ugyanis a „szövetségi" katonák szülei nem szívesen vesznek tudomást az „ügyről" és sokkal inkább fiaikat követelik vissza a jugoszláv parlament és a hadügyminisztérium lépcsőin. A rendezéshez való hozzáállás talán Horvátországban sem a legegészségesebb. Bizonyított, hogy a nehezen kicsikart, ingatag és valójában semeddig sem tartó tűzszüneteket nemegyszer pont a területvédelmi gerillák szegtek meg először. Ám valóban ők lennének a hibásak azért, hogy ma már mindenre lőnek, ami mozog? — Akárhogyis ... ők mégiscsak ott­hon vannak. De ki nincs? -Seg­

Next