Erdélyi Napló, 1991. szeptember-október (1. évfolyam, 1-9. szám)
1991-09-05 / 1. szám
2. 0RSZÁG-VILAG EMELKEDŐ ÁRAK, CSÖKKENŐ REÁLBÉREK KORÁJÁBAN A piacgazdálkodásra való áttérés a lakosság minden rétegét érinti. A még most is kisjövedelmű paraszt, aki nem a szabadpiacon eladható termékeinek bevételéből él, a „kialkudott“ bérének bizonytalansága miatt bátortalan munkás vagy hivatalnok a fizetéstől-fizetésig muszájhatárai között egyre kevesebbet vásárolhat a hazai „fixből". Megelőzendő az árliberalizálás lakosságra ható sokkját, a kormány a főbb élelmezési cikkek és szolgáltatások árát lépcsőzetes emelkedésben valósította meg, s ennek a folyamatnak utolsó fázisa 1991 végén zárul. De mit is hozott a tegnap? Az előzetes beharangozások ellenére indokolatlanul magas árdrágítást tapasztalhatunk, elsősorban a hústermékek egész skáláján. A tőkehús az egykori 35—43 lejes kilónkénti árról több mint 500 %-os ugrással 250 lej fölé emelkedett, s a szalámiféleségek legolcsóbbikán is megszokottá lett a háromszámjegyű és gyakran a 3— 400 lej között „kialkudott“ érték. Hogy a drágábbakról ne is szóljunk, hiszen a „minőség“ (a gépsonka, a göngyölt sonka, a téli szalámi — ha egyáltalán kapható— 580, 670, 8—900 lej között) a hétköznapi ember számára szinte elérhetetlen ... Ezt a látványos árdrágítást mutatja a tej- és sajtféleségek „választéka“ (az egyféle 200— 250 lejes sajt — mely a régi érték 600 %-át éri!), a papírtermék tucatja (pl. egy ír írópapír az eddigi 0,05 lejről 0,50 lejre „ugrott“ — azaz tízszeresére — s ennek mértékében változtak-változnak a könyvárak is), melynek kapcsán lassan luxusnak számít egy-egy kötet megvétele, s ha a lábbeliket nézzük, azok árának 400 —500 %-os „kiképzése“ (a réginél is rosszabb minőségben!) szintén csak azt példázza, hogy a piacgazdaság stádiumának kezdetleges állapotába átlagban 400—500 %-os áremelkedéssel, inflációval jutottunk, s ezáltal nem csak az életszínvonal részes esése riasztó, de az a kilátástalansági állapot is, melybe egy a terveit csupán részben megvalósító frontvezetés hajszolta a társadalmat. De ne legyünk igazságtalanok: egy kezdetleges „szociális védőháló“ kialakítása folyamatban van. Az első fizetésrendezések kialkudott határai elérték a nagyon „megnyugtató“ 40—60 °/c-ot, határozottabb ágazatok (vasút, bányászat stb.) esetében a 200—250 %-os emelkedést is, s ezzel, valamint a nyugdíjak minimális „rendezésével“ az illetékes azt hiszi, hogy jól is végezte dolgát! Pedig a legegyszerűbb számítással is kimutatható, hogy a munkából és bérből élők jövedelmi szintje, a reálbér és a pénz reálértéke legalább 300 %-al alacsonyabb az 1989 előttinél. Nem, nem az „aranykorszakot“ sírjuk vissza, isten mentsen annak erkölcsi-szellemigazdaságpolitikai légkörétől, de azt szeretnénk jelezni, hogy az NMI-es szemléletű reformpolitika alapjaiban sántít: bevezettek egy árliberalizációt áruválaszték megteremtése nélkül, s az így kialakított monopolhelyzettel a régiről új névre keresztelt, de többségében most is állami tulajdonú vállalkozásokat segítették. Privatizációt harsonáznak, de azt valójában a bürokratikus ügyintézés ezernyi gátjával akadályozzák a végrehajtó szervek, amelyekben a régi pártállam kiszolgálói ülnek. Adtak egy kevés földet a parasztnak, de nem tették mellé a blokjogot biztosító okiratot, s a bizonytalanság légkörét fenntartva a jövő évi termést veszélyeztetik, hiszen elvették a földet művelők munkakedvét. S az eddigi burkolt munkanélküliségből hivatalosan is elismert „státusz“ lett — maroknyi segéllyel —, s a gimnáziumot, egyetemet végzettek jövőképe alaposan beszűkült. Mert a piacgazdaság még nem működik, de annak elveit harangozva elsietett intézkedésekkel kérkedve úgy teszünk, mintha már működne! Nyugati normákat célbavéve keleti (balkáni) módon ügyködik az a kormánycsapat, mely eddig hibát hibára halmozva csupán annyit ért el, hogy a helyzet néhány haszonélvezőjét meggazdagítva és az általa képviselt állam szavahihetőségét veszítve oly képet teremtett Romániáról, mely a demokrácia és kommunizmus köztes állapotát mutatva elriasztja innen a nyugati tőkét. Öngól ez a javából, melyet nehéz lesz kiegyenlíteni... INDIG OTTÓ SZOVJET-MOLDÁVIA FÜGGETLEN Az elmúlt hét kétségkívül legkiemelkedőbb eseménye térségünkben Szovjet-Moldávia függetlenségének a kikiáltása volt. A külsőségekben sem szűkölködő történelmi pillanatot élő-egyenesben közvetítette a román televízió, természetesen szinkron-tolmácsok igénybevétele nélkül. Az eseményt akár korszaknyitónak is nevezhetnénk, ha legalább körvonalaiban látnánk azt a korszakot melynek kezdetének tanúi lehettünk képernyőinken (és itt messze nem az említett térkép „körvonalaira“ gondoltunk). A szovjet iga alatt tengődő köztársaságok szomorú sorsa immár közismertté vált, főként a baltikumi események következtében. Ezen belül azonban Moldávia különösen hátrányos helyzetét helyi adottságainak, gyenge iparosításának, közepesen termő vidékének köszönheti. De ez nem minden. A még a latin írásjelek bevezetéséért is külön harcot vívó románságra leselkedő legnagyobb veszélyre az egyik felszólaló, Dionisie Tanasoglu, ottani román író hívta fel a figyelmet. Szerinte ugyanis, a románság „ruszifikálása“ hosszú távon súlyosabb következményekkel jár, mint a gazdasági bajok. Az író erélyesen síkra szállt az ellen a magatartás ellen, mely a többség nyelve, kultúrája ráerőszakolásával minden erővel az együttélő kissebbségek beolvasztására törekszik. Erre (másoknak is) csak annyit mondhatunk: igaza van! — A román sajtóban leggyakrabban előforduló térkép — Romániai Magyar Szó augusztus 27-i számában megjelent „Castro-hasonmás Kuba élén?“ című cikk elolvasása után kerestem meg Elisa Martinez kisasszonyt, a bukaresti Kubai Nagykövetség sajtóirodájának vezetőjét. — RAPHAEL INFANTE, kubai emigráns üzletember a kanadai WEEKLY WORLD NEWS című magazinban arról ír — biztos forrásokra hivatkozva, sőt fényképes bizonyítékokkal is alátámasztva állítását —, hogy Fidel Castro elnök ez év január 9-én szívinfarktusban elhunyt és egy majdnem tökéletes hasonmása vezeti azóta Kubát.• Mindez álhír, hírlapi kacsa, amelyet bizonyos amerikai körök, de főként a CIA eszelhetett ki. Az úgynevezett kubai emigránsok, mint ez az üzletember is, jó pénzért kiszolgálják azokat, akik mai napig sem tudták megemészteni azt, hogy Kuba kivívta függetlenségét és önállóan is képes szép sikerekre. Arra nem gondolnak, hogy egy olyan népszerű ember halálát, mint amilyen Fidel Castro, lehetetlen volna csak úgy eltitkolni. De ha mégis, még mindig ott vannak a régi harcostársai, akiket semmilyen tökéletesen hű hasonmás nem tudna megtéveszteni. Fidel Castro, Kuba elnöke él és kitűnő egészségnek örvend. — Kuba gazdasági problémákkal küzd, a lakosság életszínvonala is nagyon alacsony. Mi ennek az oka? — Szerte a világon érezteti hatását a gazdasági válság. És óhatatlan, hogy ez ne érződjön meg a kubai gazdasági életben is. Ennek következménye az, hogy az életszínvonal is csökkent valamelyest, de semmiképpen sem olyan mértékben, mint azt bizonyos médiák világszenzációként tálalják. Kormányunk azon dolgozik, hogy minél hamarabb túljusson ezeken a nehézségeken az ország. És ebben Kuba lakossága egy emberként áll mellette. — A világ politikai erői úgy ítélik meg, hogy az utóbbi hónapokban a kubai diktatúra mintha engedett volna a kemény kéz politikájából és érezhetően a demokratikus változások felé tekintget. — Kubában soha nem volt diktatúra, mindezt csak a kapitalista politikusok állítják be. Kuba mindig is штшшшттштттшшя1ттявттшшшттшттштшшш ÁLHÍR AZ ÁL-CASTRO a demokrácia útján haladt. Azok a változások, amelyeket a külföld a demokrácia „előfutárának“ minősít, egyszerűen a világ minden táján az előrehaladó politikai élet helyes következményei. Mert ahogy a történelem, úgy a politika is mindig halad, újít. S mint igazi demokratikus ország, Kuba sem zárkózik el ettől a haladástól, újítástól. Kuba egy világra zárt ablak. — Tehát ez azt jelenti, hogy a kubaiak is utazhatnak ezután bárhová, és bárki beutazhat Kubába? — Eddig is utazhatott minden igazi, hazáját szerető kubai. És bárki ellátogathatott Kubába, aki barátsággal, tiszta szándékkal volt számjunkba Most egy furcsa kérdést, ha megenged, kisaszszony. Mondhatom úgy is, hogy szavahihető emberek állítják: 1989 december 25- én nem Nicolaeék Elena Ceauşescut végezték ki, hanem csak a hasonmásukat. És a két valódi személy Kubában talált menedékre és azóta is ott élnek. Kaphatok erre őszinte választ? — Természetesen. Ez isépp olyan álhír, mint az, hogy Fidel Castro meghalt. Durva hazugság! — És a Vina del Mar-i elnöki nyaraló szomszédságában ki, vagy kik azok, akiket senki sem láthat, csak a háromtagú kiszolgáló személyzet, és akiket a különlegesen kiképzett elit alakulat tagjai őriznek? — Uram, nem tudom, ilyen értesüléseket honnan szerzett, de határozottan állítom, hogy nálunk még Fidel Castro elnököt sem őrzi semmilyen elit alakulat. Szemenszedett hazugság az egész és Önt alaposan becsapták. — Még egy utolsó kérdés. Ha személyesen is szeretnék erről meggyőződni, kapnék-e beutazási engedélyt Kubába? — Bár nem értem, miért éppen Önnek kellene erről személyesen meggyőződnie, de ha vizumért folyamodna nagykövetségünkhöz és mellékelve ezen kérését is beterjesztené, bizonyos vagyok abban, hogy ezt pozitívan értékelnék. Mi nyitott ország vagyunk, nincs takargatni valónk és erről bárki a helyszínen is megbizonyosodhat! — Köszönöm a beszélgetést! L ERDÉLYI NAPLÓ A elmúlt hét — csakúgy mint az azt megelőző — fegyverropogás közepette telt el Jugoszláviában. Bátran mondhatjuk, egy lépés sem történt a rendezés irányába, sőt, ha lehet, a feszültség tovább csontosodott az egymás ellen egyre elszántabb és elkeseredettebb harcot vivők között. A polgárháború egyre „szabályosabb" formát ölt, ami — paradox módon — azt jelenti, hogy egyre inkább figyelmen kívül hagy minden írott-íratlan vagy akár ésszerűségi szabályt is. Vukovárt és Eszéket gyakorlatilag szétlőtték. A stratégiailag semmivel nem magyarázható harci cselekmények eredményeképp menekültek ezrei hagyják el otthonaikat és a szomszédos Magyarországon próbálják kivárni a számukra legalább nem életveszélyes idők elérkeztét, holott kérdés, hogy porig rombolt egzisztenciájukat miként fogják újjáteremteni az otthoni — nem kevésbé porig rombolt — gazdasági közegben? A sors fintora, hogy az Délszláv testvérháború NAGY ÁRA LESZ A DEMOKRÁCIÁNAK úgymond „jugoszláv konfliktus“ kárvallottjainak tetemes hányada... magyar. „Kettőt ütnek" egy csapásra? Meglehet. De az, hogy a szerbek hallani sem akarnak semmiféle nemzetközi békemisszióról , nem sok jóval kecsegtet, még akkor sem, ha az immár rendszeressé vált és egyre gyakoribb légi határsértés Magyarország felé előbb-utóbb elkerülhetetlenné teszi a nemzetközi beavatkozást. Nem titok, a hadban álló Horvátországnak fogytán a fegyvere és lőszere, ugyanúgy, ahogy az sem titok.A TK-S3L az utánpótlás biztosítására igen élénk a „nemzetközi összefogás". Gi®.dolunk itt elsősorban a minden különösebb „felségjel" nélküli illegális fegyverkereskedőkre, akik számára a jugoszláv konfliktus nem több piaclehetőségnél — ha ugyan a kifacsart horvát gazdaság fizetőképessége sokáig piacot jelenthet számukra. S vajon milyen fegyvereket kellene vásároljanak a horvátok ahhoz, hogy hatékonyan szembe tudjanak szállni a szövetségi hadsereg vadászbombázóival, harckocsioszlopaival? A Molotovkoktélok, az aknavetők vagy a páncélöklök ideje ugyanis igencsak leáldozóban van Jugoszláviában, helyüket a lézer és egyéb irányítású levegő-föld rakéták veszik át, mégpedig igen „hatékonyan" — persze csak akkor, ha lesz ki kezelje azokat. Belgrádban ugyanis a „szövetségi" katonák szülei nem szívesen vesznek tudomást az „ügyről" és sokkal inkább fiaikat követelik vissza a jugoszláv parlament és a hadügyminisztérium lépcsőin. A rendezéshez való hozzáállás talán Horvátországban sem a legegészségesebb. Bizonyított, hogy a nehezen kicsikart, ingatag és valójában semeddig sem tartó tűzszüneteket nemegyszer pont a területvédelmi gerillák szegtek meg először. Ám valóban ők lennének a hibásak azért, hogy ma már mindenre lőnek, ami mozog? — Akárhogyis ... ők mégiscsak otthon vannak. De ki nincs? -Seg