Erdélyi Napló, 1995. szeptember-október (5. évfolyam, 36-43. szám)
1995-09-06 / 36. szám
1995. szeptember 2.ronika Sorbán Attila Álomhajó című riportjában (Erdélyi Napló, V. évfolyam, 205. szám, 1995. augusztus 23.) a hazai politikai újságírásban példátlan hangnemet üt meg a magyar kormányzattal és annak kisebbségpolitikájával szemben. Érvekkel alá nem támasztott értékítéletek, tárgyi tévedések és szerkesztési bakik teszik, véleményem szerint, újságírói szempontból is elfogadhatatlanná az írást, nem is beszélve a politikai üzenet kétes jellegéről. Kezdjük a dőlt betűkkel szedett bevezetővel. A szerző sommásan megállapítja, hogy a magyar kormány kritikus időben magára hagyta a határon túli magyarságot. Köztudott, hogy Magyarország Alkotmánya kötelezi a mindenkori magyar kormányt, hogy segítse az országhatáron kívül élő magyarokat. Egy kormánnyal szemben a legsúlyosabb vád az alkotmányellenes működés. Megtagadta-e a magyar kormány a költségvetési támogatás eljuttatását a határon túlra? Megszakította kapcsolatait az utódállamokban létező legitim magyar szervezetekkel? Netán nem támogatta nemzetközi fórumokon a „határon túliak” ügyét? Valószínű, hogy S.A. nem tartja elég hatékonynak a magyar kormány kisebbségpolitikáját. Ezt valóban lehet vitatni vagy egyetérteni vele. De a „magára hagyás" súlyos aránytévesztés, hamis üzenet a határon túl élő magyaroknak, ami arról szól, hogy nem számíthatnak az anyaország támogatására, legalábbis addig, amíg a jelenlegi koalíció kormányoz Magyarországon. A következő állítás, ha lehet, még súlyosabb kérdéseket vet fel, hisz itt S.A. már nem saját véleményét írja: „A kisebbségi politikusok... úgy érezték, talán utoljára szólhatnak annak érdekében, hogy a magyar kormány változtasson kisebbségi politikáján”. Mit jelentsen ez? Ultimátumot, amelynek lejárta után az RMDSZ, az Együttélés, a VMDK és a többi szervezet megszünteti kapcsolatait a magyar kormánnyal? Tudtommal egy felelős kisebbségi politikus sem nyilatkozott hasonló szellemben. Marad két lehetőség: vagy az, hogy a „kisebbségi politikusok" egyet mondanak nyilvánosan, és mást Sorbán Attilának, és akkor ezt Sorbán segítségével sürgősen tisztázni kell, vagy pedig azt, hogy Sorbán saját gondolatait adja mások szájába, ami viszont durva csúsztatás. Maga a riport ironikus megjegyzésekkel indít az idei Szent István-Ünnep visszafogottságának kapcsán. Nem volt „csak” zászlóbontás, tisztavatás, ünnepi mise és Szent Jobb-körmenet. Nem derül ki, hogy mit hiányolt a szerző, netán az ironikusan említett „örömmámort”, a „kokárdás sallangot”? Mi itthon sokat derülünk-bosszankodunk az állandó ünnepségmánián, amely Romániában divatozik, az események lényegét elfedő, az általánosodó szegénységnek fittyet hányó, grandiózus külsőségeken. Ha nem mérünk kettős mércével, akkor nem értem a szerző aggályait. Azon, hogy a szerző a tűzijátékokat aszerint osztályozza, hogy hány millió magyarra szabottak, csak derülni lehet. Viszont burkolt politikai üzenetet sugall az ünnepi beszédek kollektív lekomcsihangulatozása. Az esemény egyik főszónokának, Göncz Árpádnak a beszédét én is hallottam: toleranciáról, multikulturalizmusról, etnikai békéről beszélt. Ha ezekről S.A.-nak az „új kenyér ünnepének" hangulata ugrik be, ez csak tendenciózus lehet. Sorbán szerint „süllyedőben a kárpát-medencei magyarság hajója”, „irtják falvainkat”, „a községesítés gyökereiben támadja a magyarságot”. Tudtommal Romániában 1968 óta nem volt területi-közigazgatási átalakítás, a községesítést pedig már azelőtt véghezvitték. A falurombolási programot pedig, úgy tűnik, Ceauşescuval együtt eltemették. Van nekünk épp elég valós bajunk, panaszunk, semhogy még újakat, nem létezőket találjunk ki melléjük. Hogy a „kötetlen beszélgetés” és az „ünnepi hangulat" közt nem tud különbséget tenni S.A., az nyelvhasználatát minősíti, hogy protokolláris alkalommal politikai állásfoglalást hiányol a HTMH-tól, politikai tájékozatlanságra vall. Nem térek ki a riport több más, erősen vitatható kitételére, de két megjegyzést még föltétlenül meg kell tennem. Az egyik technikai jellegű, négy képen is Tőkés László látható (Horn Gyula, Duray Miklós és Tempfli József társaságában), anélkül, hogy a riportból kiderülne, hogy a képek nem a hajón rendezett megbeszélésen készültek. A másik érdemi, és az utóiratban foglalt gorombaságot illeti. A szerző ízléstelennek minősíti a rendezvényt. (Azok után, hogy konzultált egy ismerősével, aki a Duna TV tudósítását követte. Mintha ő nem lett volna végig jelen! Ki az ízléstelen? - tevődik fel a kérdés. A találkozót megszervező HTMH? Az azon részvevő Markó Béla, Duray Miklós, A. Nagy László, Tempfli József? Netán ezek is, azok is? A részvevők nyilatkozataiból az derült ki, hogy hasznosnak ítélték a sétahajón tartott megbeszélést. A képek tanúsága szerint a hajón nem dáridózás és felhőtlen ünneplés folyt cigányzenével, hanem eszmecsere, felelős politikusok közt. A hajó, mint tárgyalási színhely, régóta ismert és kedvelt. Ezen felháborodni butaság. Emiatt intézményeket, embereket megsérteni, ismét azt kell mondanom, gorombaság. És végül, a félreértések elkerülése végett: korántsem tekintem tabutémának a magyar kormány kisebbségpolitikáját (mi több, az Erdélyi Napló egyik erősségének az e tárgyban közölt írásokat tartom). Sorban is írhat és gondolhat, amit akar. Viszont egy komoly lap - véleményem szerint - egy politikai eseményről nem hozhat le egy ennyire elfogult, pontatlan és egyoldalú tudósítást. Kolozsvár, 1995. augusztus 28. Tisztelettel: Kedves Napló! Eckstein-Kovács Péter Sorbán Attila sejthette, hogy írása nem marad visszhangtalan, sejthette, hogy támadni fogják, ezért - talán önmaga fedezésére - többször is leírja: egyesek egyfajta, mások mintha másfajta hajókiránduláson vettek volna részt augusztus 19-én Budapesten. Eckstein-Kovács Péter is másképp látta ezt a rendezvényt, mint S.A. és még sokan mások. Másfajta politikai üzenetet vesz készüléke, másfajta hangulatokat ébreszt benne az esemény. Ehhez neki joga van! De a liberalizmus alapértékeinek tisztelőjeként azt kell mondanom, hogy S.A.-nak is joga van a maga üzenetvevő készülékéhez, a maga látásmódjához, a maga hangulataihoz. Itt már az elején le is zárhatnánk a (véleményem szerint fölösleges) polémiát. Sajnos, nem tehetjük, mert E.K.P. olyan vádakkal illeti az Erdélyi Napló munkatársát és magát a lapot, amelyeket - bizonyítékok híján még egy újságírásban és szerkesztésben kezdő ügyvédbojtár is könnyen visszaverne. Olyan minősítéseket használ, amelyek megalapozottság híján a sértés kategóriájába sorolhatók. Vegyük sorra. E.K.P. azt mondja: „A hazai politikai újságírásban példátlan hangnemet üt meg a magyar kormányzattal és annak kisebbségpolitikájával szemben.” Ezt dicséretnek is vehetnénk az egyszólamú, szürke hazai magyar újságírás ismeretében, hiszen az eredetiség és az újszerűség, ha értékkel párosul, kivételes újságírói teljesítmény. De ebben az esetben, sajnos nem S.A. az, aki példátlan hangnemet ütött meg a témával kapcsolatban, hanem Csubela, Duray, Tőkés és a többi határon túli magyar vezető. Ők mondták el a magyarországi médiában ország-világ szeme láttára, füle hallatára, ők fogalmazták meg fenntartásaikat a magyar kormányzattal és annak kisebbségpolitikájával szemben, ahogy azokra S.A. írásában konkrétan is hivatkozik. E.K.P. sommásan csak kétes politikai üzenetről beszél, sajnos, bővebb információ hiányában ezzel a fogalommal nincs mit kezdeni. Azt pedig, ahogyan eljut addig, hogy S.A. írásába belemagyarázza a magyar kormány alkotmányellenes működésének vádját, a hétköznapi észjárás szerint igen erőltetett gondolatmenetnek tűnik. Lehet, hogy jogászkörökben egy hasonló levezetés bravúrnak minősíthető. De maradjunk a tényeknél. Csubela Ferenc - több millió néző erre a tanú - kimondta az ominózus kulcsszót: „magára hagyta“. De lehet, hogy Duray Miklós is kimondta, vagy ha nem, akkor mondanivalójából közvetve erre lehetett következtetni. Ultimátum?! E.K.P., a jogász és politikus természetesen szívesen él a szakterületére jellemző kifejezésekkel. Igen ám, de ami egy riportban egyet jelent, az másként hat, ha jogi kategóriákba szuszakolják. Vagy talán ő nem úgy érzi, hogy viszszafordíthatatlan, negatív folyamatok határozzák meg a kárpátmedencei magyarság jelenét és jövőjét? Erre figyelmeztettek a határon túli magyarok vezetői, és ezt az üzenetet S.A. csak közvetítette az Erdélyi Napló olvasóinak. Az általánosítás viszont a jogi és politikai gyakorlatban sem erény. Márpedig azt állítani, hogy S.A. kollektíven lekomcsizta az ünnepi szónokokat - beleértve Göncz Árpádot is -, enyhén szólva felületes általánosításnak, de még inkább rossz szándékú csúsztatásnak minősíthető. S.A. mondata így hangzik: „Az új kenyér ünnepének - a Kádár-korszakban hívták így kommunista prüdériával Szent István ünnepét - hangulata érződött a szónoklatokban.” No comment! S.A. máshol pedig azt írja, hogy: „Közben Eszéken lőnek. Szlovákiában hivatalosan nem lehet megszólalni magyarul, Erdélyben pedig irtják iskoláinkat, falvainkat.” Nos, az iskolákról most ne beszéljünk. Ami a falvakat illeti, talán E.K.P. nem olvasta az Erdélyi Napló 33. számában közölt Falusorvasztók című írásban Madaras Lázár képviselőtársának mondatait. Jó lenne, ha ezt a kérdést mielőbb megbeszélnék a frakcióban . Azon, ahogyan beleköt a riport illusztrációiba, én már nem csodálkozom. Hiszen abból E.K.P. négy képen csak Tőkést látta, mi pedig úgy gondoltuk, s a képszövegben azt írtuk, hogy a fotók középpontjában Horn Gyula áll. És nem pontos E.K.P. olvasata akkor sem, amikor azt írja, hogy a szerző ízléstelennek minősíti a rendezvényt. Nem ő tette, hanem az ismerőse, akire hivatkozik. Bár velem nem konzultált, ha megtette volna, valószínűleg hasonlót mondok én is, és besétálok abba a csapdába, hogy valaki majd összetéveszti mondandómban a rendezvényre és a részvevőkre vonatkozókat. Akárcsak E.K.P., én is fontosnak tartom végül leszögezni, hogy S.A. cikkében szó sincs vádaskodásról, kétes politikai üzenetekről, ultimátumokról. Azért, hogy az írás kissé szubjektívre és egyoldalúra sikerült, nem a szerző, hanem a tények a felelősek. A tények pedig tények maradtak E.K.P elmarasztaló írása után is, aki egyetlen hamis állításra, pontatlan adatra sem utal. S.A. nem bírálja a kormányt és a Határon Túli Magyarok Hivatalát sem, viszont nem titkolja el mások bírálatát és a rendezvénnyel kapcsolatban megfogalmazott fenntartásait. Úgy járt, mint az a bizonyos egyszeri hírvivő: rossz hírt hozott, hát megbüntették. Legvégül nagyon szomorúan és nagyon félve kérdezem meg E.K.P. képviselő urat - úgy is, mint a Szabadelvű Kör platformjának vezetőjét -: mi a helyzet a híres liberális toleranciával, a másság tiszteletével, a gondolati és véleményszabadsággal?... Levele olvastán kicsit úgy érzem - és attól tartok, mások is így lesznek ezzel -, írásában a magyar kormány fogadatlan prókátoraként érvelt. Arra gondolni sem merek, hogy felfogadták. - Álomhajó II. Stanik István