Erdélyi Napló, 1995. szeptember-október (5. évfolyam, 36-43. szám)

1995-09-06 / 36. szám

1995. szeptember 2.­ronika Sorbán Attila Álomhajó cí­mű riportjában (Erdélyi Napló, V. évfolyam, 205. szám, 1995. augusztus 23.) a hazai politikai újságírásban példátlan hangne­met üt meg a magyar kormány­zattal és annak kisebbségpoliti­kájával szemben. Érvekkel alá nem támasztott értékítéletek, tárgyi tévedések és szerkesztési bakik teszik, vé­leményem szerint, újságírói szempontból is elfogadhatatlan­ná az írást, nem is beszélve a politikai üzenet kétes jellegéről. Kezdjük a dőlt betűkkel sze­dett bevezetővel. A szerző sommásan megál­lapítja, hogy a magyar kormány kritikus időben magára hagyta a határon túli magyarságot. Köztudott, hogy Magyarország Alkotmánya kötelezi a minden­kori magyar kormányt, hogy se­gítse az országhatáron kívül élő magyarokat. Egy kormánnyal szemben a legsúlyosabb vád az alkotmányellenes működés. Megtagadta-e a magyar kor­mány a költségvetési támogatás eljuttatását a határon túlra? Megszakította kapcsolatait az utódállamokban létező legitim magyar szervezetekkel? Netán nem támogatta nemzetközi fóru­mokon a „határon túliak” ü­­gyét? Valószínű, hogy S.A. nem tartja elég hatékonynak a ma­gyar kormány kisebbségpoliti­káját. Ezt valóban lehet vitatni vagy egyetérteni vele. De a „magára hagyás" súlyos aránytévesztés, hamis üzenet a határon túl élő magyaroknak, ami arról szól, hogy nem szá­míthatnak az anyaország támo­gatására, legalábbis addig, a­­míg a jelenlegi koalíció kormá­nyoz Magyarországon. A következő állítás, ha lehet, még súlyosabb kérdéseket vet fel, hisz itt S.A. már nem saját véleményét írja: „A kisebbségi politikusok... úgy érezték, talán utoljára szólhatnak annak érde­kében, hogy a magyar kormány változtasson kisebbségi politi­káján”. Mit jelentsen ez? Ulti­mátumot, amelynek lejárta után az RMDSZ, az Együttélés, a VMDK és a többi szervezet megszünteti kapcsolatait a ma­gyar kormánnyal? Tudtommal egy felelős kisebbségi politikus sem nyilatkozott hasonló szel­lemben. Marad két lehetőség: vagy az, hogy a „kisebbségi po­litikusok" egyet mondanak nyil­vánosan, és mást Sorbán Attilá­nak, és akkor ezt Sorbán segít­ségével sürgősen tisztázni kell, vagy pedig azt, hogy Sorbán sa­ját gondolatait adja mások szá­jába, ami viszont durva csúszta­tás. Maga a riport ironikus meg­jegyzésekkel indít az idei Szent István-Ünnep visszafogottságá­nak kapcsán. Nem volt „csak” zászlóbontás, tisztavatás, ünne­pi mise és Szent Jobb-körmenet. Nem derül ki, hogy mit hiányolt a szerző, netán az ironikusan említett „örömmámort”, a „ko­­kárdás sallangot”? Mi itthon sokat derülünk-bosszankodunk az állandó ünnepségmánián, amely Romániában divatozik, az események lényegét elfedő, az általánosodó szegénységnek fittyet hányó, grandiózus külső­ségeken. Ha nem mérünk kettős mércével, akkor nem értem a szerző aggályait. Azon, hogy a szerző a tűzijá­tékokat aszerint osztályozza, hogy hány millió magyarra sza­bottak, csak derülni lehet. Vi­szont burkolt politikai üzenetet sugall az ünnepi beszédek kol­lektív lekomcsihangulatozása. Az esemény egyik főszónoká­nak, Göncz Árpádnak a beszé­dét én is hallottam: toleranciá­ról, multikulturalizmusról, etni­kai békéről beszélt. Ha ezekről S.A.-nak az „új kenyér ünnepé­nek" hangulata ugrik be, ez csak tendenciózus lehet. Sorbán szerint „süllyedőben a kárpát-medencei magyarság hajója”, „irtják falvainkat”, „a községesítés gyökereiben tá­madja a magyarságot”. Tud­tommal Romániában 1968 óta nem volt területi-közigazgatási átalakítás, a községesítést pedig már azelőtt véghezvitték. A fa­lurombolási programot pedig, úgy tűnik, Ceauşescuval együtt eltemették. Van nekünk épp elég valós bajunk, panaszunk, sem­hogy még újakat, nem létezőket találjunk ki melléjük. Hogy a „kötetlen beszélge­tés” és az „ünnepi hangulat" közt nem tud különbséget tenni S.A., az nyelvhasználatát minő­síti, hogy protokolláris alka­lommal politikai állásfoglalást hiányol a HTMH-tól, politikai tájékozatlanságra vall. Nem térek ki a riport több más, erősen vitatható kitételére, de két megjegyzést még föltétle­nül meg kell tennem. Az egyik technikai jellegű, négy képen is Tőkés László látható (Horn Gyula, Duray Miklós és Tempfli József társaságában), anélkül, hogy a riportból kiderülne, hogy a képek nem a hajón ren­dezett megbeszélésen készültek. A másik érdemi, és az utóirat­ban foglalt gorombaságot illeti. A szerző ízléstelennek minősíti a rendezvényt. (Azok után, hogy konzultált egy ismerősével, aki a Duna TV tudósítását követte. Mintha ő nem lett volna végig jelen!­ Ki az ízléstelen? - tevő­dik fel a kérdés. A találkozót megszervező HTMH? Az azon részvevő Markó Béla, Duray Miklós, A. Nagy László, Tempfli József? Netán ezek is, azok is? A részvevők nyilatkozataiból az derült ki, hogy hasznosnak ítél­ték a sétahajón tartott megbe­szélést. A képek tanúsága sze­rint a hajón nem dáridózás és felhőtlen ünneplés folyt cigány­zenével, hanem eszmecsere, fe­lelős politikusok közt. A hajó, mint tárgyalási színhely, régóta ismert és kedvelt. Ezen felhábo­rodni butaság. Emiatt intézmé­nyeket, embereket megsérteni, ismét azt kell mondanom, go­rombaság. És végül, a félreértések el­kerülése végett: korántsem te­kintem tabutémának a magyar kormány kisebbségpolitikáját (mi több, az Erdélyi Napló e­­gyik erősségének az e tárgyban közölt írásokat tartom). Sorban is írhat és gondolhat, amit akar. Viszont egy komoly lap - véle­ményem szerint - egy politikai eseményről nem hozhat le egy ennyire elfogult, pontatlan és egyoldalú tudósítást. Kolozsvár, 1995. augusztus 28. Tisztelettel: Kedves Napló! Eckstein-Kovács Péter Sorbán Attila sejthette, hogy írása nem marad visszhangta­­lan, sejthette, hogy támadni fogják, ezért - talán önmaga fe­dezésére - többször is leírja: egyesek egyfajta, mások mintha másfajta hajókiránduláson vet­tek volna részt augusztus 19-én Budapesten. Eckstein-Kovács Péter is másképp látta ezt a rendez­vényt, mint S.A. és még sokan mások. Másfajta politikai üze­netet vesz készüléke, másfajta hangulatokat ébreszt benne az esemény. Ehhez neki joga van! De a liberalizmus alapértékei­nek tisztelőjeként azt kell mon­danom, hogy S.A.-nak is joga van a maga üzenetvevő készü­lékéhez, a maga látásmódjához, a maga hangulataihoz. Itt már az elején le is zárhat­nánk a (véleményem szerint fö­lösleges) polémiát. Sajnos, nem tehetjük, mert E.K.P. olyan vá­dakkal illeti az Erdélyi Napló munkatársát és magát a lapot, amelyeket - bizonyítékok híján­­ még egy újságírásban és szer­kesztésben kezdő ügyvédbojtár is könnyen visszaverne. Olyan minősítéseket használ, amelyek megalapozottság híján a sértés kategóriájába sorolhatók. Vegyük sorra. E.K.P. azt mondja: „A hazai politikai újságírásban példátlan hangnemet üt meg a magyar kormányzattal és annak kisebb­ségpolitikájával szemben.” Ezt dicséretnek is vehetnénk az egyszólamú, szürke hazai ma­gyar újságírás ismeretében, hi­szen az eredetiség és az újsze­rűség, ha értékkel párosul, kivé­teles újságírói teljesítmény. De ebben az esetben, sajnos nem S.A. az, aki példátlan hangne­met ütött meg a témával kap­csolatban, hanem Csubela, Duray, Tőkés és a többi határon túli magyar vezető. Ők mond­ták el a magyarországi médiá­ban ország-világ szeme láttára, füle hallatára, ők fogalmazták meg fenntartásaikat a magyar kormányzattal és annak kisebb­ségpolitikájával szemben, a­­hogy azokra S.A. írásában konkrétan is hivatkozik. E.K.P. sommásan csak kétes politikai üzenetről beszél, saj­nos, bővebb információ hiányá­ban ezzel a fogalommal nincs mit kezdeni. Azt pedig, aho­gyan eljut addig, hogy S.A. írá­sába belemagyarázza a magyar kormány alkotmányellenes mű­ködésének vádját, a hétköznapi észjárás szerint igen erőltetett gondolatmenetnek tűnik. Lehet, hogy jogászkörökben egy ha­sonló levezetés bravúrnak mi­nősíthető. De maradjunk a té­nyeknél. Csubela Ferenc - több millió néző erre a tanú - ki­mondta az ominózus kulcsszót: „magára hagyta“. De lehet, hogy Duray Miklós is kimond­ta, vagy ha nem, akkor monda­nivalójából közvetve erre lehe­tett következtetni. Ultimátum?! E.K.P., a jo­gász és politikus természetesen szívesen él a szakterületére jel­lemző kifejezésekkel. Igen ám, de ami egy riportban egyet je­lent, az másként hat, ha jogi ka­tegóriákba szuszakolják. Vagy talán ő nem úgy érzi, hogy visz­­szafordíthatatlan, negatív folya­matok határozzák meg a kárpát­medencei magyarság jelenét és jövőjét? Erre figyelmeztettek a határon túli magyarok vezetői, és ezt az üzenetet S.A. csak közvetítette az Erdélyi Napló olvasóinak. Az általánosítás viszont a jogi és politikai gyakorlatban sem erény. Márpedig azt állíta­ni, hogy S.A. kollektíven le­­komcsizta az ünnepi szónoko­kat - beleértve Göncz Árpádot is -, enyhén szólva felületes ál­talánosításnak, de még inkább rossz szándékú csúsztatásnak minősíthető. S.A. mondata így hangzik: „Az új kenyér ünnepé­nek - a Kádár-korszakban hív­ták így kommunista prüdériával Szent István ünnepét - hangu­lata érződött a szónoklatok­ban.” No comment! S.A. máshol pedig azt írja, hogy: „Közben Eszéken lőnek. Szlovákiában hivatalosan nem lehet megszólalni magyarul, Er­délyben pedig irtják iskoláin­kat, falvainkat.” Nos, az isko­lákról most ne beszéljünk. Ami a falvakat illeti, talán E.K.P. nem olvasta az Erdélyi Napló 33. számában közölt Falusor­­vasztók című írásban Madaras Lázár képviselőtársának mon­datait. Jó lenne, ha ezt a kérdést mielőbb megbeszélnék a frak­cióban­ . Azon, ahogyan beleköt a ri­port illusztrációiba, én már nem csodálkozom. Hiszen abból E.K.P. négy képen csak Tőkést látta, mi pedig úgy gondoltuk, s a képszövegben azt írtuk, hogy a fotók középpontjában Horn Gyula áll. És nem pontos E.K.P. olva­sata akkor sem, amikor azt írja, hogy a szerző ízléstelennek mi­nősíti a rendezvényt. Nem ő tet­te, hanem az ismerőse, akire hi­vatkozik. Bár velem nem kon­zultált, ha megtette volna, való­színűleg hasonlót mondok én is, és besétálok abba a csapdába, hogy valaki majd összetéveszti mondandómban a rendezvényre és a részvevőkre vonatkozókat. Akárcsak E.K.P., én is fon­tosnak tartom végül leszögezni, hogy S.A. cikkében szó sincs vádaskodásról, kétes politikai üzenetekről, ultimátumokról. Azért, hogy az írás kissé szub­jektívre és egyoldalúra sikerült, nem a szerző, hanem a tények a felelősek. A tények pedig té­nyek maradtak E.K.P elmarasz­taló írása után is, aki egyetlen hamis állításra, pontatlan adatra sem utal. S.A. nem bírálja a kormányt és a Határon Túli Magyarok Hivatalát sem, vi­szont nem titkolja el mások bí­rálatát és a rendezvénnyel kap­csolatban megfogalmazott fenntartásait. Úgy járt, mint az a bizonyos egyszeri hírvivő: rossz hírt hozott, hát megbün­tették. Legvégül nagyon szo­morúan és nagyon félve kérde­zem meg E.K.P. képviselő urat - úgy is, mint a Szabadelvű Kör platformjának vezetőjét -: mi a helyzet a híres liberális toleran­ciával, a másság tiszteletével, a gondolati és véleményszabad­sággal?... Levele olvastán kicsit úgy érzem - és attól tartok, mások is így lesznek ezzel -, írásában a magyar kormány fogadatlan prókátoraként érvelt. Arra gon­dolni sem merek, hogy felfo­gadták. - Álomhajó II. Stanik István

Next