Erdélyi Napló, 1996. július-augusztus (6. évfolyam, 27-35. szám)
1996-07-03 / 27. szám
KATTOGÓ KEREKEK Lehet-e mentőangyal a nagymama a mai kuszárt, ezernyi meglepetést tartogató világban? Lehet-e őrangyala annak a drága emberpalántának, akit fehérköpenyes idegenek és rácsos ablakok őriztek már, hogy kárt ne tegyen másokban vagy önmagában? A mentőautó próbára teszi az embert - mondja lesújtottan, beteg férje és két elárvult unoka gondozójaként, minden energiáját összeszedve Margit néni. - De hát tenni kell valamit... Hinni kell. Hit nélkül roppant formátlan üreg, ami körülvesz. A megélt hit szavai ezek, a hetedik X tapasztalata a fedezet mögöttük. Az ő korában legkönnyebben az emlékek tartják meg erőben s egyensúlyban az embert, ám most épp ezekről tanácsos hallgatni. Az ő gyermekéről, aki anyaként itthagyta (mennyi időre?), ráhagyta gyermekeit. Az unokákat. Mert ugyebár a mai világban a házastársak könynyen válnak - egyik is, másik is. Előbb az apa, aztán az ő leánya talált magának új otthont. Új hazát?!... Ki tudhatja biztosan. Margit néni az ő teddide-teddoda urával meg a két unokával egyelőre ittmaradt a nagy bizonytalanságban. Van ahová lehajtsák a fejüket - ebben az állami hajlékban, egyik napról a másikra kiteremtődik a betevő falat, és hát ott az iskola, a legfőbb áldás. A serdülő fiú asztalhoz ül, idétlenkedik, néha mindenen nevet, máskor meg a homályban gubbaszt és hallgat, az Isten se tudna két szót kivenni belőle. A leányka nézegeti magát a fali tükörben, rá-rázendít, tele van vele a ház - ez a jobbik eset. De a testvére?... Hol, mikor indult el benne a láthatatlan repedés? Kinek, minek a hiánya tette előbb gátlásossá, majd zavart tekintettel félrevonulóvá, érdektelenné, s időnként váratlanul agresszívvá?! Szorgalomra, szófogadásra buzdítja őket az ember - hangzik a nagymama vallomása. - Az uram szerint némelykor kissé házsártos vagyok... A tragikus sorsú Sylvia Plath sorai jutnak eszembe, miközben a bűnbánattal átitatott öreg szív gyötrelmes, nehéz kérdésekkel viaskodik. „Ó, Isten, ki vagyok én, / Hogy ily kései szálak nyílnak ordításra!" Mi okozhatott tartós feszültséget, szorongást a kamaszkorba lépő fiúban? A kezdeti iskolai sikertelenség után a teljes kudarc a harc feladása. Az élet értelméé! Ebben az életkorban sokkal kockázatosabb. Pangás a sötétben. Üres tekintet, cél és vágy nélküli agy várja a reggelt... Eszembe jut egy másfél évtizeddel korábbi emlék a felnőttek zárt „paradicsomából”. Igaz, annak a férfinak alapos oka volt rá, hogy ne várja ki megszokott környezetében a diagnózist. Félt, hogy a lánya is el fogja árulni. Benti környezetében aztán egybefolytak előtte az arcok, a szemek fürkésző szigorúsága vagy félénksége. Már leszokott a megjátszásról, a bohóckodásról, hahota híján egy fintorral is beérte volna, hogy felkínálja bizalmát, szeretetét akár az első szembejövőnek, aki nyílt ígéretet tesz neki, hogy megszabadítja a fellengzős közhelyektől. Hosszú, nikotintól barnult ujjai már-már elérték ruhám szegélyét, amikor két zömök ápoló valósággal ránk tört. A fehérköpenyes fogdmegek láttán a beteg ujjaiban megfagyott a simogatás, mozdulata, mint törött sítalp a nagy hóban, elakadt. Felugrott, s a széktámlákba kapaszkodva megpróbált botladozva menekülni. Magatartását az ápolók köz- és önveszélyes volta bizonyítékának tekintették. ) De hát ezt a fiúcskát mi lelje? Mikor a közöny árnyai kerülgetik. Zuhogás, köd mögött elvesző színek, messzeségek. Elég egy élesebb szószilánk, egy pőrére vetkőztető, cinikus felnőtt-tekintet, s már védtelenül hajtja a vér az ösztön sötét zárlata felé... Édesanyja hívta, várta - most már a biztonságosabb budapesti klinikára. A nagymama (a kísérő vagy még szolgálatos őrangyal?) tehetetlenül néz maga elé. A többszörös elektrosokkolás itthon - „úgy mondták, muszáj volt” - a gyermeket passzívvá tette, megtörte. Egészen átformálta. Győzött volna a tudomány? Vagy inkább csak megmutatta a társadalomba fogott lét korlátait, mielőtt még személyiségének félreérthetetlen jegyei megnyilvánultak volna. Kattognak a vonatkerekek. Távolodóban is magam előtt látom az ismeretlen srácot, amint kifejezéstelen tekintettel bámul az újabb idegenség felé. ,Állsz az asztalnál, apu, a képen, ahogy megőriztelek” - talán ezt véli kihallani a szívével gyorsuló kattogásból. - „Kitéptem a fekete telefont. Hang férge azon , föl nem tekereg...” A nagymama érti. A nagymamma nem érti. „Hol késtek, akiket még ismertetek?!” Kolozsvári Cs. László "Sylvia Plath 1996. július 3. életi kar.гló Szegénységküszöb A szociológusok számára ez a fogalom az életszínvonallal kapcsolatos elméletek alátámasztására szolgál. A hozzáértendő nincstelenség a létminimummal áll közeli rokonságban, de közös nevezőre nemzetközi viszonylatban (egyelőre?) nem hozhatók, mert ami mondjuk nyugaton „szegény”, az itt bőségben dúskálónak tűnik, s aki nálunk szegénynek minősül, az a civilizált világ számára a pária képzetét kelti. Ez csupán elmélkedés, mondhatja jogosan az olvasó. Nézzük inkább a hazai gyakorlatot. Szociális „védőhálónk” adminisztrátorai azt a polgárt, akinek tető van a feje felett és a zsebében cincogó éhbérből csak annyira telik, hogy ki ne nyiffanjon, azt kihagyják számításaikból, így a kisjövedelműek és az alacsony nyugdíjjal rendelkezők óriási tábora eleve reménytelen helyzetbe kerül, a szegénység küszöb alá süllyed. Hol marad a nyilvántartott munkanélküliek serege, az a közel egymillió polgár (akinek kétharmada nő), amely a jelenben kilátástalanságban él, és havi 25-35 dollárnyi segélyét csak arra használhatja, hogy a legszükségesebbeket fedezze, fizesse a lakbért és a fűtést, hogy ki ne dobják otthonából. A kenyérrevalót majd csak összekoldulja valahogy... És még ez a jobbik eset: ugyanis a munkanélküli-segélyből „kiöregedettek" vagy azok, akik be sem kerültek ebbe a „boldog” kategóriába, a társadalom peremére kiszorítottak igazi koldussorban élnek. Alkalmi alig-jövedelmeik bizonytalansága lopni, jobbik esetben koldulni kényszeríti többségüket, s ha a Hivatal gáláns kedvében van, akkor némi külföldi segélyből származó ruhafélét, félévenként szintén nyugatról ajándékozott konzervet kapnak a rászorulók. Az átlagpolgár - mondják a statisztikák - átlagjövedelemből kéne emberi módon megéljen. Az átlagjövedelem ugyanis olyannyira alacsony, hogy abba a bizonyos „kosárba" (amely a megélhetéshez szükségeseket tartalmazza) csak a silány, az olcsó és a nélkülözhetetlen jelzővel minősített áru- és ételféleségekből jut valami. Ez a kategória, ha öltözködni akar, akkor a hasán spórol, ha jól akar lakni, akkor rongyokban jár. Nem jut számára könyvre, mozira, színházra. Minden szórakozása a tévé. A munkanélküliek és alacsony jövedelműek kategóriás népességünk közel kétharmadát teszik ki, 15-16 millió embert. Koldussors határán élnek, a nincstelenséggel viaskodnak. Közülük sokan szavaztak két választási ciklusban is a jelenlegi hatalomra, őket és a regáti parasztot butította el a vélt forradalmat meglovagló vezetés. Szomorú ez, mert a becsapottak és kijátszottak voksaival hatalomra került új pártarisztokrácia, az új nómenklatúra semmiben sem különbözik elődjétől, ígér és ígéreteit feledve, korrupciós utakon a hasznot elzsebelve ítéli koldusbotra a polgárt. Ináig Ottó Választási matematika A helyi választások politikai tanulságai leginkább a megyei tanácsok összetételéből fejthetőek ki. Az 1718 megyei tanácsos politikai hovatartozása tükrözi ugyanis legjobban a választópolgár pártvonzalmát, elvégre a polgármesterjelöltek személyi vonzereje sok esetben semlegesítette a politikai rokon- vagy ellenszenveket, így tehát a megyei tanácsosokra leadott szavazatokról készített mérleg a legalkalmasabb a változó politikai közvélekedés kitapintására. És kezdődik a számolás. A Demokratikus Konvenció dörzsöli a markát. A TDRP összeomlott: az 1992-es parlamenti választásokon a szavazatok 27,7 százalékát szerezte meg, most viszont alig 16,3 százalékot. A DK viszont, bár elveszített fél százalékot (20 százalékról lement 19,5-re), azt a belőle kivált PSZP és LP ’93 vitte magával, mi több, 3,2, illetve 2,8 százalékot „takarított be”. S az ellenzék háza táján a további helyzet a következő: SZDU 11,3, RMDSZ 7,1 százalék. Summa summárum: az ellenzék 44 százalékával szemben a TDRP csatlósaival együtt (RNEP 5,4, SZMP 5,1, NRP 4,0, agrárpárt 3,2 százalék) csak 34 százalékra számíthat. A töredékpártokra leadott szavazatok újraosztásával ez a tízszázalékos különbség tovább nő. Túl szép a menyasszony! Ez a választási matematika szerfölött csábos. Csakhogy vészesen hasonlít az 1992-es helyi választások utáni hurrá-hangulatra, amikor a DK a nagyvárosokban aratott sikerei után már annyira nyeregben érezte magát, hogy egyik vezetője el is szólta magát: a DK a parlamenti választásokat csak akkor veszítheti el, ha vaskos csalást követnek el. Lehet, hogy volt csalás, de nem annyira vaskos, hogy emiatt szorult volna a DK újabb négy évre ellenzékbe. Oda kellene tehát figyelni nem csupán a TDRP és az RNEP a pályára, hanem az SZMP dagályára is, és arra, hogy az NRP és az agrárpárt továbbra is benne van a pakliban. Főleg, ha a választási küszöb három százalék marad. S minden jel szerint marad is. Az ötszázalékos küszöböt javasló TDRP a helyi választások két fordulója között meggondolta magát. Már-már kígyót-békát kiáltanak rá, fel akarja melengetni szövetségét a nacionalista szélsőségesekkel. Pedig nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy a hárompólusúvá alakult politikai (parlamenti) felállásban a TDRP zsarolásra használja fel ezeknek a szalonképtelen pártoknak a parlamenti jelenlétét a partiképes szövetségesekkel szemben. Máris egyértelmű, hogy a parlamenti választások után csakis koalíciós kormányban lehet gondolkozni. Hogy ez nagy- vagy kiskoalíció lesz-e, az még a jövő zenéje. A helyi eredmények túlértékelése máris kísért. Az ellenzék százalékokat emleget, nem pedig szavazóbázist, amely 1992 óta lényegében alig módosult (az SZDU és az SZMP erősödött csupán meg). A nagy mellény legaggasztóbb jele a demokratikus ellenzék további megosztottsága. A két forduló közötti Ciorbea-Vătăşescupaktum nem gyűrűzött tovább, így a megyei és városi tisztségek elosztásában gyakori volt az ellenzéken belüli rövidzárlat, s váratlan tanácselnöki, alpolgármesteri tisztekhez juttatták a kisebbségbe szorult TDRP-t. Óhaj szintjén megfogalmazódott a közös elnökjelölés is, amit a Nemzeti Liberális Párt azon melegében vissza is utasított. Pedig a demokratikus ellenzéknek csupán korábbi acsarkodások, előítéletek félresöprésével (ami korántsem könnyű) van esélye arra, hogy kormányzóképes erőként kerüljön ki a parlamenti választásokból. A TDRP úgy tesz, mintha valóban elveszítette volna a választásokat, pedig csak választóinak egy töredéke tántorodott el tőle (tartózkodott a szavazásnál vagy átnyergelt Verdeţ-Păunescu lovára). És úgy viselkedik, mintha gyengébb lenne, mint amilyen. Pedig viszonylagos vesztesége koránt sincs arányban sem a kormány, sem a parlament növekvő népszerűtlenségével. Iliescu elnökjelölése pedig sok csalódott szavazót fog visszacsábítani a békés, nyugodalmas átmenetet ígérő hatalom oldalára. Júniusban a helyi választásokon főleg a kormánybólkiábrándultak maradtak távol az urnáktól. Félő, hogy novemberben az ellenzéktől eltántorodottak fognak távollétükkel tüntetni. Főleg, hogy a DK könnyelmű kétszáz napos változtatási ígéretét a helyi elöljáróknak a közigazgatást teljhatalommal irányító Hrebenciuc—Cosmánca-páros árnyékában kell legalább félig beváltaniuk. Ami aligha fog sikerülni. S akkor novemberre ismét megváltozhat a választási matematika. Vajnovszki Kázmér