Erdélyi Napló, 1996. szeptember-október (6. évfolyam, 36-44. szám)
1996-09-04 / 36. szám
1996. szeptember 4. Tartalmi ellentmondást látok abban, hogy míg a magyar-magyar csúcs zárónyilatkozata biztosítja a határon túli magyar szervezeteket autonómiatörekvéseik támogatásáról, addig a már említett lábjegyzet éppen ezek alól húzza ki a szőnyeget. Ami pedig az időzítést illeti, elképzelhetőnek tartom, hogy a magyar kormányzat így próbál kompenzálni a Nyugat előtt. Ez végül is megfelel a kormány kétéves működési elvének, melynek paradox módon egyetlen követhető vezérfonala az elvi és gyakorlati következetlenség. JOBB EGYÁLTALÁN NEM KÖTNI ALAPSZERZŐDÉST, MINT ALÁÍRNI EGY ROSSZAT Önmagában botrányosnak tartom azt, hogy a nyári szünetet kihasználva, a kormány a parlament háta mögött kalózkodik, noha az alkotmány rögzíti, hogy az ország szempontjából döntő jelentőségű külügyi szerződés csak az országgyűlés érdemi bevonásával köthető. Elképesztő, hogy egy ilyen horderejű kérdésbe az ellenzéket nem vonták be, és azt pedig a legnagyobb botránynak tartom, hogy az RMDSZ-t érdemben nem hallgatták meg. Ráadásul teljesen ellentétes a magyar-magyar megállapodással mindaz, amit a titkolózások ellenére tudni lehet a szerződéstervezetről. Egyébként szerintem a szocialista-szabaddemokrata kormányt belpolitikai szempontok is vezetik: gazdasági és szociális csődjéről próbálja elterelni a figyelmet. Itt most csak három aspektusra szeretnék rámutatni. A határon túli magyarság megmaradásában meghatározó, megtartó, döntő szerepet játszik az egyházakhoz való tartozás. Az egyházi ingatlanok visszaadása nem szerepel a szerződésben, ami ellentétes a miniszterelnök korábbi ígéretével. A másik - aminek komoly felvidéki vonatkozása is van - az 1201-es ET ajánlás értelmezése, amiben a magyar kormány végeredményben kapitulált a román álláspont előtt, azáltal, hogy az alapszerződésbe az ajánlás lényegi megszorításokkal, szűkítésekkel, tehát gyakorlatilag román értelmezésben szerepel. Ezáltal a szlovák-magyar alapszerződéssel kapcsolatos értelmezési vitában is olyan szituációt keltett, mintha a szlovák kormány értelmezése lenne a helytálló, lévén, hogy most a magyar kormány a román álláspont elfogadásával lényegében meghátrált ebben a kérdésben is. A harmadik probléma, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy a román belpolitika szempontjából is kedvezőtlennek tartom az időzítést. A választások előtt, egy ingatag szituációban eleve nem szerencsés ennek a kérdésnek a tárgyalása, hiszen rövid távú belpolitikai célokra használhatják ki, és különösen, amikor a román demokratikus ellenzéknek a támogatása lenne mindannyiunk természetes érdeke, ezzel megtámogathatják Iliescu kampányát. A kérdés ilyen módon és ilyen időzítéssel való reflektorfénybe állításával pedig rontják a magyar elnökjelölt esélyeit, akadályozva, hogy megszólíthassa a románságot. Ami a határkérdést illeti: a Magyarország által is aláírt Helsinki Megállapodás megfogalmazása a helyes, az, hogy a határok erőszakos megváltoztatásáról lemondunk. Ez természetes, és ezzel egyetértünk. De ugyanakkor az, hogy Magyarország örökre lemond bizonyos területekről, ezt én értelmezni sem tudom. A történelem egy kontinuitás, s én az őseim és az utódaim nevében nem tudok lemondani semmiről. Különben is, ott vannak az aláírt békeszerződések. Tehát én azt gondolom, hogy a határok kérdésében tökéletesen elegendő és korrekt a helsinki formula, és semmi nem indokolja, hogy ezen túllépjünk. Ismét a magyar kormány szavahihetőségére vall, hogy aláírja a „magyar-magyar dokumentumot", s utána azzal lényegileg ellentétes szerződést akar rákényszeríteni az egyetemes magyarságra. Ráadásul egészen cinikus módon kijelenti, hogy végeredményben nem érdekli az ellenzék, és ugyanúgy nem érdekli a határon túli magyarság legitim képviselőinek a véleménye, beleértve az RMDSZ-t és a határon túli magyar püspökök véleményét. Ebből világosan kitűnik, hogy a kormány teljesen gátlástalan, és ráadásul nyilvánvaló, hogy egyszerűen nem lehet komolyan venni a szavát. Kérdezem: a kettő közül - mivel a kettő ellentében áll egymással - melyik nyilatkozatát nem gondolja komolyan? A magyarmagyart vagy a magyar-románt? Ami a kívánatos konkrét lépéseket illeti: a román-magyar alapszerződés kérdését előzetesen meg kell tárgyalnia a parlamentnek, és ami a legfontosabb, az RMDSZ legitim testületeinek az egyetértése megkerülhetetlen kell hogy legyen. De nem kizárólag az RMDSZ egyetértése kell ehhez a nagy horderejű nemzetpolitikai lépéshez, hanem az összes elszakított terület legitim magyar politikai szervezeteinek az elfogadása, mert a román-magyar alapszerződés lényegileg érinti például a magyar-szlovák alapszerződést, annak az értelmezésének a vonatkozásában. Ezért úgy gondolom, hogy újra össze kell hívni a magyar-magyar csúcstalálkozót, és csak olyan szerződést szabad aláírni, amit ez a fórum is elfogad. Ebben pedig a kollektív jogok, az etnikai elvű területi autonómia megkerülhetetlen fundamentum kell legyen, ami egyébként egyáltalán nem áll ellentétben az autonómia más formáival. Vagyis: a tömbben élő magyarságnak területi autonómiát, a szórványnak pedig kulturális autonómiát kell biztosítani. Az autonómiakoncepciók nem játszhatók ki egymás ellen. A magyar kormánynak mindehhez ragaszkodni kell, és ha ezt nem tudja elérni a tárgyalásokon, akkor nem kell aláírni a szerződést. Egyébként pedig ne feledjük, hogy Románia érdemben egyetlen ilyen típusú szerződést sem tartott be. Nem tartotta be a Trianoni vagy a Párizsi Békeszerződésbe foglalt kötelezettségeket, megnézhetjük mit ígértek a gyulafehérvári gyűlésen, és mi valósult meg abból. Ezek után egy szerződést írni - lelkileg is oldalökve az elszakított nemzetrészt -, amikor annak, hogy betartsák nincs politikai realitása, nem látom értelmét. Akkor már jobb egyáltalán nem kötni szerződést, mint aláírni egy rosszat, ami majd új vitákat fog eredményezni. Ez több mint dilettantizmus. Horváth Béla elnökségi kabinetfőnök, Független Kisgazdapárt: KORMÁNYRA KERÜLVE MINDENKÉPPEN FELÜLVIZSGÁLJUK AZ EDDIG MEGKÖTÖTT ALAPSZERZŐDÉSEKET A Független Kisgazdapárt elfogadhatatlannak tartja a magyar-román alapszerződés jelenlegi formájában való megkötését. A készülő dokumentum, sajnos, beilleszthető az eddig megkötött alapszerződések sorába, melyek éppen úgy figyelmen kívül hagyták a határon túli magyarság érdekeit és véleményét, mint ahogy az a most megkötés előtt álló alapszerződés esetében történt. A Független Kisgazdapárt az egyetlen párt a magyar parlamentben, mely a magyar-ukrán és a magyar-szlovák alapszerződés esetében is egységesen nemmel szavazott. Támogattuk a KDNP kezdeményezését a magyar országgyűlés mihamarabbi összehívására nézve. Támogattuk, mert úgy éreztük, hogy a magyar-román alapszerződés ügye egy olyan nemzeti sorskérdés, melyben az ellenzéknek össze kell fogni. Ugyanakkor nem éppen hatékony megoldás, elkésett dolog a plenáris ülés összehívása, hiszen Horn Gyula miniszterelnök hajthatatlan ebben a kérdésben. Úgy ítéljük meg, hogy a Horn-kormány meghajolt egyes országok nyomása előtt. Elsősorban az Egyesült Államokra és Romániára gondolunk, mindkét országban választási kampány van és ennek jegyében a magyar miniszterelnök statisztál Clinton elnök, illetve Iliescu elnök kampányához. A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint az Európa Tanács 1201-es ajánlása jó szándékú, de naiv, s a Magyarországgal határos országokban nem valósítható meg. Hiába beszél az ajánlás olyan „területekről, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak”, ha az adott államok úgy alakítják ki közigazgatási rendszerüket - itt elsősorban Szlovákiára gondolunk -, hogy az egyes adminisztratív egységekben a magyar lakosság kisebbségbe kerül. Ukrajnában a belső jogrendből törölték az autonómia szót, tehát Beregszászon hiába volt évekkel ezelőtt sikeres népszavazás az autonómiáról, Ukrajna jogrendszere nem teszi lehetővé az autonómia kialakítását. Ezért bármiféle hivatkozás az 1201-es ajánlásra tulajdonképpen semmitmondó, így a román-magyar alapszerződésben a lábjegyzet vagy bármiféle magyarázat semmilyen súllyal nem bír. Különösen sértőnek tartja a Független Kisgazdapárt, hogy az erdélyi magyarságot a dokumentum etnikumként jelöli meg, hisz az etnikum kifejezést azokra a népcsoportokra alkalmazzák, melyeknek nincs hazájuk. A határklauzulával kapcsolatban az az álláspontunk, hogy semmi szükség nem volt a helsinki formulán túllépni. Az eddig megkötött alapszerződések és a megkötés előtt álló magyar-román alapszerződés tükrében az a kinyilvánított szándékunk, hogy kormányra kerülve mindenképpen felülvizsgáljuk az alapszerződéseket. Felhívást intéztünk a nemzeti elkötelezettségű pártokhoz, hogy már most tegyenek hitet arról, hogy kormányra kerülve ők is felül fogják vizsgálni a megkötött alapszerződéseket. A magyar-magyar csúccsal kapcsolatban az a véleményünk, hogy az MSZP-SZDSZ-es kormány teljesen dilettánsan tálalta a külvilág felé ezt az eseményt, illetve diplomáciai csatornákon nem tudta megfelelően tájékoztatni a világ vezető országait. Ebben a küzdelemben egyértelműen alulmaradt a magyar külpolitika a környező országok külpolitikájával szemben: nem tudta „eladni" ezt a találkozót megfelelő módon a nemzetközi politikában. Utaltam már rá, hogy egyes nyugati országok nyomást gyakorolnak a Horn-kormányra, és sajnos a Horn-kormány ennek nem állt ellen. A Független Kisgazdapárt sajnálatosnak tartja, hogy az RMDSZ vezetői az elmúlt napokban megítélésünk szerint idő előtt és taktikailag elhibázottan felkeresték a magyar miniszterelnököt, aminek egyenes következménye, hogy a következő magyar-magyar csúcson a kormány nem képviselteti magát hivatalosan. Az RMDSZ-nek nem kellett volna a kormányfőhöz fordulni, hiszen ezzel „feladták a labdát" Horn Gyulának, aki hivatkozhat most már arra, hogy ő tárgyalt az RMDSZ három vezetőjével, s így a kormányzati oldal hiányában csonka lesz a magyar-magyar találkozó. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke: EGY OLYAN MAGYAR-ROMÁN ALAPDOKUMENTUMOT, MELY AZ RMDSZ BELEEGYEZÉSE NÉLKÜL SZÜLETIK, CSAK SZERZŐDÉSSZEGÉSKÉNT LEHET ÉRTELMEZNI A magyar-magyar csúcs zárónyilatkozatában, ha úgy tetszik, egy magyar-magyar alapszerződésben, a magyar kormányzat kötelezettséget vállalt egyrészt az autonómiatörekvések támogatására, másrészt pedig az egyeztetésre, ami a szerződéseket illeti. Nyilvánvalóan, ha egy olyan alapszerződés kerülne megkötésre, amely az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit korlátozná, illetve az illetékes magyar érdekvédelmi szervezet beleegyezése nélkül születne, azt csak szerződésszegésként lehet értékelni. A kisebbségben élő magyaroknak a magyar kormány állandó külpolitikai támogatására van szüksége, amelynek az alapszerződés csak egyetlen, igaz nagyon látványos eleme. Az államközi szerződéseknek - véleményem szerint - inkább az a jelentősége, hogy képet adnak arról, milyen politikai filozófiát vallanak a szerződő felek. Hogy a magyar külpolitika valóban komolyan felvállalja a kisebbségben élő magyarok érdekeinek a támogatását, vagy pedig csak koloncnak tartja, amitől szeretne egy-egy nyilatkozattal, egy-egy dokumentum aláírásával megszabadulni. A lényegi kérdés az, hogy van-e politikai akarat az állandó és következetes erőfeszítésre a határon túli magyarság erkölcsi-politikai támogatására, vagy pedig inkább csak pótcselekvés az, ami történik. A román-magyar alapszerződés megítélésében ez lesz majd a döntő szempont. Azt fogja-e sugallni, hogy a magyar kormány igenis elkötelezett és vállal akár konfliktusokat is, vagy pedig egy olyan külpolitikai filozófia fog kivillanni ebből az aktusból, hogy adott esetben a magyar kormány feláldozza az erdélyi magyar közösségnek az érdekeit, s az általa tételezett külső nyomás alatt lényegében lemond a saját, hosszú távú érdekeiről is, elfeledkezve arról, hogy nemzetpolitikai szempontból a dolgok lényege nem a jogi dokumentumokban rejlik, hanem az érintett magyar közösség tényleges helyzetének az alakulásában. Amit nem biztos, hogy bármilyen mértékben befolyásol egy papirossal. A legnagyobb kérdés tehát az, hogy a készülő dokumentum mit kíván kifejezni: demoralizáló hatású jogfeladó, önfeladó jelleget, ami az erdélyi magyarságban a magárahagyatottság érzését fogja kelteni, vagy pedig félreérthetetlen kiállást, ami nyilván belső erőforrást jelent az ottani magyar politikai szereplők számára. Módfelett csodálkozom azon, hogy értelmezéseket, és különösen, hogy korlátozó értelmezéseket fűznek egy jogi dokumentumhoz. Én mindenképpen célravettőbbnek tartanám, ha tételesen felsorolnák az alapszerződésben - minden hivatkozás nélkül - a jogosítványokat, vagy pedig olyan jogi dokumentumokra hivatkoznának, amelyeknek világos az értelme... MEGVÁLTOZOTT A MAGYAR KORMÁNY KÜLPOLITIKAI DOKTRÍNÁJA A magyar-román államközi szerződés lényegileg és formálisan is nem igazán tér el a magyar-szlovák szerződéstől, azonban vannak olyan részletkérdések, amelyekben különbözőséget mu(Folytatása a 6. oldalon) Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, frakcióvezetőhelyettese, a Magyar Országgyűlés jegyzője, Duray Miklós, az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke.