Erdélyi Napló, 1998. július-augusztus (8. évfolyam, 27-34. szám)

1998-07-07 / 27. szám

Van egy képünk... Kikapott a csapat, mehet mindenki haza Cégvezetők figyelmébe Az ifjú nem­zedék a mai társada­lomban érvényesülő kemény piaci körülmények között nehezen igazo­dik el. A vállalkozóknak nagy gondot okoz a megfelelő humán erőforrás hiánya. Mindez csupán azért, mert fejletlen az a piac, ahol kereslet és kínálat találkozhat. Ezt az űrt póto­landó hozta létre a KMDSZ Job Clubját, mely első lépésként egy-egy adatbázist szándékozik létrehozni mind a munkát ajánló cégekről, mind az azt vállaló diákokról. A közvetí­tést mindkét irányban ingyenesen végzik, de csak akkor lesz igazán hatékony, ha a cégek igényeiket még a nyári szünidő előtt jelzik, mert a KMDSZ és a diákság között ekkor sokkal könnyebb a kapcsolatfelvé­tel. Tehát arra kérik önöket, hogy ha alkalmi (nyári) vagy állandó munká­ra eddig még nem találtak megbíz­ható jelentkezőt, forduljanak miha­marabb és bizalommal hozzájuk. Cí­mük: 3400 Kolozsvár, str. Avram lánca nr. 21., c. p. 78., telefon/fax: 064/19-65-61. E-mail: jobelub® kmdsz. sorosej. ro, kapcsolattartó személy: Egri István. Júniusi számában a Látó című Jánk Károly, Jánosházy György, Imre József és Varró Dániel verseit közli. Prózaoldalain Tóth Máriától olvashatunk elbeszé­lést, Pomogáts Bélától esszét, Kinde Annamáriától novellát, és itt találjuk Fodor Ilona­ Petőfi Sándorról írott tanulmányának részletét is. A Fórum című rova­tot Mihálycsa Erika jegyzi, a Kis lírai antológia szerzői pedig Bog­dán Disztó és Rónai György. Kali Kinga Jarmusch-képeslapok címmel közöl filmkritikát, a Szemle rovatban olvasható re­cenziók Vallasek Júlia, Tóth Zsombor, Ármeán Ottilia és Da­rabos Enikő munkái. A Intő jú­niusi számát ifj. Molnár Dénes grafikái díszítik. szépirodalmi folyóirat Gömöri György, Gál Éva Emese, Pintér Lajos, Balázs SZÉPIRODALMI FOLYÓIRAT Balázs Imre (Gái Eme**, (Umúri (gyiwrgy, Jánk Károly, JAn«\hí»/y (ivürgy. Pintár Varró Dániel vmti Fodor Sámlin Emre Annamária, Tóth Mária prózája Fiktor Ik»»» Fomagáts Bet» esszéje eierkikme.svankilMime mty öle ERROR VALAMI Egy sajnálatos vesszőhiba miatt idétlen mondat jelent meg múlt heti számunkban az SZKT-ülésről szóló tudósításban. Helye­sen: Markó Béla három különböző helyzetelemzést végzett, mégpe­dig „Románia, a térség, illetve az RMDSZ perspektíváiból". A he­lyes olvasatot nehezíthette az első vessző elmaradása. Elnézést kérünk a korrektori hibáért. Az utolsó oldalon megjelent graffiti is sutává vált egy betűhiba folytán: a főnök természetesen kilövi, nem pedig kinövi a vezetői teljesítmény nyilát. FIT ’98 A Nagyvárad melletti Bihar köz­ség honfoglaláskori erődítményé­ben 1996 nyarán rendezték meg az első Földvári Ifjúsági Találkozót. Akkor a III. Magyar Református Vi­lágtalálkozó adta hozzá a lehetősé­get. 1997 augusztusában a Király­­hágómelléki Református Egyház­­kerület által meghirdetett Ifjúsági Év keretében az Ifjúsági Keresztyén Egyesület támogatásával szervez­ték az egynapos rendezvényt. A megszokottól eltérően az idei háromnapos esemény augusztus 14-16. között lesz a bihari földvár­ban. Fellépnek többek között Sipos F. Tamás, Bayer Friderika sztár­vendégek, Kobzos Kis Tamás lant­művész. Péntek és szombat délu­tán ifjúságnak szóló programok lesznek, az éjszaka folyamán tánc­ház és szabadtéri diszkó gazdagítja a programot. Szombat délelőtt is­tentiszteletre, táncházra és báb­színházra várják a gyerekeket. 15- én a déli órákban megkoszorúzzák Szenicei Gáspár András 1848-as honvéd tábornok sírját, amelyet Katona Tamás történelmi előadása követ. Kispályás fociban és moun­tain bike-versenyeken mérhetik össze erejüket a fiatalok. 16-án nemzeti kisebbségi és egyházi na­pot tartanak. Fellépnek a Bihar megyében élő nemzeti kisebbségek kultúrcsoportjai (német, roma, szlovák, magyar). Amatőr zeneka­rok, illetve támogatók jelentke­zését várjuk július 15-ig a 059/ 46-69-12-es telefonszám 259-es mellékén Póti Csabánál (18 óra után). ­ Összeadásból elégtelen A címbéli minősítést nem valami érettségi vizsgán elbukó diák, hanem a Maros megyei katasztrófa-elhárító bizottság „érdemelte" ki. Történt mindez az egyik legutóbbi ülésükön, melyen egyebek mellett az árvizek okozta károk összesített adatait ismertették. Ennek alapján tárgyalt volna a prefektus - aki az említett bizottság feje is egyben - a miniszterelnökkel és más magas rangú illetékes­sel az esetleges kártérítést illetően. A helyi sajtóban is közzétett terjedelmes lajstrom - mely részletesen ismerteti a természeti ka­tasztrófa okozta károkat és azok értékeit - adatai szerint a kelet­kezett károk összértéke 131 595 644 lej. Csakhogy! Egyenként ösz­­szeadva a különböző tételeket, nem a bizottság által közölt végösz­­szeget kapjuk, hanem egészen mást. Éspedig 226 385 724-et. A két adat közötti különbség közel 100 millió lej, pontosabban csekély 94 790 080. A tévedést még idejében kijavították, „nyugtatták” meg a közvéleményt az „illetékesek”. A történtek után önkéntelenül adódik néhány kérdés, amelyek közül csupán az egyik: ezek után mennyire és miben - és meddig? - lehetnek még illetékesek azok, akik már-már kabaréba illő módon nevetségessé tették magukat? Szentgyörgyi László Autókiállítás Nagyváradon Július 16-án szabadtéri autószalon nyílik a városközpontban, a Kos­suth utcai parkolóban. A kiállítás szervezői (Expo Varadinum és IATSA) szeretnék hagyományossá tenni Nagyváradon az ehhez hasonló rendez­vényeket, ahol gyártó, forgalmazó, vásárló eszmét cserélhet. Az autósza­lon öt napon keresztül, kétezer négyzetméternyi területen várja az ér­deklődőket (vásárlókat és üzletkötőket), s a rendezvény érdekessége, hogy itt mutatják be először az Automobil Dacia cég újdonságát, az 1304-es és 1307-es haszonjármű változatát, az Euro 2-es szabványra gyártott gépkocsit. Nem teljes m­ég a kiállításon pavilont bérlő márkake­reskedők névsora, de annyi biztos, hogy a Nissan, Hyundai, Opel, Iveco, KIA, Ford, Daewoo és Renault képviselteti magát. A gépkocsik mellett a „hozzávalókat”, pontosabban az alkatrészeket és fogyóeszközöket gyártó cégeket is megtalálhatják majd az érdeklődők. A közelmúlt öt esztendejének, 1990-1994 félszáz lapszámának vá­logatását, keresztmetszetét tartalmazza a május-júniusi Művelődés majdnem száz oldala. A Kolozsváron szerkesztett közművelődési folyó­irat idei 5-6. összevont számában - amely a szerkesztők reményei sze­rint egy megjelenésre váró könyv hasznos részét képezi majd - olyan írások közül szemelgethet kedvére az olvasó, melyek a havilap szá­mára irigylésre méltónak egyáltalán nem nevezhető korszakban szü­lettek. Hiszen a forradalom utáni kezdeti lendület hamarosan meg­torpant, '90-ben és ‘91-ben a Művelődés csak nagy-nagy késéssel ju­tott el a közönséghez, ráadásul két lapszámot Magyarországon kellett kinyomtatni. Az idén öt­­venesztendős Művelődés-anto­lógia beharangozójában Szabó Zsolt főszerkesztő elmondja, mindannyian arra törekedtek, az öt év most megjelent váloga­tása lehetőleg jellemző legyen a vizsgált időszakra, de a mából visszatekintve is értékként sze­repeljen. A folyóirat szerkesztő­sége a bőség zavarával küszkö­dött, midőn összeállította az el­múlt öt év termésének kereszt­­metszetét. Látva a neves szer­zők értékesebbnél értékesebb írásait, mi sem vállalkozunk a név- és címfelolvasásra, s egy­szerűen jókívánságainkat küld­jük a lapnak, olvasóinak. SZHHI lAin­Bi ESZTENDŐ Erdélyi Napló ERDÉLYI NAPLA 1 J­­ioltari hetilap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagyvárad, Kanonok sor 25. Levélcím: Redacţia Erdélyi Napló, O1. p. 2., c.p. 13., 3700 ORADEA ROMÂNIA Telefon: 059/41-71-58; Telefax: 059/41-71-26 Főszerkesztő: DÉNES LÁSZLÓ Főmunkatárs: GAZDA ÁRPÁD Vezető szerkesztő: BALLA ISTVÁN Szerkesztőségi titkár: KRISZTA ANDREA Szerkesztők: FARKAS WELLMANN ENDRE ROSTÁS SZABOLCS SZILÁGYI GABRIELLA Szedők: BORBÉLY ÉVA CZUMBIL ERIKA KISS-GYURCSIK GABRIELLA Tördelőszerkesztők: SERES ZOLTÁN TAKÁCS ISTVÁN Rendszergazda: BAKÓ CSABA Kiadja az ERDÉLYI SAJTÓHÁZ Felelős kiadó: MÓZES PÁL Lapterjesztés és hirdetésfelvétel: RÁCZ ENIKŐ Készült a nagyváradi DIALOG Rt. nyomdájában Felelős vezető: KOVÁCS GÉZA Előfizethető a helyi postahivatalokban (katalógusszám: 2201), a kolozsvári Apex, a nagyváradi Bihari Napló, a szatmárnémeti Zottmar Press, a székelyudvarhelyi Norma lapterjesztő cégeknél, valamint a kiadóban. Reklám- és hirdetésfelvétel a kiadó székhelyén, munkanapokon 8-16 óra között. Meg nem rendelt kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. , , IZT A tit rj |7 min n - §A be-jelöl összeget ké­sik polgári hetilap­­J U I I I u I # U I H V postai utalványon vagy banki .... JJiAJYa/J. A.LAA­ J A XLiL/ 1 átutaláson küldje el kiadóvállalatunk I bankszámláinak egyikére: ...........................hónaptól megrendelem az Erdélyi Naplót , s a Casa de Mtura Erdélyi Sajtóház s.r.l., P**2 cont: 2511000005114406 (lejben), '"jP . „ . ... cont: 2511001005114406 (dollárban) ^ r V gi Banca Transilvania, sucursala Oradea. P"*"1! Pontos címe: 1 Miután az összeget postázta . ............................................................­.....­............... vagy átutalta, a kitöltött megrendelő­. ..................................................................................................................A lapot szíveskedjék szerkesztőségünk NH ,1 címére elküldeni:­­ Az előfizetés díja 3 hónapra 1 R0 3700 Oradea belföldre: 25 000 lej □ Sirul Canonicilor nr. 25. pj? külföldre: 15 dollár □ vagy 125 000 lej D ! Aláírás: (f )—-----------------------------------------­..................■....Csak töltse ki, és küldje be!—

Next