Erdélyi Napló, 1998. november-december (8. évfolyam, 44-52. szám)

1998-11-03 / 44. szám

1998. november 3. éljen a párbeszéd! Nyílt levél Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Amint arról a sajtóból és egyéb hírcsatornákon keresztül bizonyá­ra értesült, a Reform Tömörülés október 1­1-i tanácskozásán igen é­­les bírálatot fogalmazott meg az Ön nevével fémjelzett RMDSZ-politi­­kával szemben. Hogy ezt a politikai vonalvezetést elhibázottnak tart­juk, az rég nem titok, hiszen a Szö­vetség különböző belső fórumain több ízben fejtettük ki kritikai ész­revételeinket." Olyan kongresszusi elöntések végrehajtásának elodázá­sa fűződik ehhez a politikához, mint a jogvédelmi és közösségszer­vezési szempontból egyaránt alap­vető nemzeti kataszter összeállítá­sa vagy a szövetségi struktúrák va­lódi legitimitását megalapozó belső választások megrendezése, amelyek­ért újraválasztásakor Ön vállalt személyes garanciát. De ennél is súlyosabb és nehezen megbocsát­ható hiba volt kormányzati pozíció­ból magunkévá tenni egy olyan tanügyi törvénytervezetet, amely több helyen ütközik a félmillió aláí­rással kifejezett közösségi akarattal. Mindazonáltal, erősen próbára téve ugyan, de kitartóan élt ben­nünk a bizalom az Ön személye i­­ránt, innen remélve a megfelelő pil­lanatban megtett lépést, amely a Szövetség politikájában a szüksé­ges pályakorrekciót elindítja. Aze­lőtt kellene ezt megtenni, mielőtt az RMDSZ teljesen beleragadna a kormányzati csőd mocsarába, ma­gával rántva az egész közösséget, amelynek nevében és érdekében politizál. Ezért látszott bizalmun­kat igazolni az Ön szokatlanul ha­tározott fellépése a szeptember 5-i SZKT-ülésen, amikor a működés­képtelenség határához érkezett ko­alíciós szerződés mielőbbi felbon­tását szorgalmazta. Az ezt követő hetek történé­sei azonban egészen mást mutat­nak és jogosan érlelik bennünk a meggyőződést, hogy az Ön köré tömörülő szűk csoport által gya­korlatba ültetett politika végze­tesen távolodik a Szövetség prog­ramjától, alapvető célkitűzése­itől és egyre kevésbé szolgálja az erdélyi magyar közösség hoszszú távú érdekeit. Jól megfontolt szándék vagy csupán a kormányzati szerep okoz­ta csőlátás következménye az SZKT október 3-i szégyenletes és reálpoli­tikai megfontolásokból is elhibázott döntése? A válasz közösen felvállalt ügyünk - az erdélyi magyarság jövője - szempontjából mellékes. Ami fon­tos, az Ön tevőleges hozzájárulása nyomán kialakult helyzet, amely­nek a mi meglátásunkban az alábbi vetületei azonosíthatóak: • Megőriztük egy tartalmatlanná vált koalíciós együttműködés szá­munkra káros status quoját. Bár­mi áron, akár a becsület árán is. A hátunk mögött, a legteljesebb ti­tokban Szövetségünk nem csak társszerzőjévé, de Tokay György miniszter személyén keresztül leg­főbb szekértolójává vált a senki ál­tal nem kívánt kreatúrának, a Pe­­tőfi-Schiller „bikulturális” egye­temnek. Az RMDSZ-es miniszter által előterjesztett kormányhatáro­zatnak az RMDSZ-programhoz u­­gyan nem sok köze van, de egyen­gette a román miniszterelnök ame­rikai útját, és ürügyet szolgáltatott a kormányrúdba görcsösen ka­paszkodó RMDSZ-vezetőknek a „diadalmas" maradásra. • Beadtuk a derekunk és legiti­máltuk a partnereink által straté­giai kezdeményezéseink lebunkó­­zására használt ideológiai fegyvert, a margai értelmezésű „multikultu­­ralitást”. • Továbbéltettük a „román ki­sebbségvédelmi modell” hamis mí­toszát, amely éppen azért veszé­lyes, mert az igazi szándéknak, az eltelt 80 év etnokrata beállítottsá­gú román politikájában folyamato­san és szinte töretlenül jelen lévő asszimilációs törekvéseknek állít paravánt. • Megnyugtattuk jelenlegi és el­jövendő politikai partnereinket, hogy végsőnek szánt figyelmez­tetéseink ennyit érnek és ennyire kell minket, magyarokat komolyan venni. • Üzentünk saját népünknek, hogy az adott szó már nálunk sem kötelez, hogy politika és erkölcsi tartás az RMDSZ-elit értelmezésé­ben már köszönő viszonyban sincs, továbbá, hogy az értékelvű po­litizálás gyakorlatát felcseréltük a balkáni köpönyegforgatásra. Végül, de nem utolsósorban: • Minden eddig szakítópróbának tartott konkrét feltétel teljes fellazí­tásával szabad kezet adtunk an­nak a maroknyi­­ gátlástalanságá­ban is profi - politikus csoportnak, amelynek lételeme a bukaresti za­varosban halászás, a problémák megoldás helyetti folyamatos elo­dázása, a jogi garanciákat helyette­sítő kétes értékű egyezkedések és­­egyéb, a kívülálló számára átlát­hatatlan és ellenőrizhetetlen pak­tumpolitika. Mindezen felismerések késztet­tek bennünket arra, hogy az RMDSZ csúcsvezetésében végze­tesen megrendült bizalmunkat nyilvánosan is kifejezésre juttas­suk. Nem tudjuk elfogadni azt a helyzetet, amikor egy szűk csoport, elsősorban saját érdekeit szem e­­lőtt tartva, a teljes közösséget érin­tő döntések meghozatalát kisajátít­ja, ugyanakkor a rossz döntésekért a­­ felelősséget egyenlő mértékben oszlatja szét az egész Szövetség, sőt az egész közösség tagjai között. A Reform Tömörülés csak akkor tudja vállalni a közös felelősséget, ha­­ legjobb tudása és meggyőző­dése által vezérelve - kiveheti a ré­szét a döntések előkészítéséből és meghozatalából. Tisztelt Elnök Úr! Lehet, hogy a Szövetségen belü­li rossz információcsere, valamint a sokszor felesleges titkolózás követ­keztében a kormányzással kapcso­latos bizonyos információk nin­csenek birtokunkban. Azt is tud­juk, hogy az eljövendő - rendes vagy rendkívüli - tisztújításig a Szövetségnek, közösségi létünk önkormányzatának működnie kell Éppen ezért ismételten - és immár a nyilvánosság előtt - nyílt párbeszédet kezdeménye­zünk a csapdahelyzetből való ki­törési lehetőségekről, a Szövet­ség belső reformjáról és az erdé­lyi magyar politikai érdekképvi­selet ezredvégi prioritásairól. Mi, a Reform Tömörülés tagjai, nyolc éve - sokszor a személyes marginalizálódás kockázatát is vál­lalva - következetesen képviseltük azt az értékelvű, önálló magyar ér­dekeken alapuló politikát, amely az 1989 után saját szerepüket és társadalmi küldetésüket kereső er­délyi magyar fiatalok hitéből és el­­szánásából táplálkozik, és amely­hez hasonló eszmeiséget valló fia­talok ma Magyarországon, a társa­dalom megújításán, a rendszervál­tás befejezésén fáradoznak. Abban a meggyőződésben írom levelem, hogy kezdeményezésünk hozzájárul az RMDSZ megújulásá­hoz és nemzeti közösségünk kibon­takozását szolgálja. Tisztelettel Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke Vásári vita a parlamentben „Ha továbbra is ilyen vásári marad a parlamenti vita, távozni fogok az ülésről” - mondta Andrei Pleşu külügyminiszter, amikor a törvényhozók arról tárgyaltak, hogy ha a koszovói ügyben mégis a fegyvereké lesz a szó, különleges helyzetekben beengedik a NATO- repülőgépeket az ország légterébe. A „vásári" azonban csak enyhe jel­ző arra, ami addig a parlament két házának együttes ülésén történt. Egymás után ugráltak ki az ellen­zék padsoraiból a honatyák, és szinte idegbajosan kiabáltak a szó­székről: ha megszavazzák a NATO kérelmét, veszve a haza, hiszen a románok ezzel az örök­barát szer­­beket haragítanák magukra. Hiába állították a kormánykoalíció párt­jainak szónokai, nem a szerbekről, hanem egy diktátorról, mégpedig Milosevicsről és politikájáról van szó, és csak bizonyos feltételek mellett fogadják a romániai repte­rek a NATO gépeit, az ellenzéki pártok képviselői továbbra is han­goztatták, hogy ez megengedhetet­len, sőt egyenlő a hazaárulással. Már korábban is hallhattunk í­­zelítőt az ilyenfajta szövegekből, hi­szen Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke a sze­nátusban olyan kijelentéseket tett, amelyekre még ellenzéki társai is csak a fejüket csóválták. „Az Észak- Atlanti Szövetség egy ellen-keresz­­teshadjáratot indított, új és új mu­zulmán enklávékat hoz létre a Bal­kánon. Ez lenne a »titkos fegyver«, amellyel az egész Földet terror alatt tartó cionisták konfliktushelyzetbe hozzák és egymás kiirtására kész­tetik a keresztényeket és a muszli­­mokat? Lehetséges, figyelembe vé­ve, hogy Izraelt, ahol az államterro­rizmus politikáját éltetik. 1967-től errefelé még nemzetközi szankció­val sem illették, nemhogy NATO-lé­­gitámadást intéztek volna ellene." Persze nem a keresztények sze­­retete vezette C. V. Tudort az előbbiek kimondására. A szenátor a nacionalizmus hazai újbóli felszí­tását szeretné, hiszen csak így re­­ménykedhet­ abban, hogy hatalom­ra kerülhet. Ezért állítja nagy dör­gedelemmel: veszélyben a haza! Mert szerinte a koszovói példa ra­gadós, s megtörténhet, hogy hol­nap, holnapután az erdélyi ma­gyarság is a maga függetlenségét kéri. „És akkor jön megint a NATO, támogatni őket!” - állította jó né­hány szenátor és képviselő nagy helyeslésétől kísérve. „Több mint valószínű - hallhattuk C. V. Tudor szájából -, néhány hónap múlva az aljas forgatókönyv megismétlődik Erdélyben is: előbb egy kis szikra, majd a hazugságok a sajtóban, ké­sőbb jön a konfliktus nemzetközivé tétele, megérkezik egy kapcsolatte­remtő csoport, Budapestről hozott vörös festékkel előre átitatott köt­szerekkel bekötözött, és szakadt ruhában megjelenő »szolgálatos« magyarok fognak felbukkanni, s hopp, néhány, román katonák ál­tal megölt, gyermekekkel teli tömeg­sírt is föltárnak majd, akár Temes­váron 1989. december 16-án. Ezek után kész az autonómia, az emberi jogok csak a barikád túlsó oldalán lesznek érvényesek, nem pedig a románok számára. Búcsút mond­hatunk majd az ezer és ezer éve vérrel és verejtékkel öntözött föld­jeinknek." Egyszóval: újból a régi sláger hallható, miszerint veszély­ben Erdély, amelyet most már csak a Nagy-Románia Párt és C. V. Tudor menthet meg. És miután le­­árulózta Emil Constantinescut, hirtelen kijelentette: „a zsidók és a németek felgyújtották a Balkánt!”. Igaz, addig a magyarok és a muzul­mánok mellett főleg az amerikaia­kat szapulta. Akadnak, akik aláját­szanak C. V. Tudor handabandá­­zásainak. Ugyancsak Erdély elsza­kadását féltette Adrian Nastase, Ioan Gavra, Ion Turlea és a többi „hazafi". Még az ortodoxia iránti hűségről is beszéltek, meg a mu­zulmán fundamentalizmus feltar­tóztatásáról. A szerb diktátort, Milosevicset ellenállónak és hős­nek nevezték. Mégpedig 1998 egyik napsütéses októberi napján. Persze a szavazatok után min­den a rendes kerékvágásába került Románia törvényhozásában is, e­setleges harcok idején különleges esetekben Románia légterébe bere­pülhetnek a NATO repülőgépei. Milosevics és Holbrooke utolsó pil­lanatokban született megegyezése jóvoltából a harc egyelőre várat magára. Az Erdélyféltés azonban nem. Várhatjuk a következő felvo­nást, amikor román nacionalistá­ink újból riogatni fogják az ország népét. Vásári honatyáink továbbra is azt lesik a parlament padsorai­ban, hogy a nacionalizmus felszítá­sával hatalomra kerülhessenek. Román Győző Nagykároly Elzárhatják a csapokat Bár az elmúlt években milliár­­dokat fordítottak a Szatmár megyei város vízellátásának javítására, mégis fennáll a veszélye annak, hogy huszonhat­ezer lakosa egyik napról a másikra ivóvíz nélkül ma­rad. A tömbházban élők ugyanis több mint kétmilliárd lejjel tartoz­nak a Lakás- és Helységgazdálko­dási Vállalatnak, amely ebből kifo­lyólag nem tudja kifizetni a vízmű működtetéséhez szükséges villany­áram díját. A RENEL Szatmár me­gyei kirendeltsége eddig pusztán barátságból hunyt szemet a vál­lalat tartozása felett. Ennek most vége, a hétszázmilllió lejes számlát a Lakás- és Helységgazdálkodási Vállalatnak ki kell fizetnie. Crişan Sever igazgató a nagykárolyi tanács jóváhagyásával utolsó esélyként drasztikus lépésre szán­ta el magát: a tömbházban élő adó­sok 15 százaléka már nem kap ivó­vizet. Ez az intézkedés fölháboro­­dások sorozatát szülte, tudniillik a lépcsőházak általában egyetlen fő­vezetékre vannak csatlakoztatva. S így hiába fizette ki valaki napra pontosan a vízszolgáltatást, ha a­­dósokkal él egy fedél alatt, tőle is elzárják a vizet. A mindenki egyért, egy mindenkiért elvét persze hiába magyarázzák azoknak, akik - an­nak ellenére, hogy közköltségüket időben rendezték - mások miatt még a vécéjüket sem tudják lehúzni. Gut Angéla

Next