Erdélyi Napló, 2000. július-augusztus (10. évfolyam, 27-35. szám)
2000-07-04 / 27. szám
Van egy képünk... Négy évvel ezelőtt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendezte meg a Magyar Reformátusok Il. Világtalálkozóját Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban. Képünk a temesvári sportcsarnokban készült, az ökumenikus istentiszteleten mások mellett Jakubinyi György katolikus érsek, Tőkés László és Hegedűs Lóránt református püspök is részt vett. Idén a Dunamelléki Református Egyházkerület a főszervező. A negyedik ilyen rendezvény 2001-ben lett volna esedékes, ám előrehozták, hogy a millenniumi évben kerülhessen sor „a nemzet nagy találkozójára”, ahogy Tőkés László püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke fogalmazott. A jelenleg zajló világtalálkozó eseményei nyomon követhetők a www.reformat.net honlapon. Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója június 30-án kezdődött és július 15-éig tart a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója, amelynek házigazdája idén a Dunamelléki Református Egyházkerület, fővédnöke pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A találkozó utórendezvényére július 22-én és 23-án Genfben kerül sor, ahol az egyházi vezetők és politikusok ellátogatnak a reformáció emlékhelyeire. Az Erdélyi Református Egyházkerület szervezésében Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön július 8-án, illetve július 9-én tartanak ünnepi istentiszteletet, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület égisze alatt pedig Szinérváralján július 7-én felelevenítik a protestáns szabadságharcos hagyományokat. Szintén a királyhágómelléki egyházkerület szervezi meg a háromnapos Magyar Re-formátus Ifjúsági Világtalálkozót Bihar, illetve Szatmár megyében. Ennek keretében július 16-án Nagyszalontán leleplezik Bocskai István szobrát. A rendezvény fővédnöke Németh Zsolt politikai államtitkár, meghívott vendége Dávid Ibolya igazságügy-miniszter. Itt adják át a Bocskai Szövetség idei díjait is. (A másfél napos ünnepség részletes programját jövő heti számunkban közöljük.) Július 17- én Szentjobbon ökumenikus istentisztelettel és előadásokkal folytatódik az ifjúsági világtalálkozó. A fővédnök Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Szintén 17-én rendezik meg a Bihari Földvári Ifjúsági Találkozót, amelyen kulturális és sportrendezvények, színielőadások, koncertek szórakoztatják majd a közönséget. A nagykárolyi Szőlő Motelben az Ifjú Presbiterek Találkozójára, míg a nagyváradi Góbé Csárdában az Ifjú Vállalkozók Találkozójára kerül sor. Július 18-án a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban rendezik meg a Református Gimnáziumok Világtalálkozóját. MAGYARKISEBBSÉG NEMZETPOLITIKAI SZEMLE BELSŐ VÁLASZTÁSOK DOKUMENTUMOK HATÁROK NÉLKÜL Mimirs V.’.r.'fy teikini I»»1 ZUy.rO'» Tri« «■SZÁM VITAINDÍTÓJA A Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemle idei első, új sorozatának 19. száma a belső választások kérdéskörét taglalja a Fórum rovatban. A szerzők András Péter, Bakk Miklós, Borbély Zsolt Attila, Fórika Éva, Ráduly Róbert, Reiter József, Somai József, Székely István, akik mindannyian az RMDSZ belső demokráciájának dilemmáját ragozzák egy-egy eszmefuttatás erejéig. A folyóirat közli a témához tartozó RMDSZ-dokumentumokat is. Tónk Sándor a következő lapszám vitaindítóját írja Romániai magyar magánegyetem címen. A Határok nélkül rovatban Hódi Sándor és Mirnics Károly egy-egy tanulmánya, a Kitekintőben Győri Szabó Róbert A nemzeti kisebbségek oktatási rendszerei Ausztriában című dolgozata olvasható. Változatos témájú írásokat kínál a Műhely rovat, a szerzők Egyed Ákos, Egyed Péter, Grúber Károly, Kovács Péter, Salat Levente, Vass Csaba. A háttéranyagok sorából Veress Emnőd A román parlament szerkezete című ismeretterjesztő anyagát emelnénk ki. V SOROZAT VI. ÉVFOLYAM :009.1.19.1 SZÁM KOLOZSVÁR Légypiszkos hamisítvány Állok a nagyváradi vasútállomás valutabeváltójánál. Az árfolyam valamelyest kisebb, mint a város többi részén, de azért még elfogadható. Gyanús alakok sem lebzselnek a közelben a kora hajnali órában. Egy húszdollárost és a személyi kártyát nyújtom a rácson át a szolgálatos hölgy felé. Az megnézi a bankót, a fény felé emeli, tapogatja, simogatja, végül arca elkomorodik és a fejét ingatja. Sokatmondóan legyintek barátom (egyben alkalmi testőröm) felé, és sejtésem be is igazolódik, mert a „pénzszakértő" sajnálkozva közli: ez nem jó. Némi piszkot fedezett fel ugyanis rajta. Menjek vele a taxisokhoz - mondja -, majd ők beváltják. Persze jóval áron alul. Hitetlenkedve hallgatom a légyszaros verziót és azon elmélkedem, hogy vajon nem valamelyik kint várakozó taxis felesége a hölgy, aki így a család malmára hajtja a vizet? Maradok tehát a húszassal - amit másnap szó nélkül beváltanak a belvárosban - és a tapasztalattal: mit sem érnek a piszkos anyagiak. Fábián Tibor Kántorok és tanítók Az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi Református Kántor-Tanítóképző Intézete felvételit hirdet a 2000-2001-es tanévre. Az ökumenikus jelleggel működő intézetbe református, római katolikus, unitárius és evangélikus ifjak jelentkezését várják. Felvételi tájékoztató és egyéb információ igényelhető a következő címen: Református Kántor-Tanítóképző Intézet, Piaţa Bernády 3., Târgu Mureş 4300. Tel.: 065/21-52-78. Beiratkozás szeptember 4-14. között, felvételi 15-23. között. 25 hely lesz, a felvételi eredményébe 25 százalékban számítják be az érettségi átlagot, vizsgázni magyarból, románból és matematikából kell, előtte alkalmassági teszteknek kell megfelelni. Budapesti részképzés határon túliaknak A Magyar Közoktatási Minisztérium idén a budapesti Márton Áron Szakkollégiumot (MÁK) bízta meg a hagyományos nyári egyetem szervezésével. A határon túli hallgatóknak rendezett egy-két hetes részképzésre augusztus 21-31. között kerül sor, s a határon túli felsőoktatásban részt vevők jelentkezését fogadják el; azoknak a pályázatát visszautasítják, akik a minisztérium Határon Túli Magyarok Titkársága által meghirdetett 2000. évi nyári egyetemre már felvételt nyertek. Az I. Márton Áron Nyári Egyetemen az alábbi területeken folyik a képzés: európai uniós ismeretek, kisebbségi jogok, politológia, szociológia, média, közgazdaságtan, gyógypedagógia, szociálismunkás-képzés, művészettörténet, filozófia, történelem, könyvtár-informatika, ezenfelül a hallgatók ingyenes intenzív angol nyelv-, informatikai tanfolyamokon és karrierfejlesztési gyakorlatokon vehetnek részt. A pályázati űrlap mellé csatolni kell a szakmai önéletrajzot, illetve két elismert tanár ajánlólevelét. Jelentkezési határidő Július 15., a nyertes pályázókat legkésőbb augusztus 1 jéig értesítik. A jelentkezési lap igényelhető a MÁK címén (1037 Budapest, Kunigunda útja 35. szám) vagy letölthető a www.maktanaron.hu honlapról. Bővebb információ a 0036/1/250-7192-es és a 0036/30/272-0698-as telefonszámokon, vagy a nyariegyetem@maol.hu e-mail-címen kaphatók. Kövér Gábornak, Aradra: Igen, kielégítő, kimerítő válaszokat kaptunk, köszönjük. Fából vaskarika? Szöszszenetében a következőket írja: „Sikere a választások eredménye nekünk, magyaroknak? Siker, ha úgy nézzük, ahogyan javasolják! De ha látjuk, hogy szavazóinknak csak 30 százaléka szavazott, még a színmagyar vidékeken is, és sok független jelölt támadt sikerrel? Akik nem szavaztak, azok a nem létező jelöltekre voksoltak? Csődöt mondott a szellemi képesség a vezetőknél, mert nem tudtak egy olyan vonzó dolgot felmutatni, mely kényszerítette volna, merő megfontolásból, a szavazót az urnához!” Nos, ezt és ehhez hasonlókat már mások is megfogalmaztak, de hogy lesz-e foganatja? Egyre inkább úgy tűnik, hogy a magyar párt főemberei már csak saját szavukat hallják... Kádár Ferenc (Nagykároly) és Gazda László (Sepsiszentgyörgyi írásait megkaptuk, hamarosan közöljük. Hasonlóképpen nyugtázzuk Mazalik Alfréd (Máramarossziget) küldeményét. Újabbakat is várunk, a fent nevezettektől és másoktól is. Amíg még létezünk... A szerk. ELŐFIZETÉS 23 A megrendelő neve: Pontos címe: hónaptól megrendelem az Erdélyi Naplót (x3 NJ Cfí 3) Az előfizetés díja 3 hónapra belföldre: 36 000 lej □ külföldre: 15 dollár □ vagy ennek megfelelő lej napi árfolyamon □ Aláírás: 1 A bejelölt összeget kérjük a postai utalványon vagy bankii átutaláson elküldeni kiadóvállalatunk bankszámláinak egyikére. S.C. Casa de Editură Erdélyi Sajtóház S.R.L. : cont: 2511000005514406 (lejben), cont: 2511001005514406 (dollárban) Banca Transilvania, sucursala Oradea. Miután az összeget postázta ki vagy átutalta, a kitöltött megrendelőlapot szíveskedjék szerkesztőségünk címére elküldeni: 3700 Oradea Sirul Canonicilor nr. 25. RomániaI Csak töltse ki, és küldje be! — Postabontás Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagyvárad, Kanonok sor 25. Levélcím: Redacţia Erdélyi Napló, Of. p. 2., c.p. 13., 3700 ORADEA ROMÁNIA Telefon: 059/41-71-58 Telefax: 059/41-71-26 E-mail: erdelyinaplo@texnet.ro http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/ htp//www.internetto.rc/erdelyinapl<y Főszerkesztő: DÉNES LÁSZLÓ Szerkesztőségi titkár: KRISZTA ANDREA Szerkesztő: PATAKY LEHEL ZSOLT Riporterek: NAGYÁLMOS ILDIKÓ SZENTGYÖRGYI LÁSZLÓ Munkatársak: MOLNÁR JUDIT SZILÁGYI GABRIELLA VAJDA ZOLTÁN Szedők-korrektorok: BORBÉLY ÉVA CZUMBEL ERIKA KISS-GYURCSIK GABRIELLA Tördelőszerkesztő-reklámszervező: KISS ANDRÁS Kiadja az ERDÉLYI SAJTÓHÁZ Felelős kiadó: FLEISZ ZOLTÁN Lapterjesztés és hirdetésfelvétel: VASADI JULIANNA Készült a nagyváradi DIALOG Rt. nyomdájában Felelős vezető: KOVÁCS GÉZA Előfizethető a helyi postahivatalokban (katalógusszám: 2201), a kolozsvári Apex, a nagyváradi Bihari Napló, a szatmárnémeti Zottmar Press lapterjesztő cégeknél, a Krónika Rt. kirendeltségein, valamint a kiadóban. Reklám- és hirdetésfelvétel a kiadó székhelyén, munkanapokon 8-16 óra között. Meg nem rendelt kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.