Erdélyi Napló, 2001. március-április (11. évfolyam, 10-17. szám)

2001-03-06 / 10. szám

JÁTÉK? SZOLGÁLTATÁSI-JÁTÉKOS SZOLGÁLTATÁS! I­SZ INFORMÁCIÓK, VÉLEMÉNYEK, TV­ AZ ILLÚZIÓK VÉGE 9. oldal Köszöntjük^ störgyolvasóinkat a nemzetközi nőnap alk almáról! A HTMH tájékoztatója | a státustörvényről __ I ^ oldaljl Szemléletváltást az agráriumban rr rr rr A HŐERŐMŰ HIDEGE Talált tárgyak bűnügyi osztálya Rajtakaptak egy kukázót, hogy a szemétből nem ke­nyérhéjat, papírhulladékot vagy használt ruhát, hanem ötezer dollárt termelt ki. Mit tehetett volna a szerencsés szerencsétlen, ha aznap ilyen különös volt a felhozatal? Örömében vásárolt egy lovat meg egy hazai gyártmá­nyú népautót. Ám nemsokára megjelentek a hatóságok, és nyakatekert jogi csűrcsavarral elkobozták frissen szerzett vagyontárgyait, maradék pénzecskéjét, sőt még bűnvádi eljárást is a nyakába varrtak, mert úgymond el­tulajdonította az őt meg nem illető pénzösszeget. Állítólag a skandináv államokban nincs talált tárgyak hivatala, mert az utcán felejtett bőrönd, köztéri padon hagyott esernyő, pénztárca stb., stb. hetekig érintetle­nül várja gazdáját. Csakhogy ez a szokás erkölcsi, nem pedig jogi normán alapszik, amitől mi olyan messzi va­gyunk, mint a költségvetés a kereskedelmi többlettől. Ha viszont nálunk tényleg van egy ilyen erkölcsi hát­tér nélküli jogszabály, miszerint nem szabad felvenni a földről az eldobott, elhullatott, elvesztett, elkallódott stb. pénzt vagy értéktárgyat, jó volna megszabni az alsó küszöb­értéket. A történtek után világos, hogy a szemétben talált ötezer dollárt azonnal be kell szolgáltatni az államkasszá­ba, mert kell dzsipekre. De vajon az adóhivatal lépcsőhá­zában lelt ötezer lejest is azonnal prezentálni kell a kapus­fülkénél? És a házvezetőnővel a szemétbe küldött, még ki sem fordított szmokingot le kell adni a képviselőházi ru­határnál? Nehogy az ilyen irányú állampolgári túlbuz­góságot a hivatal függelemsértésként érzékelje, és emiatt verje el a port a kukázón... Különben az is érdekes, hogy attól a bankártól, aki nem a szemétből, hanem a kisbetétesek zsebéből turkált össze ötezer dolláros tételeket, s azokból versenylovakat vásárolt, villát építtetett, biedermeier bútort rendelt (mert úgy hallotta, hogy ez a sikk), majd csődöt mondott - szóval az ilyen nagystílű kukázótól a hatóságok nem ko­bozzák el az őt meg nem illető vagyontárgyakat. De az eset más kérdést is felvet. Vajon hogyan szerez­tek tudomást a hatóságok a dolláros kukázó szerencsé­jéről? Azt mondják, hogy a szomszédok jelentették fel, látva hirtelen gyarapodását. Kedves emberek lehetnek. Bizonyára ők kevesebb szerencsével kukáznak, és azért. Vagy valamilyen érdek sugallta tettüket. Esetleg olyan, amely magyarázatot szolgáltat arra a másik kérdésre, hogy vajon hogyan kerülhet ötezer dollár a szemétbe. Van erre egy régi történet. Még az átkosban egy építészmérnök az épülő ház­tömb tetején végzett terepszemléjekor észrevette, amint alant valaki sunyin körülnéz, egy karton cigarettát csúsztat a sétány díszcserjéjébe, majd továbbáll. A mérnök belépett az anyagszállító felvonóba, alászállt, a bokorból kiemelte a kartont - amiről kiderült, hogy tartalma Kent, a kor keményvalutája -, és visszament magaslesére. Kisvártatva megjelent egy milicista, olyan szektorista-féle, közömbös arccal járkált fel s alá egy i­­deig, még fütyörészett is, hogy zavarát leplezze, majd benyúlt a sövénybe, pontosan oda, ahol az előbb a Kent-csomag rejtőzködött. Semmi! Meghökkent. Kö­nyökig hatolt az örökzöldbe, de akkor is semmi! Hirte­len fenyegető testtartásba egyenesedett, erőltetett me­netléptekkel a főutcára sietett, ahonnan a környék e­­gyik ismert zugárusát rángatta magával a cselekmény színhelyére. A szóváltás nem hallatszott az épülő ház­tömb tetejéig, de a taglejtésekből a mérnök számára vi­lágossá vált, hogy kíváncsiskodásának tárgya valójá­ban helyhatósági kereskedelmi adó. Felfokozott étvágyú államkasszánk most bizonyára azt is elkobozná, az építészmérnököt meg még a törvényszé­ken is meghurcolná, hogy miért merészelt értéktárgyat találni közterületen, és főleg miért nem hagyta a „he­lyén”, hogy a jogos­ tulajdonos bármikor megtalálja. Nits Árpád Élek, mint szigeten. Mindennap térdre kell hullanom. Kívüled semmi sem érdekel. Kihűlhet már a nap, lehullhat már a hold, e zengő túlvilág magába szív, felold. Édes illatai, különös fényei vannak. És szigorú boldog törvényei. Mit máshol ketyegő kis óra méreget, itt melled dobája méri az éveket s ha szólasz, mindegyik puhán, révedezőn ejtett igéd ezüst virág lesz kék mezőn és sóhajod a szél, mely fürtjeimbe kap és arcod itt a hold és arcod itt a nap. Egymásért vagy egymás ellen?

Next