Erdélyi Napló, 2001. szeptember-október (11. évfolyam, 36-44. szám)
2001-09-04 / 36. szám
2001. szeptember 4.3 névtelen hősként Kell, mondanám röviden, hisz az előttünk járók példája önbizalmat ad, munkára, tanulásra serkent, felelősségre int azzal a közösséggel szemben, amelyhez tartozunk. A kérdés azonban közel sem ilyen egyszerű, hisz az utóbbi években, évtizedekben divattá vált a múlt, a hagyományok lekicsinylése. Ideológiát is gyártottak hozzá, amit deheroizálásnak szoktak nevezni, amelynek célja a nagy személyiségek úgymond „emberi mivoltukban” való bemutatása, a végeredmény pedig az, hogy lám az illető nem is volt olyan nagy, olyan jelentős, következésképpen mit kell annyit példálózni vele. A tárgyilagos értékelés önmagában jó is lenne, csakhogy itt legtöbbször a negatívumok kerülnek előtérbe. Magam sem állítom, hogy a nagy személyiségek makulátlan hősök lettek volna, már csak azért sem, mert a kisebb-nagyobb emberi gyarlóságoktól senki sem mentes. A tárgyilagos ítélkezéstől addig a pökhendi hányavetiségig, amely mindent leszól, hosszú az út. Ez utóbbi folytatása a közöny, a nihil és a cinizmus, gondolkodásban és tettekben - pontosabban tétlenségben - egyaránt. Érdekes példa erre a nyugati világ fiataljainak hatvanas/hetvenes évekbeli lázongása az idősebbek, a társadalom, a rendszer ellen, amely a lehetségesek közül mégiscsak a legkevésbé volt rossz. Mi lett mára ezekből a nagyhangú lázadókból, mivé váltak? Pont olyanokká, mint azok, akik ellen lázadtak? Persze hogy mi, magyarok sem maradhattunk ki ebből a nagy deheroizálásból, néha túl is teljesítünk. Így jutottunk el oda, hogy ma már többet beszélünk például József Attila betegségéről és haláláról, mint költészetéről, többet tudunk Ady szeretőiről, mint szimbolizmusáról, Petőfi csontjairól, mint szabadságeszményéről. A költészetnél maradva: nagyon szeretem Arany János verseit, de arról csak most szereztem tudomást - egy magyarországi tankönyv jóvoltából! -, hogy súlyos betegségben szenvedett. Hogy mit vesz el, vagy mit ad hozzá ez a Toldi szépségéhez, nem tudom, de kíváncsi volnék, mit tud a könyv szerzője Arany költészetéről (ti. a könyvből nem sok derül ki ebből), és mit tudnak azok a diákok, akik ebből tanulnak. Ha Széchenyire gondolva csak a betegsége jut eszünkbe, és nem az Akadémia, a Lánchíd, a hajózás, a vasút, no meg elméleti művei, akkor sokat kell tanulnunk még. Kell-e a történelmi példakép? Az, hogy a nagy történelmi személyiségek - én ide sorolnám az irodalom, a művészetek, a tudomány és technika, sőt a sport nagy alakjait is - életművét nem ismeri kellőképpen az ifjúság, az történelmi okokra vezethető vissza. A kommunista rendszer a múltból csak annyit fogadott el, amennyit meg tudott ideologizálni saját céljai számára. Rákóczi esetében csak a jobbágyok csatlakozása és harca volt érdekes, a Cum Deo pro patriae et libertate már kevésbé. Petőfinél az Akasszátok föl a királyokat és nem a Nemzeti dal. Az utóbbi fél évszázadban elég sok politikai erőnek volt az a ki nem mondott célja, hogy az átlagember úgy érezze: nem jó magyarnak lenni! Az anyaországban a moszkovita kötődésű internacionalista vezetőknek érdekük volt a „bűnös nemzet” tudatát fenntartani. Némelyeknek ma is érdeke. 1920 után az utódállamokban valamivel igazolni kellett az asszimilációs politikát, így jött létre az ezeréves magyar elnyomás meséje. Amit mellesleg számokkal és tényekkel lehet cáfolni. Román forrásokra hivatkozva is! Tettek arról, hogy a kisebbségek minél kevesebbet tudjanak meg saját történelmükről, a többségiek még annyit sem, azt is rosszul, félremagyarázva. Mi a helyzet ma? A globalizációs világnak nincs szüksége nemzeti hősökre, csak fogyasztókra, akik belegebednek abba, hogy sokat dolgoznak, majd sokat vásárolnak. A kiváló teljesítmények - bármilyen területen - csak annyiban érdekesek, amennyiben pénzre válthatók. A haza, a nemzet, a szülőföld már nem fontosak, csak akkor, ha az ezekhez való ragaszkodás anyagiakra is átváltható. Ezért lesznek sokan olyan idegesek, amikor nemzetről, hazáról, szülőföldről van szó. Főleg, ha az ezekkel szembeni kötelezettségek is szóba jönnek. Az emberek tájékoztatásában, részben nevelésében is nagyhatalom a televízió. Kórtünet az, hogy az értékeket közvetítő tévéadók szegények - lásd a Duna TV esetét -, míg az olcsó szórakozást nyújtó kereskedelmi adók virágoznak. Szerte a világon. Szépen megmagyarázzák a nézőnek, mit kell nézzen, azt is kapja, hűséges és főleg engedelmes fogyasztó legyen, ez a lényeg. Persze a Szent Koronáról, a honfoglalásról, Széchenyiről, főleg Bethlen Istvánról semmit. Ti. ez sokba kerül, mondják ők, és omlik a képernyőről a giccs, az üres szólamok, az álhumanizmus, a durvaság, a rémtettek (abeúg Mátyás király, jöjjön Drakula). Mindez valami álsajtószabadság és álliberalizmus nevében. Egy nagy személyiség - legyen az államférfi, hadvezér, tudós, művész - értékét az adja meg, mit tett egy adott közösségért, mi maradt utána: egy jól működő állam, egy vesztes forradalom után is fejlődni képes ország, egy nagy felfedezés, több kötetnyi mű, vagy bármely érték, amely a megmaradást, a haladást szolgálja. Ennek megvalósításához önfeláldozás, szorgalom és soksok munka szükséges, a tehetségen kívül persze. Míg az utóbbi öröklött tulajdonság, a többi elsajátítható. A szorgalom, a munka, a közösség iránti elkötelezettség olyan kvalitások, amelyeket bárki megszerezhet, pontosabban megtanulhat. Nem kellenek ehhez világmegváltó álmok, csupán annak a tudata, hogy hasznos tagja legyek a társadalomnak. Nemcsak nagy célokért küzdhet az ember, hisz a mindennapok is próbára tesznek: mennyire vagyunk kitartóak munkában, tanulásban és nem utolsósorban mennyire vagyunk képesek tisztességesnek maradni. Ez utóbbinak nagy jelentősége van egy olyan világban, amelyben ma élünk, és amely gyakran azt sugallja: nem érdemes becsületesnek lenni. Azt sem árt tudni, hogy a nagy emberek műve úgy vált igazi értékké, hogy névtelenek sokasága vitte tovább mindazt, mit megalkottak. A nagy elődök példája azt sugallja, hogy névtelen hősként is érdemes tanulni, dolgozni a közösség érdekében. Mert a helytállás, a tisztesség, az elkötelezettség is hősiességet jelent. Az unokáink nem azt fogják kérdezni, mit tettél saját magadért, hanem azt, mit tettél értünk! Gábor Attila Álom luxuskivitelben A cím plágium. De csak a cím, mert a többi épp az ellenkezője Truman Capote elbeszélésének: jómagam nem a Tiffany kirakata előtt álmodozom a high life elérhetetlen luxusáról, hanem valóságunk talaján ácsorogva áhítozom olyasmiről, ami máshol létminimumnak számít, de ami nálunk ugyanolyan luxusnak, mint holmi Tiffany-ékszerek. Álmom, hogy egyszer úgy csengessenek be végre szeptemberben, hogy azt is tudjuk, mi lesz majd júniusban. Hogy a tanügy kísérletezgető képlékenységében ne napról napra araszoljunk, és sokszor a következő hét ne tűnjék olyan távolinak, mint egy másik évtized. Egyelőre most is csak az biztos, hogy maradt a két féléves beosztás, s hogy az első decemberben zárul. Ez jó, hisz diák is, tanár is nyugodtabban ünnepelhet. A másik szemeszter viszont kegyetlen lesz: öt hónap, valamikor márciusban és április végén egy-egy hét pihenéssel megspékelve. Hullák leszünk, de ez úgymond a mi bajunk. Álmom, hogy minden szinten mindenki olyan tankönyvekből tanulhasson, amelyek kizárólag az ő érdekeit szolgálják, nem pedig ilyen vagy olyan politikai színezetű szerzők-kiadók inkasszóját. Álmom, hogy senkinek ne korogjon óra alatt a gyomra, vagyis hogy a tej, kenyér, hús és tojás ne kerüljön többe, mint a világszerte luxuscikként elkönyvelt kávé, cigaretta, ital. Álmom, hogy a gyerekek úgy kezdjenek el egy tanciklust, hogy annak világosan lássák a befejezését is, hogy mindvégig embernek, ne pedig tengerimalacnak érezzék magukat. Most lesznek például hetedikesek azok, akik úgy ültek be az ötödikbe, hogy csak kilencedik után hagyják el az általánost. Csakhogy az még az előző kormány idején volt! Most nem beszélnek róla, jegelik. Majd esetleg az utolsó percben - jó szokás szerint. Álmom, hogy a sok-sok egyéni jövőből összeálló jövendő fölött ne himbálózzék ilyeténképp a négyéves parlamenti ciklusok Damoklész-kardja. És álmom még, hogy ne csak egyszer használatos cipőre-ruhára fussa, hogy ne kelljen törött padban nyomorogni, ne hulljon senkire a vakolat, ne fenyegetőzhessék beszakadással egyetlen iskolatető sem. Szép álmok, kis honi Tiffany. Ki tehet róla, hogy luxusból is csak ennyire futja? Molnár Judit Derűs élet A derűs életet gyermekkortól kellene élni. Akinek akkor és fiatal éveiben ez nem sikerült, az e cikket olvasva tanulja meg és gyakorolja a derűt. Kellemesebb lesz az élete, kevesebbet lesz beteg, azt is könnyebben viseli el, ha beteg, sőt nagyobb a gyógyulási esélye, s nő a várható életideje. Derűs élet - hosszú élet. Ezt is adhattam volna címnek, de az eddig elmondottakban már ennél is többről van szó. A derűs évek duplán számítanak, mint a katonának a harctéri szolgálat. Nem mentség az sem, hogy borongós az alaptermészete, sanyarúak a körülményei valakinek. A borongós kedélyen is lehet egy bizonyos fokig változtatni, ha tudatosan törekszünk rá. A sanyarú körülményeket is átvészelhetjük a dolgok optimista szemléletével. Az ilyen személyre azt mondják a szakemberek, hogy pozitív beállítottságú. Szemben az ellentétével, a negatív beállítottságával. Az előző mindenben igyekszik valami jót, valami előremutatót találni és annak örül. Örül, hogy ami rossz történt vele, az mégsem annyira rossz, mint amennyire lehetett volna. Ha pedig valami jó történt vele, annak meg pláne örül, és nem legyint rezignáltan, hogy ááá... A keresztyén vallás a derű vallása, és Európában ez a meghatározó vallás. Igaz, hogy voltak a történelem során olyan tévedései, amelyek a komor aszkézist és a földi élet örömeinek megvetését helyezték előtérbe, de ezek mára már nem jellemzőek egyik nálunk elterjedt keresztyén felekezetre sem. Németországban meghaladta a háromszázat a nevető kluboknak a száma. A derű és azon felül a kirobbanó jókedv egészséget, sikert, hosszú életet hozó voltát domborították ki német tudósok, ennek közösségi gyakorlására alakultak a közelmúltban a nevető klubok. A nagyszámú nyugdíjas egyesület, klub, kör ezt a gyakorlatot nálunk már régóta magáévá tette. Elmélet nélkül tudják tagjaik vidáman, önfeledten együtt tölteni idejüket.• Vidám vetélkedők, ki mit tud-megmérettetések, kirándulások, népdalestek szereznek kellemes órákat. Órákat, amelyekre még emlékezni is jó. Együtt jár ez az egymáson segítés, az egymással felelősen törődés gondolatával, olyan közösség teremtésével, amelyben kellemes együtt lenni, hiszen nagy családot, derűs családot alkotnak a tagjai. Csohány János Felszíni változások Egyik kollégiumi tanárom mondta: ha életbe lép a státustörvény, lesz itt annyi magyar, mint fűszál a réten. Talán kissé közhelyes a hasonlat egy tanár szájából, de a benne rejlő igazság letagadhatatlan. Ha eljátszunk a gondolattal, hogy megérjük a törvény kézzelfogható valóságát, az általa biztosított előjogok bizonyára csábítóak lesznek azoknak, akik jól értik a köpönyegforgatás művészetét. Hiszen aki valamikor valamilyen megfontolásból románosította a nevét és élvezhette az így adódott esetleges előnyöket, az most ugyanilyen megfontolásból magyarosíthat: a Sabán vagy Covaci újra Szabó és Kovács lehet, mindennemű lelkifurdalás nélkül. És akkor: nem többen, csak sűrűebben? S ebből kiindulva, ha nagyon szélsőséges akarok lenni, azt mondom, még megérjük, hogy egy bizonyos magyarigazolványban gyöngybetűkkel az lesz írva: Köteles György. Fórián Andrea Molnár Zoltán: Apoteózis MAGUNK KÖZT SZÓLVA Vendégmunkások Fábián Tibor Másfél hetes budapesti tartózkodásom során naponta találkoztam erdélyi vendégmunkásokkal. Ez talán akkor is így lett volna, ha történetesen nem a szállásom melletti munkásszállóban laknak. Hiszen - bár ez irányú statisztikák nincsenek - a manapság Budapesten tartózkodó erdélyi rokonok, munkások, diákok és egyéb kategóriákba sorolható honfitársaink száma a több tízezertől kezdve akár a százezret is elérheti. Az erdélyi melósok rendszerint délután öt óra tájban tartottak haza, benépesítve a sárga villamost Fiatalok, idősebbek, magyarok és románok Többen benéztek az útba eső kocsmákba, s pár óra múltán már a közeli bevásárlócsarnokban futottunk össze, amint éppen akciós élelmiszerre vadásztak. A munkásszálló melletti kis szűk utcában két kiskocsma is az erdélyiekre „szakosodott”. Belőlük élnek meg, hiszen az utca középosztálybeli lakói nem ezeket a késdobálókat látogatják. És amúgy sincs vegyülés. A határon túli munkavállalók inkább csak munkaadóikkal érintkeznek, zárt közösséget alkotnak. Az egyik kocsma csak amolyan talponálló, a másikban farönkök szolgálnak asztalként, székként. Délután öt után mindig megtelnek ezek a helyek, és csak késő este zárnak, de mégsem láttam soha senkit aki hullarészegre itta volna magát Naponta elmentünk egymás mellett A társaságunkban lévő vagy magányosan járó lányokat mindig alaposan megbámulták. Magatartásukból egy idő után kisejlett a nehezen észrevehető, burkolt óvatosság. Idegenként, vendégmunkásként tartózkodnak az országban, kérünk a hangoskodást, a balhét, nem akarják megütni a bokájukat a magyar voltukat cseppet sem értékelő, sőt arra egyenesen fittyet hányó idegenrendészettel. Csendesen, egyhangúan telnek napjaik. Munka, kocsma, bevásárlóközpont, kocsma. Csendes, budai külvárosi kerületben élik átmenetinek, ideiglenesnek szánt magyarországi életüket, hogy otthon kicsit jobb legyen. A honmaradottaknak vagy majd nekik maguknak, ha hazamennek. Ha... AZ RMDSZ NEMZETI LIBERÁLIS PLATFORMJÁNAK elnöksége nevében Toró T. Tibor parlamenti képviselő, a Reform Tömörülés elnöke közleményben reagált a szövetség elnökének ama „stíluselemző” nyilatkozatára, amellyel Markó Béla egy hamisítványnak nyilvánított újságírói leleményt hitelesnek állítva de abból bizonyos politikai következtetéseket vont le. (Lásd az 5. oldalt.) Toró egy másik közleményben az RMDSZ Ügyvezető Elnökségét is felszólította, hogy adjon magyarázatot a szövetség sajtóirodája által kiadott Tájékoztató augusztus 28-ai számában megjelentekre. A központi hírlevél szerint ugyanis a Takács Csaba vezette testület megtekintette és hitelesnek nyilvánította ama „dokumentumot”, amelyet az RT lejáratása céljából valaki(k) a platform egik elnökségi üléséről készült emlékeztetőnek állított(ak) be. Az ÜE ennek alapján értékítéletet fogalmazott meg a Reform Tömörülés közéleti tevékenységéről, noha az RT „közleményben hozta a közvélemény és az Önök tudomására, hogy a kolozsvári Szabadság szerzője által terjesztett iromány hamisítvány és a benne foglaltaknak közük sincs a valósághoz” - fogalmaz Toró, arra kérve Takácsékat, hogy mielőbb vonják vissza a platform tevékenységét minősítő megállapításaikat, és legalább az RMDSZ Tájékoztató nyilvánossága előtt kérjenek bocsánatot a Reform Tömörülés tagjaitól. Továbbá kövessék meg mindazokat, akiket egy hamisítvány hitelessé nyilvánításával és az abban megjelenő - a valóságtól eltérő - állítások terjesztésével megtévesztettek. „Ellenkező esetben kénytelen leszek ez ügyben a Szövetségi Etikai Bizottsághoz fordulni. Amennyiben a Tájékoztatóban megjelentek nem a valóságot tükrözik, kérem az azonnali helyesbítést" - zárta közlendőit a platform elnöke.