Média - Heti sajtószemle, 1994 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1994-01-05 / 1. szám
2 Közhely, hogy korunkban a távolságok összezsugorodtak. A nagyváradi hetilapot Székelyudvarhelyen nyomtatják, a szatmáriak „átugranak” Beregszászra háromoldalú tanácskozásra; a temesváriak hétvégi lapjukat együtt szerkesztik a szegediekkel. Egy kollegina Zürichbe repül elektronikus hírlapírást tanulni... A sietős üzletember Bukarestben reggelizik, Bécsben ebédel és Londonban vacsorázik... Száguldó politikus a Koppenhága- Brüsszel-Lyon-Barcelona útvonalon tart előadássorozatot egyetlen hét leforgása alatt... A távolságok összezsugorodtak, van viszont ami távolodott. Ha nem is kellőképpen, de távolabb került a minisztérium. Nem szalad már a főkönyvelő minden héten Bukarestbe, a főosztályvezető aláírásáért. Olyan nagyvállalat vezérkarát is el tudom képzelni, amely messzi elkerüli a fővárost... Országos (és akár nemzetközi) tanácskozást lehet már Iasi-ban is, Marosvásárhelyen is, de akár Bálványosfürdőn vagy Illyefalván is rendezni. A távolságok értéke változott meg. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. Olykor visszaköszön a múlt is. A főhatóság ragaszkodásában, hogy minél magasabb szinten tartsa a döntést. A kolléga bemutatkozásában, a központi lapnál dolgozik. Mitől központi egy Bukarestben megjelenő országos lap? Minek a központja Bukarest? Az államhatalomnak - a törvényhozásnak, az államigazgatásnak. A kolléga akár fizetésének borítékjával is igazolhatja: nem kormánylapnál dolgozik. ■A távolságok értéke változott tehát meg. A sajtóra vetítve jó irányban azzal, hogy nincs többé sajtóosztály, ahonnan egyenzubbonyba kényszerítenék az egész sajtót. Rossz irányba azzal, hogy magabiztosan lehet rész- vagy féligazságokat kimondani. Egyetlen kiragadott példát éppen a „központi” lapból. Messzitáji tudósítója, aki hírből, hallomásból tudja csupán mi zajlik az ország házában, ellentmondást nem tűrő hangon, vezércikkben szedi ízeire a törvényhozást. Szerinte a parlament „az ország kirakata”, az „oda és nem oda való urak és hölgyek (...) kikövetelik maguk számára a szolgálati fegyvert, a hajbókoló csicskások hadát, a nyugati utak sokaságát, a szenátori irodákat, a zsíros napidíjakat”; ez az „igen tisztelt kompánia” lényegében „botcsinálta áldemokratikus parlament”... Szigorának igazságfedezete a szándékosan élesztett parlamenti cirkusz. Ez pedig távolról így is nézhet ki. Csakhogy: szolgálati fegyver katonai testületek tagjainak jár — a parlament még nem az; a hajbókoló csicskások hada keveseket illet meg - és legtöbbjüket a titkárnők is átejtik; a nyugati utak sokasága megszámlálható - a honatyák jó kétharmada még nem járt nyugaton; a szenátori iroda - álom csupán, hiszen nem képesek megfizetni még a törvényalkotáshoz tulajdonképpen elengedhetetlen szakvéleményezést sem (persze, a kormánypártot elkészítik a kormányhivatalok), s az egyik csoportban havonta dobják össze a pénzt, hogy megfizethessenek egy titkárnőt; a zsíros napidíj - takarékosságra intő zöldhasú... Persze, szabad nem szeretni a honatyákat, joggal érheti szó a parlament háza elejét. De a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az állami intézmények sorában a parlament az egyetlen, amely nem egyetlen kézre játszik, amely ütközteti a véleményeket, amely valamennyi botladozása ellenére képes (legalábbis egyelőre) útját állni a visszaálmodott pártállamnak. Doina Cornea asszony nyilvánosan, a sajtóban gratulált az ellenzéki honatyáknak a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány fölött lezajlott vitán való szereplésükért. A civil társadalom harcos nagyasszonya a megváltozott értékű távolságok korában nem szakadt oly messzi a tenyeres-talpas valóságtól, mint némely saját lendületükbe belefeledkezett közírók az ország különböző szögleteiben is, de Bukarestben is. Őt a felelősség hajtja továbbra is, bár ritkán hallatja a szavát, és ritkán hallunk róla. dmi AA*a 4,^*fa' Az első oldalon: □ Yasman Ghauri pakisztáni származású New York-i manöken a Kertész László rajza a Magyarok Világlapjaiban Figyelő TILTAKOZÁS Felháborodással értesültünk Cora Munteanu újságírónak, a 24 de ore mureijene című napilap munkatársának esetéről, hogy csapdát állítva neki, visszaélve hivatásából származó jóhiszeműségével, elrabolták, három napig fogva tartották és bántalmazták. A sajtó szabadságának biztosítása kötelessége minden társadalomnak, amely szabad akar lenni. Felelős sajtóra pedig akkor számíthat a társadalom, ha védelmet is biztosít a sajtó munkatársainak. A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ROMÁNIAI EGYESÜLETE ezért rendkívül veszélyesnek tartja, hogy az újságíró közéleti felelősségével bárki is visszaélni merészeljen, s határozottan tiltakozunk az újságírók bántalmazása, az újságíró munkájának bármilyen korlátozása ellen. Éppen azért elégedetten veszünk tudomásul minden olyan intézkedést, amely az ügy gyors kivizsgálását szolgálja és elutasítunk minden olyan pletykát vagy híresztelést, amely az újságíró szavahihetőségét kérdőjelezi meg a vizsgálatok lezárása előtt. MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ROMÁNIAI EGYESÜLETE Gáspár Sándor ügyvezető elnök Ha azt a bizonyos 89-est is számítjuk, ugye ez volt az ötödik szabad karácsony és Szilveszter a Nagy Decemberi Rendetlenség után (ahogy néha az Academia Catavencu nevezi). Az írott és a beszélt sajtó kitett magáért, oldalain, képein volt Télapó és ünnepi ének minden mennyiségben. Jövőre mindenesetre centralizáltan kellene megoldani a Télapók felkészítését: edzőtáborokban, egységesen. Az se ártana, ha nem csak ünnepkor lenne a gyerekek és az öregek számára cukor és narancs, játék és öltözék. «*■ A Télapó-kampányokat leszámítva a sajtó meglehetősen vigasztalan képet nyújt mindennapjainkról. És önmagáról. Környezetünk erkölcsi, lelki, szellemi nyomora rémisztő, lealacsonyító. Nagy lapok neves szerzői mocskolódnak egymással, piszkos kis lapok névtelenjei dölyfösen veszik semmibe a jóérzés és a nyelvtan szabályait. Gyalázkodnak azok, akik ismerik a szavak értelmét, és azok is, akik nem ismerik. Alázat és türelmesség helyett nyegleség és agresszivitás uralkodik, az ünnepi hit, remény és szeretet helyett hitetlenség, reménytelenség, szeretetlenség. A Dilema, Románia egyik legnagyobb jelenlegi értelmiségi gondolkodójának, Andrei Plefunak a lapja ötvenedik számához érkezett. Tematikus szám ez is, témáját kérdés fogalmazza meg: Köztársaság vagy monarchia? A „témán kívül” Andrei Plesu arról ír, hogy „Románia logorcában szenved”. Vagyis, hogy túl sok a szó, a beszéd, a kommentár, túl kevés az elmélyülés, a diszkréció, a csendes, önmagát előtérbe nem helyező, önzetlen, hatékony cselekvés. A Socialistul, a Szocialista Munkapárt havonta megjelenő újságszerű lapja, abban a cikkében, amelynek címe pozitív (Jó év a románoknak), alapjában véve negatív képet fest az ország helyzetéről, hangsúlyozza, hogy a gazdasági gond „állandó súrlódások forrása a mai román politikai életben”. És így tovább. Ezek után illik megmondanunk, hogy amikor a Socialistul Románia jó évéről ír, nem 1993-ra, hanem 1918-ra gondol. Térjünk át derűsebb dolgokra. A Média múlt heti számában több apró (sajtó)hiba mellé becsúszott egy tárgyi tévedés és egy értelemzavaró elírás is. Az elsőoldalas kép második oldalas magyarázata („Borisz Jelcin orosz elnök, aki megnyerte az elnöki alkotmányt, de elvesztette a parlamentet”) természetesen nem helytálló, mint sejtettük és mint tudjuk Jelcin a parlamentet is „megnyerte”, ha nem is teljesen (de fogja); a hetedik oldalon a viccben a vadász töltényeire vonatkozó kérdés nem az, hogy „ellopták-e”, hanem (helyesen) az, hogy elfogytak-e. Erre válaszolja a vadász, hogy nem a töltényei fogytak el, hanem a kutyái. Ebben a vicc az, hogy ő lőtte le a kutyáit, de ez a poén nincs kimondva, csak úgy beleértődik. A Millsír szerzője mégha alkalmi is, néha át kell hogy kukucskáljon más lapok sítószemle-rovataiba. Nos, megtettük. A legjobb, legszellemesebb változatlanuá a Románia literara rovata, utána következik (talán, ez a mi rangsorolásunk) a Cuvintul és a Zig-Zag. A lényeg az, hogy nagyjából ugyanarra ügyelnek fel, amire mi. De mi még arra is, hogy a Cuvintul az Akadémia fejvesztéssel való fenyegetése ellenére sem hajlandó az á-t használni, nevében sem, a laptestben sem. «z S mivel sem más lapok, sem mi nem lehetünk meg Vadim nélkül (szent isten, mit fogunk csinálni, amikor az udvari költőt és bohócot le fogják csukni?!), hát említsük meg, hogy napilapjában fejvesztéssel fenyegette meg Iliescu elnököt (kicsit sok a fv.v.f., fejvesztéssel való fenyegetés, de ez a helyzet - ahogy a félkegyelmű mondá az égő napsütésben kacsuláját fejébe húzva). Szóval, ha az elnök lepaktál az ellenzékkel és vegyes kormány alakul, akkor majd mindenki meglátja, milyen az, amikor a Nagynagynagyúrrománia Pápapárt ellenzékben fog működni! Hát ez tényleg ijesztő lehet - ideje megerősíteni a rácsokat az elmegyógyintézetekben is. Erről jut eszünkbe: bármilyen mélyromán, a buliból (értsd: a kormányból) Funart is ki fogják hagyni. De az ő betegsége egy kicsit más, ő egy kis szájtépés után a kényszerzubbonyban le fog csendesedni, és csendesen sírdogál majd egy magas szobor vállán. Hajdú Győző, aki Paunescu lapjaiban, a Totusi iubireában és a Vremeában a jobb ügyhöz méltó buzgalommal és kitartással támadja a román tévé magyar adását és Boros Zoltánt (senki számára sem titok, hogy H.Gy. a magyar adás élére vágyik és az sem, hogy célját nem fogja elérni), most Beke György Borbély Imrével készült interjújának megyneki az Vannak lapok, hogy minden cikkük felér egy hadüzenettel. A romániai szélsőjobb fasiszta lapja, a havonta megjelenő, nemrég köntöst váltott legújabb számában - egy fulmináns RMDSZ-ellenes kirohanás alatt - nyíltan hadat üzen: „a Nemzeti Jobb hadat üzen a tiraszpoli kommunista rendszernek, határozottan követelve csapatok küldését a román faj becsületének megvédése és a transznisztriai bolsevik részek szétverése érdekében”. Hát, ez azért nem megy olyan könnyen. Különben is, a hegyekben fegyverkező magyarok ellen akkor ki védené meg a román haza szent földjét? Na ugye? Fiúk, a Rudotel nagyon jó. (á.h.) 'Tft'CtCácsi