Erdélyi Riport, 2006. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

2006-07-06 / 27. szám

Turizmus keskeny nyomtávon Tények és álmok­­ avagy a székelyföldi kisvasutak rehabilitációja. Kálmán Balázs és Mihálka Melinda írása integrációs mellékletünkben egy olyan általános turisztikai helyzetképet kíván bemutatni, mely a szé­kelyföldi kisvasutak rehabilitációjára és turistavonat­ként való üzembe helyezésére is keresi a választ a kommandós siklótól a parajd-vármezői kisvasútig. Székely Ervin nézőpontja Sztálinizmussal a korrupció ellen „Ez a büntetőpolitika nemcsak azért ve­szélyes, mert sérti az emberi jogokat, ha­nem azért is, mert elsődleges célja nem a bűnözés elleni harc, hanem a vádlottak el­leni. Nem a bűncselekményt kí­vánja felderíteni, hanem a feltéte­lezett elkövetőt bűnösnek nyilvá­nítani.” Belső ellenzék kerestetik 4-5] „Nem szabad el­feledni, HOGY AZ SZKT A KÉT KONGRESSZUS KÖZÖTT DÖNTÉS­HOZÓ TESTÜLET, A ROMÁNIAI MA­GYARSÁG PARLA­MENTJE. Ha va­lóban AZT AKAR­JUK, HOGY EZ NE CSAK ELMÉLET­BEN, HANEM A GYAKORLATBAN IS ÚGY MŰKÖDJÖN, AKKOR ÚGY IS KELL VISELKED­NÜNK.” Simon Judit interjúja Frunda György SZENÁTORRAL, AZ SZKT ELNÖKÉVEL. Átgyúrt csendőrség? 8-9 Sajátos helyzetben van Há­romszéken a csendőrség: a helyi román politikusok jó ideig a kisebbségi románság védelmének garanciáját lát­ták benne, a helyi önkor­mányzat viszont az alakulat bővítésében állami szinten tervezett betelepítést vélt fel­fedezni. A 90-es évek végé­től a csendőrség EU-konform módon próbál közeledni a közösséghez, míg kapacitása egy részét regionális képzési centrumként kamatoztatja. Domokos Péter riportja. ERDÉLYI RIPORT Ha részt kíván venni a Tombol az Új Magyar Szó - Erdélyi Riport tombol a sorshúzáson, töltse ki a lapunk minden számában megjelenő tombolajegyeket, vágja ki, majd - összegyűjtve - december 20-ig küldje be a szerkesztőségbe. Előfizetőink hivatalból részt vesznek a sorso- TOMBOLAJEGY láson: 12 hónapos előfizetésért 100,6 hónapos előfizetésért 40,3 hónapos előfizetésért 15 tombolajegyet készítünk az Ön nevére. A legtöbb tombolajegyet beküldő olvasónk ezer lej jutalomban részesül! Szerencsés olvasóink 1 személygépkocsi és további 100 értékes nyeremény tu- 0tu­lajdonosai lehetnek. Sorsolás 2006. december 27-én. Egy személy egy lapszámból csupán egy tombolajeggyel vehet részt a sorsoláson. Név .................................................................. utca ......................................... házszám ........... tömbház ........ lakás .............. település..................................................megye ....................................irányítószám .................... telefonszám........................

Next