Erdélyi Szemle, 1920 (6. évfolyam, 1-48. szám)
1920-02-15 / 7. szám
102 Walter Gyula verseiből: A fényképed alá. Ma az arcodba néztem. Mondd: megérezted ? Mert csillogott a két szem, a fényképed szeme! Mondd: megérezted, Édes? Mert mosolygott a szád, s hajad rámszórta édes, édes, lágy illatát. Egy perce elfeledtem, hogy fénykép van kezemben és megcsókoltalak. S éreztem, azalatt, — Ó, istenem, de jó volt! — hogy ajkad visszacsókolt. Csak szerettem. Kezét sohasem becéztem, csak a szemébe benéztem. Szerelemről sohse szóltam, ajkára rá nem hajoltam. Csak csodáltam néma lázban, s a szavaim elméláztam. Mosolyogtam, ha mosolygott, s boldog voltam, mindig boldog. Ittam a perc poharából, drága mámort, tiszta mámort. Ültem vele önfeledten, S csak szerettem, hogy szerettem. Győztes vagy. Mindig, mindig előttem állsz. A távolság fátylán keresztül édes arcod felém dereng. Hív és csábít a mosolyod, mindenen át, hiába, semmi sem fedezhet el Tégedet. Semmi. Erő vagy. Végtelen, titokzatos, szent hatalom, s porrá omlik Előted minden. Meg se kell csendüljön szavad, kezed se kell, hogy megmozduljon s győztes vagy mégis, könnyedén. Szerelmed áttör gőgösen mindenen és hozzám sodor, ha száz mérföld is van közöttünk. Mindig, mindig előttem állz, s győztes vagy. Pedig nem teszel semmit. Csak nézel, nézel, nézel. Erdélyi Szemle Buqueta : A keresztyéniség Tolsztoj morálfilozófiájában Tolsztojnak tanai, melyekbe a nagy író azon reményét vetette, hogy velük az emberi életet megváltoztató, megjavítja, kétségtelenül a keresztyénségben gyökereznek. De ezek a Jézusnak kizárólag erkölcsiértelmű tanításaival épülő keresztyénség tanai. Tolsztoj úgy ítéli meg a keresztyénséget, mint vallást, hogy az általában az emberiség hagyatéka. Egyedül a Hegyi beszédet veszi ki ebből, különválasztván a félelem és hatalom dogmából, ő csak a szeretet hive. A „Vallásom “-ban ezeket mondja: „Ma a művelődés fokán álló népek legnagyobb részének csak egy vallása van, a rend- és csendőrségtől való félelem. Ez az állapot pedig elviselhetetlen lenne, ha teljesen így volna. De szerencsére vannak egyének, személyiségek és korunkban ők a legjobbak, akik nem elégszenek meg evvel a vallással. Egészen más a hitük affelől, más a fogalmuk arról és más a bizalmuk abban, amit emberi életnek hívnak. Ők olyanban kívánnak élni, amilyennek annak lennie kell. És mégis ezeket az embereket a legroszszabbaknak tekintik, a leghitetlenebbeknek, azoknak, akiktől leginkább kell óvakodni minden teremtmény közül. Pedig ők hisznek egyedül az evangélium tanításiban, ha nem is egészében, de legalább is részint Ezek a személyiségek legtöbbnyire nem ismerik a jézusi tant; nem értik azt lényegi szellemében, mely az ellnszegülés tilalmát hirdeti a gonoszokkal szemben. Sőt ■nemegyszer gyűlölik is Jézust. De egész hitüket arról az életről, aminővé az ember is kell hogy legyen, az emberiesség és igazság forrásából merítik, amit mindenkor tagában foglal az igazi keresztyén tanítás. Hasztalan vádaskodnak rájuk és káromolják őket, ők azok az emberek egyedül, akik nem rendelik magukat rögtön és tiltakozás nélkül bárki parancsa alá; következésképen ők az egyetlenek kortársaink közül, akik észszerű és nem állati életet élnek, s ők az egyedül igazhitűek.“ Tolsztoj e szavakkal ugyan az anarkhistákat jellemzi, akik közé magát számította, de köztük és közte mégis, hacsak árnyalatilag is, ide jelentékeny különbség van. Azok mindent erőszakkal akarnak lerombolni, de azt követelte, hogy senkit se bántsanak. Tolsztoj alapelve : engedelmesség Jézus ama tanítása iránt, hogy álljatok ellent, de „ne ellenszegüljek a gonoszoknak.“ Az anarkhistáknak is, Tolsztojnak is, ugyanaz a céljuk: az emberiség boldogsága. De eszközeik kissé eltérnek egymáséitól, Tolsztoj úgy véli, hogy a rossz, mindenkor roszszat szül. Ezért nem fogadja el a rosszat, mint büntetést sem a gonosztevők számára: a vérpadot, amit gyűlől, mint ahogy megveti a zsandárt is. A gonosz tettekkel szemben való ellenállásra az egyedüli módnak a sok munkás, készséges életű példaadását ismeri. Elveti még az önvédelem okozta erőszakosságot is. Szó szerint követi ebben Jézus parancsát: „aki téged arcul üt, tartsd oda másik arcodat; az karddal ront ellened, kard által fog elveszni.“ Hagyni kell tehát, hogy a gonosz cselekedetek csak tomboljanak a jók minden ellenszegülése nélkül. Tolsztoj ily iránytul számtalan művészi, népies elbeszélést*'' irt, hogy megvilágítsa e tételt : ne vegyülj a bűnösök közé, még azért sem, hogy * A Sorbüimeon a filozófia tanára. ** pl. A boldogság keresése.