Erdélyi Szemle, 1933 (18. évfolyam, 1-18. szám)

1933 / 10. szám

10 szám­ú ERDÉLYI SZEMLE Kodály Zoltán, a klasszikus magyar zene megteremtője Írta: LAKATOS ISTVÁN Az első közlemény, mely lapunk múlt számában jelent meg, a magyar műzene kifejlődésének akadályait ismertette. E közlemény Bartók és Kodály működésével, va­lamint Kodály jelentőségével foglalkozik. Láttuk a nehézségeket, melyek útjába állottak annak, hogy magyar műzene kifejlődhessék. Aki a magyar műzenét világviszonylatban klasszikussá akarta tenni, annak két fel­adata volt: 1. megállapítani a magyar népmotívumok igazi karakterét; 2. saját egyéni zenei formát kellett, hogy találjon a tartalomnak. Adva volt a kiapadhatatlan nótakincs a népdalokban, melyeket lényegükben kellett megfogni és ezt a lényeget kel­lett formába kényszeríteni. Kétségtelen, hogy az, aki ezt meg tudja csinálni, az zseniális kell, hogy legyen... Ezen feladatok megoldására vállalkozott Kodály Zoltán. Ő is a népdalból indult ki. Először odafordult, ahol a magyar dal a legszűzibb formájában meg­maradt: a néphez. Bartók Bélával bejárják az ország külön­böző részeit. Gyalog, szekérrel keresik fel a falvakat és a falvak legöregebbjeit énekeltetik fonográfba. Lekottázzák az énekeket, úgy, ahogyan azt a néptől hallják, ellesik az elő­adás módját és a népdalok magyaros hangulatát, vagyis azt, ami a magyar népdal igazi sajátsága. Fáradságos, nehéz munkával összegyűjtenek vagy 8000 eredeti népdalt és meg­találják sok ismert népdalnak eredeti ősi formáját. A nép­dalokat tanulmányozva, rájönnek, hogy a magyar népdal gerince az a közös primitív skála, mely eltér a nyugateurópai dur-moll skálától. A magyar zenének megvan a maga saját hangsora és felesleges azt a fülünk által megszokott és be­­idegzett dur-moll skálarendszerbe kényszeríteni. Csak saját pőre valóságában kell a magyar zenét megfogni, gyökereibe kell a zeneművészet eddigi eredményeit beoltani, egyéni kön­töst kell neki adni és ez a zene élni fog és csillogni a maga eredetiségében. Akkoriban, mikor Kodály és Bartók erre rájöttek, kez­dett a nyugati zene is fészkelődni. A kétszáz éves dur-moll skálarendszer szűknek bizonyult és nyugaton sűrűn találunk jelenségeket és zeneszerzőket, akik hirdetik, hogy a dur-moll hangsor kiélte magát, ki van használva és új skálarendsze­rekkel kellene a zenét regenerálni. Ez az irányzat kedvezett Kodály és Bartók működésének. A külföld felfigyelt azokra az eredményekre, melyek a két magyar zeneszerző műveiben elementáris erővel jelentkeznek. Lelkesedve, megértéssel fogad­ják az új Kodály- és Bartók-mű­veket. A két magyar zene­szerző pedig a nyugateurópai zene új egyéniségévé válik. A külföld lassan, de mindig jobban és jobban megérti az új tartalmi és formanyelvet, mely Kodály Zoltánban jelentkezik. A közönség, előadók nyugaton már túl vannak telítve a dur­­moll hangrendszertől és várják érdeklődéssel és megérteni akarással az új zseniket. Ezalatt a magyarországi viszonyok még mélyen benn­gyökereznek a nyugati zene eredményeiben, nem elég erősek az új mondanivalók befogadására. Még nem érzik, hogy mi a lényege, melyek az esztétikai értékmérői az új magyar nem­zeti zenének. 1900—1925 között friss magyar generáció nő fel. Ez a fiatalság, a zeneileg tanult és képzett utánpótlás már mel­lettük áll. A régi kritikusokat felváltják a fiatalok (Tóth Aladár, Szabolcsi Bence, Kovács, Jemnicz Sándor), a zene és énekkarok élére is friss erők kerülnek, az öregebbek látno­­kabbjai is lassan a megértés útjára térnek. Kodály Zoltán ma már nem megértetlen próféta, ő az új komponista-gene­ráció nagy mestere. Az ő művészete új irányt szabott a magyar zenének, az ifjú zeneszerző-generáció, külföldön is jól ismert magyar nevek: Kadosa Pál, Jemnicz Sándor, Lajtha László, Kósa György, Szabó Ferenc stb. már a Kodály megnyitotta után halad. A tudományos elméleti zenének is komoly, friss tudósai, esztétikusai nőttek fel: Szabolcsi, Tóth, Szelényi, Kovács Sándor, akik a klasszikus magyar muzsika Kodály- Bartók meglátta utain dolgoznak. Kodály Zoltán tehát az ősmagyar népdal alapszerkeze­téből, előadásmódjából indult ki, annak igazi hangulatát leste el, ennek a népdalban rejlő konstruktív erőnek a lényegét teszi a magyar nemzeti műzene gerincévé és ennek alkotja meg zseniálisan a formáját. Szerzeményeiben nem tör előre ugrásszerűen, forradalmian, mint Bartók, hanem leszűri, le­desztillálja a nyugateurópai zene eredményeit és hozzákap­csolódik az impresszionista és postimpresszionista stílushoz, magába olvasztva mindent, ami Bachtól és Beethoventől a postimpresszionistákig a zene lényegét képezi. Ez az út vezet saját klasszikus formájához. Sikerül a magyar népdal lényegét, hangulatát eredeti formába önteni és evvel a magyar klasz­­szikus műzenének megalkotójává válik. Kodály Zoltán formaművész és pedig klasszikus, mert mondanivalóit tömören, egységesen, gazdaságosan, egyszerűen és egyéni módon fejezi ki. Klasszikus típus, mert vissza­tekint és összefoglalja, összesíti mindazt, amit a zene eddig tartalmilag és szerkezetileg elért. Ezért konzervatív a többi modern újabb zeneszerzőkhöz viszonyítva. Hozzákapcsolódik Debussyhez, folytatja és betetőzi azt, amit ő a zeneművé­szetben elért. Debussy nem tudott eredeti formát adni, nem tudta az ő tartalmi eredményeit klasszikus formába rögzíteni. Azt a tartalmat, mellyel a nyugati zenét Debussy felfrissítette, azt Kodály, a formaművész fixírozta. Kibővítette a tartalmat, megfürösztötte a mondanivalókat a magyar népdal friss ele­meiben, új hangulatában, így lett Kodály Zoltán a magyar műzene megteremtőjévé és így vezette a zeneművészetet egy új, klasszikus korhoz. A zene azonban, mint művészet, lénye­gében, mondanivalóiban haladt azóta előre. Forradalmárok vannak, nem kis számmal, akik tartalmilag eléje kerültek Kodálynak és új zenetitán fog jönni, aki ezeket az ered­ményeket meg fogja szűrni és össze fogja foglalni, aki a zene új klasszikus korát, mint egy Beethoven vagy Mozart fogja betetőzni. Kodály Zoltán azonban csorbítatlanul fog állani a magyar zsenik sorában, mert ő volt és marad az,aki a ma­gyar műzene klasszikus korának hajnalát jelenti. Ő adta meg azt a bázist, melyen haladni lehet és kell. Megvetette az alapépítményét a klasszikus magyar műzenének és a magyar műzenét a zeneművészet internacionális értékei közé helyezte. (Vége következik.) Erdélyi képzőművészek kolozsvári tárlatáról: SZOLNA­Y SÁNDOR : Portret.

Next