Erdővidék, 1997 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1997-07-18 / 1. szám

1997. július 18­. Egyház — Mezőgazdaság ERDŐVIDÉK 3. Útr­avaló Ne aggodalmaskodjatok tehát és ne mondjátok: Mit együnk'.’ vagy: Mit igyunk'/ vagy Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek v­an. Hanem keressétek először Istennek Országát, és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggo­dalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap aggodalmaskodik a maga dolgai felől, kiég minden napnak a maga baja. (Máté 6: 31-34) Vannak fogaknak,­amelyek az évszázadok során kikoptak nyelvünkből, vagy értelmük megváltozott. Ki az közülünk, aki még megérti az ipa, napa, gu­zsi, hulló szavakat ? Nemzedékek váltóján kilakoltak. De, ha azt kérdem: mit együnk, mit igyunk, vagy mivel ruházkodjunk - azt mindenki megérti. Jézus óta jelentésük ugyanaz maradt. Változott a világ, benne az emberek, de a létkérdések megmaradtak, s a velük járó aggódás is. Testvérem, te is naponta felteszed ezeket a kérdéseket, s a sort lehetne folytatni: lesz-e munkahelyem, gyermekemnek iskolája, bete­gemnek gyógyulás, népemnek, egyházamnak jövője? Jézus felhívása nekünk szól: Ne aggodalmaskodjatok! Ebből a felhívásból a következőket szeretném kiemelni: 1. Az aggodalmaskodás - betegség Ma már köztudott az, hogy a test valahogy a lélek tükre. Az ún. pszichoszomatikus betegségek állandóan figyelmeztetnek erre. A lélek fájdalma, tépelődése átsugárzik a testre és átformálja azt. Ma ideges vagy, tönkremegy a gyomrod. Aggódásod rámegy a májadra, epédre. Hányszor mondja az orvos: Önnek nem gyógyszerre van szüksége, hanem pihenésre, lazításra. Ne vegyen mindent a szívére. Igaza van Jézusnak, az aggódás káros. Szép a mi magyar nyelvünk, ahogyan formálja a szavakat, fogalmakat: az agg­ódásban benne van az öregember képe. Az aggodalom agg­yá, idejekorán vénné tesz. Beteggé aggódhatja magát valaki, de egészségessé sose. Nemcsak káros a tépelődés, hanem felesleges is. Pár verssel előbb Jézus erre utal, amikor azt kérdezi: „Ki az közü­­­letek, aki aggodalmaskodásával megnövel­heti termetét egy arasszal?” 2. Az aggodalom a hit gyengeségét mutatja Tépelődöm, mert azt hiszem, hogy teljesen magamra vagyok hagyatva. Mindent nekem kell elintéznem. Úgy gondolom, nem számíthatok Istenre sem. Talán ezért mondja sokszor Jézus a tanítványainak: kicsiny­­hitűek. Korábban Jézus madarakról beszél, ezek nem vetnek, nem aratnak, mégis megélnek. A mezei virágok emberi gondozás nélkül is pompásak, mert van egy Atya, aki gondoskodik róluk. Ha a madarakkal, virágokkal is ennyire törődik, akkor éppen rám ne lenne gondja? De sokszor elkelne a gyermekkori, valamikori hit, amikor nem fájt a fejem, hogy mit eszem, mit iszom, mivel ruházkodom, mert hittem, hogy azért van édesapám és édesanyám, hogy gondos­kodjanak rólam. Felnőttként most újra kellene higgyem azt, hogy földi szüleimen túl (akiket áldjon meg az Isten a ránk fordított gondoskodásért), van Valaki, akit így szólítok, szólítunk meg: Mi Atyánk... Tudok-e még benne bízni igazán? 3. Keresés Jézus elmondja nekünk, hogy baj van a kereséssel. Mert keresem a pénzt, a hatalmat, a hírnevet. Nem is keressük, hajszoljuk ezeket. S a nagy hajszában valahol útközben elveszítettük, elveszítjük a szívünket, lelkünk melegét. Egymásban nem az embert nézzük már, hanem azt, hogy mennyit ér lejben, márkában, mekkora a neve, protekciója. Így történik meg az, amit fájlalok, s ami miatt te is sokszor szenvedsz, hogy szinte senkit nem érdekel az, hogy vagy, hanem, hogy mennyit keresel. Isten Országát kell keresni. Ez a kifejezés egy állapotot jelöl, amikor Isten uralkodik bennem, benn­ed. Ezért is mondjuk a Mi Atyánkban, hogy : Jöjjön el a te Országod, legyen meg a Te akaratod! Ha ennek az országnak a szemszögéből nézem az életet, akkor másképpen nézek magamra és másokra. Akkor elhiszem, hogy a szükséges egyebeket is megadja nekünk, mert Ő Atya, és mi az ő gyermekei vagyunk. Ezt a lapot, és vallásos rovatát is, őszintén bevallva, aggódással indítjuk. De hiszem azt, ha Ő uralja gondolatainkat és nem a pénz, vagy a dicsvágy, és ha őszintén segítség akar lenni népünknek, Isten Erdővidéken élő, egyező vallásű­ és más felekezetű népének, akkor a tépelődés oszlani kezd és nő a hit. Elég minden napnak a maga baja. Munkánkban segítsen minket Isten ! Farkas Vilmos Étvágygerjesztő aratás előtt A búzakenyér Mezőgazdasági rovatunk indításakor azzal a növénnyel szeretnénk foglalkozni, amelynek terméke a keresztény ember mindennapi imájában is belnne foglaltatik („Mindennapi kenyerünket add meg nékü­nk ma és ez a növény nem más, mint a búza. Mottóul Takács Tibor versét választottam: „ Te nemesített mag, te búzaszem, amint itt fekszel a tenyeremen, te búzaszem, te áldott, te konok, hány ezredév titkát sokasítod, hány emberét, ki jó kalászt nevelt, válogatott és kereste a jelt, mely ott van minden búza homlokán, későn terem, vagy éppen jó korán, oly mindegy az, de végtelen terem, hogy legyen mindennapi kenyerem, velünk neveltek az évszázadok, búzák, milliók, sokasodjatok! Te búzaszem, nemes mag, földbe rejtve légy te az élet legszebbik szerelme! A gabonaféléket az ősi időkben kasa és lepény formájában fogyasztották. Az emberiség nagyobbik felének még ma is a kása jelenti a napi eledelt. Miután 4000 évvel ezelőtt az egyiptomiak feltalálták a kovászt és a sütőkemencét, a tömör kása lazított szerkezetű kenyérré vált, és min­dennapos táplálékként jelent meg az emberi kultúrában, ha nem is mindenki asztalán. A kenyérkészítés feltétele az olyan gabona, amelynek őrleményéből készült tészta az erjesztési folyamat során keletkező gázokat vissza tudja tartani. Az alapvető különbség a kenyér és a különféle lepények között éppen az, hogy a kenyérnek porózus, szivacsos szerkezete van. Ez a szerkezet az előbb említett gáztartó képesség hatására alakul ki a tésztában. A sütés folyamata alatt a porózus szerkezet jellege erősödik és véglegessé válik. Feltételezhető, hogy a modern kenyérkészítés művészete a zsidók közv­etítésével érkezett Rómába Az élelmiszer-tartalékok képzésében az egyes évek terméskülönbségeinek kiegyen­lítésében a búza szerepe igen nagy. Gondolkodásunkban fel sem merül annak a lehetősége, hogy kenyér nélkül éljünk, mivel mindennapi életünknek ez alap­táplálékává vált. A Paradicsomból kiűzött embernek ezt mondja az Úr: „Orcád verítékével egyed a te kenyered, mígnem visszatérsz a földre...” A kenyeret a 19. századig szinte kizárólag a háztartásban sütötték, a kenyér nagyobb szabású előállításáig csak a múlt században került sor. A kenyérsütést jól értő és jó felszereléssel rendelkező asszonyok a városi piacokon értékesítették termékeiket még a múlt század végén is. Sokkal korábbi a péksüteményei, iparszerű előállítása. A zsemlesütők vagy fehérpékek sokkal hamarabb tömörültek céhekbe, mert terméküket az asszonyok otthon nem állították elő, hiszen a háztartásokból hiányzott az alapvető feltétel, a sütőélesztő. Baróton Pichler, Lövi és Bartháné kenyérsütödéje működött a két világháború között, az 1948-as államosításig. A barótiak a Pichler Lövi Barthánét tréfás kapcsolásban emlegették egyszerre mindhármójukat. A volt Pichler- és Lővi-sütöde egyesüléséből 1952-ben alakult a mai Erpék elődje. Imre Árpád __________________

Next