Erdővidék, 1910 (8. évfolyam, 1-25. szám)
1910-07-10 / 1. szám
VITT.ÉVFOLYAM TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI, TANÜGYI, IPARI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. AZ »ERDŐVIDÉKI TANÍTÓ-EGYESÜLET« HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Kéziratokat nemn adtak vissza. Megjelenik minden vasárnap Előfizetési árak: Egész évre 8 Kor., kjt évre 4 K. ,/1 évre 2 K. Egyes szám ára 16 fill. Hirdetési díj tarifa szerint. Nyilttér sora 50 f. Felelős szerkesztő: R O Z S O NDA I JÁN laptulajdonos. ___ ____| O Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rozsondai János könyvnyomdája Baróton, ide intézendők a lapot illető pénz és egyéb küldemények. HARC A KENYÉRÉRT. Szülök a gyermek pályaválasztása előtt. Az iskolai év befejeződött, a záróvizsgálatok is elmúltak mind az ő izgalmaikkal. A tanuló-ifjuság elnyerte bizonyítványait s most megy ki-ki a jól vagy kevésbbé jól megérdemelt nyugalomba, hogy új erőt, energiát gyűjtsön a további küzdelmekre és munkára, mely a vakáció elteltével várakozik reá. Azok az ifjak, kik tanulmányaikat a középiskolákban folytatják, még nyugodtan tekintenek a jövőbe, hiszen őnekik még nincs min törniük a fejeket; előttük a kiszabott kötelességek útja, a középiskolák elvégzése. De azok, kik elvégezték a középiskolákat, kik nyolc esztendeig szakadatlan és ernyedetlen szorgalmas munka gyümölcseképpen az érettségi bizonyítványt nyerték el a klasszifikáló tanári kartól, azoknak fő a fejük. Azonban fő a fejük mégis csak legjobban a szülőknek, kik ilyenkor vannak a leginkább megakadva azzal, hogy tulajdonképpen mit is kezdjenek most immár „érettnek“ nyilvánított gyermekük-k, a aki valósággal még mint senki csak most lépne ki az életbe. Oh, ma már nem olyan könnyű ez a választás, minthogy messze se menjünk hasonlatért) pl. a képviselőválasztás! Az élet nehéz küzdelne kemény megpróbáltatásoknak teszi ki az embereket, még a diplomásokatsem kíméli meg s bizony nem egy diplomás embert ismerünk, aki öreg fejjel, munkában megroppant tagokkal néz más foglalkozás után, hogy magát, esetleg családját fenn tudja tartani. S a szülők tudják ezt, tudják különösképpen, hogyha diplomás pályák anynyira túlzsúfoltak, olyannyira elfoglaltak, hogy immár felvevő képességük teljesen megszűnt s minden egyes odatolongóval csak a létért való küzdelmet nehezítik meg s hogyy egymás szájából kénytelenek a kenyeret kivenni. Mi a teendő? Ez az a nehéz kérdés, mely minden egyes lelkiismeretes szülő előtt felvetődik. Hiszen mindegyik szívén viseli gyermeke sorsát, s ha már tizenkét esztendőn keresztül a szülői szeretetnek túlon-túl való rápazarlása mellett a sok költséget és vesződséget nem sajnálta, úgy most, hogy az élet útjára kívánja bocsátani, kettőzött félelemmel és körültekintéssel kell eljárnia, nehogy éppen akkor találjon ártani annak, kit talán e föld kerekségén legjobban szeret, amikor döntő lépéssel indul neki az élet rögös útjának. Hová küldjük gyermekeinket? Mit neveljünk belőlök, hogy legalább nekik találjunk olyan pályát, mely könnyebben juttatja a korgó gyomrot a száraz kenyérhez, mint aminőt mi választottunk a magunk avagy szüleink szerencsétlen eszméinek ke t/k,,*tcn«G v * r Mindenki a saját foglalkozását szidja. I Az ügyvéd azt tanácsolja, hogy minden pályára küldjük fiainkat, csak éppen az ügyvédire ne, az orvos éppen így pre legal,la tanár has' Lpen, *a mérnök ° ia ulatos t «... * i sem' ItuiuJiue.A rí „r, «fro mpg a t Ali teltvizet is leszedné arról, aki legelőször szánta szerencsétlen fejét arra, hogy embertársainak kívánságait teljesítse olyképpen, hogy ellátja őket szükségleteikkel; az iparos meg inkább a kivándorlást ajánlja annak, aki az ő pályájára kívánkozna. S mindezek dacára mit tapasztalunk? Igaz, hogy nagyon sokan azt tartják: „legyen a fiam különb, jobb módú ember, mint én vagyok“, de azért látjuk, hogy az élet mást is produkál. Azok, akik úgy szidják pályájukat, akik csak siránkozni tudnak sorsukon, ezek a jó urak, ha a saját fiaikról van szó, hát rendesen mégis a maguk foglalkozását ajánlják nekik s az ügyvéd fiából ügyvéd, az orvoséból orvos, a tanáréból tanár, a mérnökéből mérnök lesz. Egészen természetes, hogy a gyógyszerész a patikáját, a kereskedő a boltját saját fiára hagyja, az iparos pedig műhelyébe veszi a csemetéjét. S vájjon helytelen-e ez? — Nem hinnők, sőt azt gondoljuk: így van ez jól. Bizonyos, hogy a mai világban a megélhetés minden pályán nehéz és a gondterhes apa a saját foglalkozásának minden csinját-binját az idők folyamán kiismerve, inkább tudja eligazítani a fiát azon az utón, melyet egynéhány ösvénynyel ő maga is segített kitaposni s így ha tényleg nem is tetszik neki az a hivatás, melyet jól vagy rosszul betölt, végeredményében a saját magzatának mégis ott tvál leghathatósabban kezére ;-j'szaru, *ki tuívmi, taná.Maival támogatni s ott talál megnyugvást abban az irányban, hogy a fia jövendő pályafutásának terhein könnyíthet. A mi speciális viszonyainknál fogva a gazdálkodás az, mely az ifjúság legnagyobb koningeimet abszorbeálja. Gazdálkodó lévén nálunk a legtöbb apa, a fiát a földmivelésre szorítja s így hazánk gazdasági fejlődése csak egyoldalúan haladhat. Akinek egynéhány száz hold földet adott a Gondviselés, meg esetleg az önszorgalom, azoknál, ha a fiút erre a ÉBREDJ TE NÉP! Ébredj te nép ! Te hősök sarjadéka, Ébred föl egyszer kóros álmaidból! Vagy azt várod most is, hogy néha-néha föltámadjanak őseink a sírból? Hogyan fajultál el, egykor te büszke, Kitől régen mindenki rettegett? Vesd el a zászlódat, hajítsd a tűzbe, Ha méltón úgy sem védelmezheted! Várom, lesz hang, amely végig süvölti: »Népem még nem sülyedt le ennyire!« Várom, lesz-e hang, mely fülembe dörgi. Csend van, halálcsend, nem szól senkise. Tűnj el, te álom, gyötrő képeiddel, Ne kínozd többé árva lelkemet! Egykor hivém ábrándos ifjú szívvel, Hogy nagynak látom én e nemzetet. Csak álom volt, amely való sohasem lesz; Csak álom volt, mely csalfán úgy igér, S midőn felébredünk, csak gyötrelem, Amely árnyék gyanánt üldöz, kisér. Ha jönne — úgy mint Sodomára egykor — Egy új tüzes, villámos fergeteg És megtisztítaná minden salaktól Ezt a dermedt, hanyatlott nemzetet; Akkor talán még újból nagy lehetne, És tisztelnék, miként nagy nemzetet. Talán akkor még új tettekre kelne S újból kivívná a »magyar« nevet! Tiborcz Ákos: „NÉZD MEG AZ ANYJÁT . . — Nyári humoreszk. — Valahol a Dunántúl egyik megyéjében, nem messze a megyei székhelytől, fekszik Boczkófüred a megye intelligenciájának kedvelt nyaraló helye. Amolyan egyszerű magyar fürdőhely, ahol ugyan kevés kényelmet, de annál borsosabb árakat találunk és ahová elmenni és az egész nyarat átunatkozni sikknek tartatik. Alapjában felélénkítette azt a máskor csendes vidéket Szigetváry főispánék megérkezése, akik nemcsak hogy a környék egyik legrégibb és leggazdagabb családjához tartoztak, hanem messze vidéket bejárta leányaik szépségének a hite, úgy hogy a Szigetváry leányokért két vármegye ifjúsága törte magát és mindig a legelső gavallér vitte el a pálmát, illetőleg az egyik Szigetváry leányt. A főispánok, bár Boczkófüred csak csekély távolságra feküdt birtokuktól, mégis hagyományos szokás szerint soha ott nem töltötték a nyarat hanem hol ezt, hol azt a híres külföldi fürdőt látogatták. Az idén azonban Lenke kisasszony egyenes óhajára Boczkófüredre jöttek. Meg is érkeztek szerencsésen, töméntelen láda és apróbb-nagyobb dobozok kíséretében. Természetesen az egyetlen és legelőkelőbb hotelbe szállottak, ahol illő reverendával fogadtattak. A szállodás földig hajlongott az előkelő vendégek előtt, mert hiszen eddig csak a környék fiskálisai, orvosai és gyógyszerészeinek feleségei, leányai tisztelték meg magas látogatásaikkal. Felette nagy kitüntetésnek vette hát, hogy a főispánok hozzája szállnak. A legszebb szobáit bocsátotta rendelkezésükre, azok természetesen még sem voltak megelégedve semmivel. Hogy így, meg úgy, primitív a berendezés s hogy minő más a kiszolgálás Marionbádban és egyéb híresebb fürdőhelyeken, szóval alaposan rezoniroztak. De azért mégis ott maradtak, sőt Lenke kisasszony azonnal érdeklődni is kezdett a jelenlévő fürdőközönségnek különösen azon része iránt, akik láthatólag is nadrágot viselnek. Egyébként Lenke kisasszony sem hazudtolta meg a Szigetváryak hagyományos szépségét, amennyiben élénk szemű, pirospozsgás, molett termetű, temperamentumos leány volt, ki egész nap izgett mozgott s arany kacajával majd felvette a házat. Megérkezésük pillanatától Szigetváryék vitték a hangadó szerepet. Lábaik előtt hevert az egész fürdő férfiközönsége, az aszszonyok piaiig kényszerűségből szintén meghajoltak felsőbbségük előtt. A tennisz-pályán, az uszodában, a vendéglőben, mindenütt Szigetváryék bírták a legjobb helyeket, így az ő számukra mindig volt kabin, a legjobb partner a tenisznél, hogy vendéglői rendes és legárnyékosabb asztalukról ne is szóljak, amelynek elfoglalása egyenesen felségsértés lett volna. Az ő ott tartózkodásuk az egész környék arany ifjúságát Boczkófüredre vonzotta és vége hossza nem volt a kirándulásoknak, a gardenpartiknak és hajnali szerenádoknak. Mindezekből Szigetváry mama is bőségesen kivette a maga részét. Nem is lehetett ezt neki rossz néven venni, hiszen alig volt még túl a harmincon, (így mondta ő) és még elég fiatalnak érezte magát, hogy Galántay